2010. december 27., hétfő

Kedves naplóm...

... sokminden történt az elmúlt napokban, nagy volt a jövés-menés, főleg Jézuskából kifolyólag. Kezdeném az elején, de az már mintha fényévekre lenne, holott csak négy napja volt. Szóval szerencsésen megérkeztünk. Majdnem minden a terv szerint ment, kivéve Beni last-minute betegségét, vagy nem is tudom, mijét*. Az út hosszú volt, mint mindig (kicsit hosszabb), de a gyerekek remekül bírták. 

A pihenés nagyon jót tesz, itt van minden nagyszülő, fele a háztartást, másik fele a gyerekeket terelgeti - a legszebb a karácsonyban, ma 11-kor keltem, irigyeljetek! Azért ne olyan nagyon, mert ahogy ígértem, elkezdtük Rebes "nevelését", mikor máskor, ha nem 24-én éjjel (fúj, gaz, galád szülők, de amikor felébredt, még olyan nagyon frissnek éreztem magam, hogy egy életem, egy halálom, bele kelett vágni...), úgyhogy éjszakánként buli van, de határozottan látszik a javuló tendencia. Hátha, hátha, hátha sikerül, és rendeződnek az éjszakáink. Nagyszülők nélkül nem bírnánk, úgyhogy ezúton is köszönöm nekik. 

Sokat horgoltam is, mindenkinek került saját készítésű ajándék. Jó lecke volt, mostmár tudom, hogy jövőre kinek nem érdemes, és ki az, akit év közben is lehet kápráztatni... Ilyeneket csináltam, mindenféle színben, ez csak egy kis ízelítő:

Hú, most látom csak, az a sötétkék hópehely de csáléra sikerült...

Az egészet gyakorlatilag egy az egyben Mesitől "loptam", remélem vigasztalja a tudat, hogy amióta közhírré tette a titkot, azóta én folyamatosan rá gondolok, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm! Élvezet csinálni, élvezet adni, nem is tudom, mi lesz, ha már nem kell többet készítenem belőle.

Hát, nagyjából ennyi most hirtelen, majd biztos írok még, amikor valami nagyon fontos megint az eszembe jut. Addig álljon itt egy szép kis karácsonyfa, amit a kedves barátunknak, akivel egy ideje IRL (LOL! :-D) megosztjuk az életünket, ajándékba készítettünk, hogy ne legyen olyan nagyon egyedül az ünnepek idején. 

Oh Tannenbaum...


*kedd éjjel sokat hányt, abból egy keveset az ágya magaslatából a már összecsomagolt bőröndbe, hehe.

2010. december 24., péntek

Nagyon boldog, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!

2010. december 20., hétfő

Pánik a köbön

Újra pánik a köbön, mindjárt indulunk, újra sűrűn havazik, pakolnom kell, a pincében kell pakolnom feltétlenül gyerek nélkül, mindjárt mehetek érte a bölcsibe, a virágos elb..ta a rendelésemet, ott kellett hagynom, mert így nem kell (sajnálom, ez van, eltolták, nem ezt kértem, pánikpánikpánik, most mi lesz, fontos lett volna ma), rohangálhatok ezért is, nem tudok annyi csokit magamba tömni, hogy ne uralkodjon el rajtam az a pánik, amitől már megbénulok...

Ja már késő, itt picsogok gép előtt ülve bénán, miközben még másfél órám van... An die Arbeit!

2010. december 16., csütörtök

A 15. hónapot...

sajna még mindig betegen töltötte be Rebeka, igazából nem tudom eldönteni, hogy jól van-e avagy sem, vannak egyértelmű jelek, hogy beteg (hasmenés), de amúgy viszont jókedvű és továbbra is egy pillanat alatt szedi apró darabokra a lakást, hogy aztán angyali mosollyal vegyen le a lábamról... Éjszaka nem aludt jól, a végén harmónium-pózban* "nosztalgiáztunk"**, így sikerült megnyugtatni és elaltatni, ami, tekintve, hogy több, mint 13 kg, nem kis teljesítmény volt tőlem... Holnap talán okosabbak leszünk orvos után, remélem lassan-lassan meggyógyul, mostmár kicsit aggódom.

* Én hanyatt, ő pedig a hasamon hason. Gyerek szuszog, anya piheg. És még az orromat is csikizte a kócos kis  haja... jaaaaaaaaaaj
** újszülött korában aludtunk így, de akkor csak 3 kg volt :-s

2010. december 14., kedd

Bréking!

Jujjjjj, rossz gombot nyomtam, amivel sikerült eltávolítanom az összes megjegyzést! Ne haragudjatok, a fejemben itt van mind, ezer bocsánat, hülye vagyok, nem igazán értek hozzá, igaz most már ezt is tudom... Nem direkt volt, hanem bénázásiból! És személyes indulaltok mégúgy sincsenek mögötte. Hülye vagyok, hülye vagyok, hülye vagyok....

2010. december 13., hétfő

Lilák

Elkészült két lila is, ismét ajándékba, Rebus óvónénijeinek (vagy hogy is mondják ezt - bölcsis néni, vagy mijaszösz, mert nem dadusok). Nem, nem vagyok annyira stréber, hogy külön vigyek nekik ajándékot, csak annyira, hogy egy másik anyukával együtt elvállaltam a csoport szülő-képviseletét (szmk? kettesben?), és vele együtt találtuk ki, hogy ez milyen szép ajándék lenne a csoport nevében, én pedig szívesen csinálom... Na, sok a szöveg. 



Közben Hencsi is megkapta az ajándékot tőlem, örülök, hogy örül :-).

2010. december 12., vasárnap

NH-nénak, ...

... szeretettel, köszönettel.



     


A sapka felnőtt méret, csak Rebes nagyon szeret mindent felpróbálni, így ezt is. Igen, majdnem jó rá, szépen lehetett fényképezni is a sapit a fején, de én tudom, hogy van ott még hely...

2010. december 10., péntek

Van abban valami...

...bájos és megható, amikor egy pici gyerekkel (olyan másfél év körülivel) összebújva alszol egy szűk kanapén, aztán hamarabb ébredsz föl, hogy láthasd a kisimult, rózsás pofiját, az izzadt, csapzott kis haját, és azt az áthatolhatatlan nyugalmat, ami persze kb. 2 másodperc múlva mégis megtörik és csap át valami másba. 

A hiba a képben sajnos ott van, hogy a rózsás kis pofi a láztól rózsás, a haja a láz okozta izzadástól csapzott, és a nyugalmat nem én, hanem az a fránya köhögés zavarja meg...

2010. december 9., csütörtök

Az első mondat...

... a gyönyörű, színes, csillogó és kiérdemelt töltőtollal, ami mellé a tanító néni még egy csodaszép (na jó, nem, de komoly) füzetet is ajándékozott, a következő lett: 

Höjte war der gans Scheiser Unterisch!*

Csodaszép, kerek, már-már gyöngy betűkkel írva. 

*Kb: A mai nagyon szar tanítási nap volt.Fülig Jimmy módra.

2010. december 8., szerda

Íme, ő

Nem gondoltam volna, hogy egy egész iparág épül erre (is). Ez itt éppen egy kezdő, jobbkezes 7 évesnek való töltőtoll, a kiválasztott, amivel nekivághat Beni a radírozhatatlan, javíthatatlan betűk világának... Jövőre majd vehetünk 8 éves középhaladóknak valót, mígnem egyszer csak eljutunk a csúcsra.


Egyébként külön büszkeséggel tölt el, hogy nem a sztereotíp fiú-kéket, hanem a zöldet választotta. Sőt, bezzegelhettem megint, mert a boltban az eladó is megdícsérte, milyen szépen ír. Tényleg szépen ír, sok lány megirigyelhetné...

Golyó

No, itt a golyó leírása, meg egyáltalán, a füzérhez a praktikák :-D

Kétféle fonallal dolgoztam: Cataniával és Anchor Aristával, valamint három különböző méretű tűvel: a szíveket Catania+Arista mixszel és 4-es tűvel, a golyóbisokat Cataniával illetve Aristával 2-es tűvel, a csillagokat pedig csak Cataniával horgoltam és 3-as tűvel. A csillagok közepe műanyag függönykarikából van, ha jól emlékszem a 16 mm-esből. 

A golyóbisok vattagolyókból lettek, háromféle méretben: 35, 30 és 25 mm-es. A 35 mm átmérőjű bogyót 11 erp-vel kezdtem, 2. sor duplán, 3. sor 1 1x, 1 duplán, 4. sor mindenhova 1x, Aztán ugyanígy fogyasztottam visszafelé. 

A 30 mm átmérőjű bogyót szintén 11-gyel kezdtem, de csak 1 sor szaporítás volt, ha Cataniával horgoltam. Készült Aristából is ez a méret, azt 9 erp-vel kezdtem, és 3 sor szaporítással csináltam, úgy mint a Cataniás nagygolyót. A kicsi golyókat csak Aristával horgoltam körbe, és szintén 9 erp-vel kezdtem, de csak 2 sor szaporítás-fogyasztás lett. A végén néha kifért az erp-s sor, néha viszont rp-vel kellett befejeznem, ez mindig adta magát... 



Egyébként igen, a golyókat nehéz volt megcsinálni, éppen azért, mert valahogy minden egyes darabnál a végén "passzintani" kellett, pedig azt gondoltam volna, hogy egy golyót körbehorgolni sima ügy... Hja, és a másik szívás, a tobozokat átfúrni. Bevallom, ahhoz férfi segítséget kértem, és mindegyik csálé lett. No nem a férfi miatt, hanem mert ha középen fúrtuk meg a tobozokat, akkor szépen leestek róla az "ágai" (vagy minek is hívják azokat...)

2010. december 7., kedd

Ez is elkészült

Egy gyerekszoba falára. 


Mandalák innét.

Füller-Kind

Beni, elsők között az osztályában, Füller-Kind* lett. Holnap megyünk töltőtollat venni, jobban izgul, mint a Mikulásünepség előtt, én pedig már megint bezzegelhetek. Meg dagadok a büszkeségtől, vele együtt. Naná. 

*Füller - töltőtoll

2010. december 6., hétfő

Nem szeretnék...

...soha úgy nyerni, és többet így veszíteni az életben.*

A mű megtekinthető itt (ha már ott, ahova készült, csak nyertest hirdettek, a többi munka készítőjét nem nevezték meg...)**

*sztori nincs, ne kérdezzetek.
**Bréking: de már igen

Hozzánk a Mikulás...

...csak a manóit küldte.




Azért nekünk így is  jó :-D

2010. december 1., szerda

192.

Ezt megmutathatom, mert akinek készült, az csak akkor néz bele a blogba, ha egyáltalán, ha nagyon-nagyon-nagyon unatkozik a munkahelyén:


Ez egy ugyanolyan tábla, mint amit magunknak készítettem korábban, csak más a fonal és a színek is kicsit erőteljesebbek. Nekem azért tetszik. A tábla maga is sokkal vékonyabb, ezért nehéz volt szépen rápasszintani a horgolt keretet, de a jó öreg teknokol kisegített, szerintem ennyit még ér csalni... Horgo-blogos virág továbbra is rulez!

2010. november 30., kedd

Kedd 30

Aki hisz a péntek 13-ban, az eddig még mindig átaludta a kedd 30-at! Nekem sajnos fel kellett kelnem. 

Minden úgy indult, mint bármelyik másik napon. Kivéve az autómat. Az nem indult. De ez már csak akkor derült ki, amikor egy üvöltő, tetőtől-talpig bebugyolált gyereket sikerült beletuszkolnom végre az ülésbe, és én is ott tartottam, hogy mehetünk. Az autónak sajnos nem jött be a dolog, így mentünk - gyalog. 

A mínuszokkal, hóval és jéggel dacolva megérkeztünk az iskolába, ahova menni kellett először, hogy bevigyem a gyerekeknek a mézeskalács-tésztát, mert ma sütöttek. Az iskolában nem találtam meg az osztályt. A termet igen, de az be volt zárva. Aztán az osztályfőnököt sem. Végül ő meglett, a tanáriban, gyerekek tornán, sütés később, rosszul emlékeztem. Közben éreztem valami nagyon nem komfortosat is, úgy fenéktájon - nem, semmi olyat: Rebeka innivalója borult csak ki a táskámban, ami átázott, elérve a nadrágomat, ami szép lassan szintén. Sebaj, gyorsan hazaérünk. Mínuszok, hó, jég, plusz vizes nadrág. 

Otthon telefon, szervíz, biztos az akkumulátor (nem az, komolyabb és főként jóval drágább baj). Eközben Rebes felmászott az etetőszékre, ahonnét le is esett, de nem csak úgy, hanem lesodorta közben a müzlistálat is, ami ripityára tört, közvetlenül mellette.  Gyors terepszemle, gyerek egyben, tál ezerben, ijedtségen és néhány púpon kívül - a tompító asztallábtól - semmi. Gyors déli alvás (na jó, az hosszú volt, ld. mai nap bejegyzéseinek száma). 

Beni délután szülinapra hivatalos, de nem, sajnos mégsem tudom elvinni a fiúkat, mert hát nincs kocsim.  Sebaj, J. papája már viszi is őket, majd hozza is haza, a gyerekek nem érkeztek meg a buli helyszínére. Már a többiek. A mieink ott voltak ugye, és vártak, csak vártak, csak vártak... *

Közben alvás után elindultam Rebussal még egy sétára, hogy levegőzzünk (NB, újabb öltözés-tuszkolás kombó), és főként, hogy hozzak a kedvenc teámból, mert elfogyott. Mínuszok, jég, hó - teabolt baleset miatt zárva. Ezúttal legalább a gatyám száraz volt hazafele.

Péntek 13? Nem. A kemény csajok kedd 30-ban nyomják...

*Telefonált a szülinapos mamája, szegény, nagyon kínban érezte magát (amit nem csodálok): baleset volt az úton, amin mentek, és fél óra késéssel értek oda, valószínűleg éppen elkerülték egymást a fiúkkal. Megígérte, hogy jövőre bepótolják :-)

Ez meg aktuális,

ezért újra előkerült, ez a mi felnőtt adventi naptárunk, amit még akkor csináltam, amikor (manócska még a pocakomban volt) Benit vártam, szóval már 8 éve, de itt eljött az alkalom, hogy megmutassam nektek, nagyon hozzánőtt a családi stafírunghoz: 


Ez volt talán az utolsó keresztszemes eltévelyedésem. Unkúl hobbim pedig köszöni, jól van, egy csomó mindent csináltam, de minden meglepetés, ezért sajna egyelőre nem mutathatom meg a műveket. Legyetek türelemmel!

Levél a Jézuskának 2.

Kedves, drága Jézuska!

Én szeretnék egy felhőtlen napot együtt tölteni a gyerekeimmel, egy olyat, amikor

nem öntik ki,
nem rántják le,
nem eszik meg,
nem köpik ki,
nem törik össze,
nem teszik tönkre,
nem pakolják ki,
hogy aztán ne pakolják vissza,
nem másznak fel,
nem esnek le, 
nem nyálazzák össze,
nem tapossák össze,
...

a végtelenig, és tovább!

De kedves, drága Jézuska, másik gyerekeket én nem szeretnék, én őket szeretném azért, csak ezt az egy napot, nem lehetneeeeeeeee?

Benéztem...

... a szájába. És igen. De nem. Nem ott. Hanem fönt. Mindkét fönti kint van!!!!!!  Akkor már csak 9! És egyébként az utóbbi két éjszaka tűrhetőbb volt, bár nem ússzuk meg, hogy közöttünk aludjon. De legalább már aludtunk több órát is egyhuzamban, az is valami. (Amúgy vértezem magam Mo-ra, ahol van elég gyerekszoba, nem kell egy szobában aludniuk, és könyörtelenül le fogom szoktatni Rebest az éjszakai műsorról, nem riadok vissza semmitől sem, háháháháháhá).

2010. november 29., hétfő

Hoppácska

Teljesen véletlenül, öltözős-hátravetős őrület közben sikerült észrevennem, hogy kint van a jobb fölső rágófoga is Rebusnak. Mire nem jók ezek a küzdelmek... Szóval a fogsor fele már kint van, már csak 10-et kell végigszenvedni. Azért majd az alvás után jól meghisztiztetem megint (hehhh, csak nehogy fordítva legyen), mert van egy olyan érzésem, hogy a bal alsó is nagyon igyekszik kifele. Az elmúlt jópár éjszaka annyira, de annyira vacak volt, hogy kárpótlásul igazán kijöhetett volna már 2 fog egyszerre (vagy mind a 3., de nem akarok telhetetlen lenni, csak már nagyon nehezen viselem az alvásmegvonást).

Amúgy arról akartam írni, hogy első advent alkalmából gyönyörűen havazik ma egész nap, meg is marad, csodaszép. Minden hófehér, tiszta giccs az élet, csak autóba ne kelljen ülni. De sajna kell. Na nem baj, a hó mindig megnyugtat (khm, kivéve hazafelé, Ausztriában, amikor araszolunk miatta, na ez egy másik sztori és addigra már csak elolvad). Szóval minden csupa karácsony-giccs, jaaaaaaaaaaaj, imádom! 

2010. november 25., csütörtök

Hóóóóó

Itt van, megérkezett, az első hó. Imádom! Kár, hogy csak fél tízig havazott. Azóta eső esik. Azt utálom. De hátha holnap reggel megint havazni fog. Azért itt van két kép, hogy bizonyítsak, meg mert giccsesek kicsit, témaválasztást tekintve, és mert így bemutathatom nektek állandó vendégünket, akit úgy hívnak, hogy vau-vau

        

2010. november 19., péntek

Negatív

Mert vannak ilyen napok is, és én meg pont ezekről írok, de nézzétek el, terápiás céllal teszem, hogy ne maradjon bennem a feszkó. Persze ez mindig azokon a napokon (nem-nem, olvass tovább!) van, amikor a drága időmet, azt az áldott 4 órát, amit tökéletesen gyerekmentesen tölthetek, ide-oda rohangálással ütöm el. Szóval vannak dolgok, amiket nem bírok. Kicsinyes kis figyelmetlenségek, leszaromságok, mint pl, hogy az autó nem villant, hogy menjek nyugodtan, mert ő még beszélget, hanem csak beszélget és áll, és én meg kénytelen vagyok tétovázni. Vagy hogy az anyuka a babakocsiját direkte nekem tolja sorbanállás közben a pénztárnál, mert nem engedem magam elé, én bunkó, ki-ha-én-nem szingli (mert annyi esze nincs, hogy átgondolja, ugye). És az ilyen, ezer és ezer apróság után jött ma, mindezt megkoronázva, ami annyira kihozott a sodromból, a csúcsjelenet: 

Megtelt a PET-palack visszaváltó egy bácsinál, akinek a bevásárlókosara még tele volt. Púpozva. Na jó, én nem tökölök 6 db palack miatt, majd máskor visszaváltom, vagy ha összekapkodtam, ami kell, visszamegyek az automatához, addigra csak működik újra. Na ezt elfelejtettem. Nem baj, a pénztáros hölgyet megkérdeztem, hogy visszaveszi-e ő is őket. Azt mondja igen, hagyjam nyugodtan a kocsiban őket. Visszavette, beütötte, levonta. Vannak apró örömök (is) az életben.

ÉS AKKOR. Elkezd számonkérni, hogy hogyhogy nem automata, és folytatja kioktatással, hogy akkor legközelebb legyek szíves sorban állni az automatánál, nem ám csak úgy idehurcibálni a kis palackjaimat, mert ez nem járja. Kérdem én, nóóóóóóóóórmális??? Annyira, de annyira elszállt az agyam a szitutól, a stílustól, az egésztől, hogy . Fogösszeszprítva, de azért tisztán hallhatóan beléfagyasztottam a szót azzal, hogy - na nem mosolyogva, azt nem tudtam -, inkább sziszegve megköszöntem neki a kedvességét, hogy megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. 

Ez nem előszőr fordul elő velem. Megkérdezek valamit, hogy lehetséges-e. Azért kérdezem, mert tudom, hogy nem ez az általános eljárás. Nem azt mondom, hogy váccsad mán vissza, noooooo, hanem udvariasan megkérdezem, hogy lehetővé teszi-e az üzletszabályzat. Erre mosolyogva válaszolnak, hogy igen. majd lebasznak, hogy de hát mér így? Most komolyan, miért érzi bárki is felhatalmazva magát arra, hogy kioktasson? Egy ilyen szituban főleg? Egyedül arra van felhatalmazva, hogy nemet mondjon, amikor kérdezek. Én meg akkor azt mondom, oké, majd legközelebb visszaváltom őket. Ha viszont igent mond, akkor fogja be örökre. Nem? 

(Aztán az autóban hazafelé az járt a fejemben, hogy van annak pozitív oldala is, hogy ez megtörtént. Nevezetesen az, hogy kinézte belőlem azt a fiatalságot, amivel szemben meg meri engedni magának ezt a stílust. Az, hogy így áll a fiatalsághoz, mondjuk (szintén) sajnálatra méltó).

Ez is kész

Készen lett az ovis csörgő-szett is, elég nyögve-nyelve ment, mert már nagyon más projekteken dolgozom, de végre erőt vettem magamon és befejeztem, mehet az ovisokhoz. 

2010. november 16., kedd

Szülinap - avagy az elpazarolt meglepetés

Apafej vonatkozó jelenete megvan? Na, mi azért nem ilyen nagyszabásúan toltuk el, de gyönyörűen beleénekeltük valakinek a mobiljába, hogy bóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóóóóóldog születésnapot... Na, nem a hugom volt. De nagyon örült nekünk, bár a szülinapja nem ma van. Aztán másodjára, mire végre a jó számot tárcsáztam, már nem volt akkora a lelkesedés. 

Ezúton is

1. elnézést kérek az idegen, ám kedves hölgyeménytől, amiért zargattuk, nem direkt volt, nem betyárkodás, becsszóra,
2. kívánok még egyszer bóóóóóóóóóóldog születésnapot drága!

Hurrá!

Megérkezett! A legsötétebb forgatókönyvvel számoltam (2 hét késés), és a legjobb valósult meg! Köszönöm! Visszaadták a postába vetett hitemet. És minden épségben maradt, ami szintén egy kisebb csoda. 

Akkor hát íme, a szülinapi ajándék, mostmár nem titok: 



Isten éltessen sokáig!!!!!

2010. november 9., kedd

2010. november 6., szombat

Haladok, na

Ma is befejeztem végre valamit, amit még a nyáron gondoltam ki és kezdtem el, de valahogy sosem kapott prioritást. Most végre-valahára úgy álltak a csillagok és maradt fonalam a sapka-sál szettemből, ami pontosan megfelelt ezirányú céljaimnak. Íme ő. A tábla. Amit egy barátnőmnél láttam (persze nem horgolva, csak magát az ötletet, hogy kis táblán üzenünk a postásnak/szomszédnak/fiunknak/lányunknak, hogy nehogy meg merészeljék nyomni azt a nyomoronc csengőt, amikor a szent pihenés ideje van!) Szóval a nyáron már lefestettem a vásznat táblafestékkel, és azóta arra várt, hogy szépen fel is díszítsem és betölthesse funkcióját. Tádám: 

Horgo-blogos virágot ismételten köszönöm, egyszerűen imádom, mint az látszik is.

Befejeztem a bölcsis projektet is, kész van 30 db - egy fészekalja - csörgő is, már nagyon várják őket, nagy lesz az öröm hétfőn. Egyébként a csörgők kezdenek nagyon népszerűek lenni, a bölcsihez tartozó óvoda rendelt belőlik 20 db-ot, most ez a teljesítés következik, szerencse, hogy a 30 db meghorgolásával már olyan profi lettem csörgőben, hogy elég gyorsan haladok. Álljon itt egyébként a fészekaljáról is két kép: 

          

Színkódolva vannak egyébként, 6 szín van, színenként különböző "töltelékkel".

Éééééééééééés, haladok, lassan, de biztosan, húgom szülinapi ajándékával is, sietnem kell vele, mert nemsokára itt a nagy nap, és még a postai küldés idejét is bele kell kalkulálnom, de haladok, haladok. És disznó vagyok, mert ezt csak azért írom le nektek, mert hátha ő is olvassa, és tudom, hogy már nagyon-nagyon fúrja azoldalát a kíváncsiság. De nem, nem fogom elárulni a NAGY TITKOT idő előtt. 


2010. november 5., péntek

Megkapta

Levél a Jézuskának (biztos, ami biztos, Magyarország messze van, nehogy ne kapja meg időben, aztán ne legyen semmi se a fa alatt...) - idézet szó szerint:

Lego sztar warsz kérek meg 3 jatek lejszer kardot szőld be 1 lejser kardot pirosba meg 1 lejser kardot kekbe Lego sztarwars bol akarom enekin szkajwoka meg Luk szkajwoka meg Aasokat meg obiwan Kenubi meg joda mester.

Hát szerintem a Jézuska nem nagyon fog tudni ellenállni ennek...

2010. november 1., hétfő

Már csak 11!

Juhéjj! Újabb néhány zaklatott éjszaka után végre itt van! Napvilágott látott! Kibújt! Rebus első rágófogának (jobb alsó) egyik kis csücske. Remélem ma éjjel végre akár 2 órát is alhatunk egyben. Ez is kemény menet volt.

2010. október 31., vasárnap

Egyébként...

...igyekszem lépést tartani unkúl hobbimmal is. Másoknak úgy tűnhet, hogy sokmindent csinálok, de valahogy nem akar elkészülni semmi sem. Na jó, a karácsonyi nagyi-vakító ajándékoknak már nekifogtam, azokat nem fogom most közszemlére tenni, érthető okokból. Elkészült azonban a szettem, nagyon-nagyon erőt kellett vennem magamon, hogy befejezzem, a rojtok tartottak a legtovább, de végre itt van, íme: 

   

Csalok egyébként, mert a szetthez még ujjatlan kesztyűt is terveztem, de lehet, hogy az már csak jövő télre marad...

Aztán még a vb idején szert tettem erre  meg erre a fonalra, nemzeti színekben (ha már a vb-re esélyünk sincs kijutni, legalább örvendjünk, hogy az olaszok a mi színeinkben pompáznak :-D). Mindig örülök, ha van kéznél  nemzeti színű "lehetőség", hiába, itt külhonban minden más értelmet nyer. Szóval Beninek megígértem, hogy csinálok neki belőlük könyvjelzőt, cserébe remélem, az olvasás gyakorlása, illetve inkább maga az olvasás menni fog, mint a karikacsapás, végre-valahára. Hát, nem tudom, nagyon örült az eredménynek ajándéknak, de a cserebiznisz egyelőre nem fut. Íme a könyvjelzők: 


Elég csajosak, egyelőre őt ez nem zavarja, de feltett szándékom, hogy itt majd keresek valami fickósabbat is. Mindent az olvasásért, ugye.

Ezen kívül készül egy "fészekalja" csörgő Rebus bölcsijébe adományként, egész jól haladok, majd ha minden kész lesz, arról is teszek fel képet, és készül az ádventi dekoráció, lassan de biztosan. Hja, és a takarók: Majd ha a gyerekek kitolnak minket a friss levegőre, már lesz mibe takaróznunk... 

Könyvjelzők innét és innét.

2010. október 27., szerda

Hülye szülő vagyok, de vállalom

Tegnap kissé kiakadtam, amikor is a fiam - az én kicsi bogaram, egy földre szállt angyal, ugye - azzal jött haza az iskolából, hogy házi felaldat ugyan nincs, de kapott Strafarbeitot. Mi van? Mi történt? Semmi, csak az, hogy szaladgáltunk a teremben. És miért szaladgáltatok? Mert az úgy volt, hogy az E meg a másik E meg a S elkezdtek rohangálni, meg elővették a labdát, de azt nem szabad, úgyhogy én elvettem tőlük, és akkor elkezdtek engem kergetni, a L meg közben elment a tanáriba szólni, és amikor én éppen a helyére raktam végre a labdát, akkor jött a Frau M, és megbüntetett.

Na jó. Ezt értem, meg akár így volt, akár nem, most éppen ő húzta a rövidebbet, így járt. És akkor elővette a büntetést. A Strafarbeitot. Egy egész oldalas (A4) verset le kellett másolnia a füzetébe, folyóírással. Ja, és persze ha nem csinálja meg, akkor másnap még többet kap. Basszus. Másfél óra. Másfél óra szenvedés, szívás.  Egy másodikosnak, aki éppen még tanulja a kézírást. Frau M - aki amúgy eleve a bögyömben van, mert egy idegbeteg b*tlan p, kiabál a gyerekekkel, sőt tettlegességről is csiripelnek az iskolai madarak -, szóval Frau M bekaphatja (gondolom magamban nyilván).

Annyira, de annyira dühös lettem, hogy alig bírtam magamat türtőztetni. Konkrétan frusztrált a szitu, azért is írom most le, kedves naplóm, hátha kiírhatom magamból. Mert az oké, hogy a gyerekem - csakis olykor-olykor, természetesen - rosszalkodik. De tette ezt úgy egy tanítási órán, hogy nem volt bent náluk tanár. Könyörgöm. Másodikosok. Hét évesek. Kaptak egy oldalnyi matek feladatot, azt ő eleve 10 perc alatt megcsinálja. És utána? Majd szépen csöndben ül a fenekén? Én se bírnám ki, nemhogy ő. És mi az, hogy nincs bent tanár?! A tanítónénijük továbbképzésen, előre ismert volt az időpontja. Volt is helyettesítés, hétfőn. Aztán beteg lett. Na és?! Ha a helyettes beteg lesz, akkor ott ül egy osztálynyi (másodikos, hét éves) gyerek a tanteremben tanár nélkül??? Persze, csöndben a helyén, vigyázzülésben, hahaha. Mert ha nem, akkor jön a Frau M, és lesz nemulass. Basszus. És ez még mindig a jobbik forgatókönyv...

2010. október 22., péntek

Nyugat-Európa szívében, 2010

- Frau P, akkor Magyarország merre is van? 
- [boci szemek, tikkelő szájizmok, nyelés] Öööö. Európában, Österreich mellett, azzal határos.
- Österreich? Akkor Ungarn még Németországban van? 
- [jézusom, jézusom, jézusom] Neeeeeeeeeeem. Ha Németországban elindul Passau felé, és el is éri Passaut, na ott van a határ, ha azon átmegy, az Österreich, és elindul Wien felé, és megy még egy kicsit, akkor átlépi azt a határt is, és az ott akkor már Ungarn
- Passau? Hm. És ott, in Ungarn, maguk keresztények még, ugye?
- Igen, igen, keresztény Európa keleti határa nagyjából. 
- És akkor hogyhogy nem német állampolgárok?
- [nyelés, asztakúrva, nyelés] No, hagyjuk. Hogy vannak a gyerekek?

Fájl:EU location HUN.png
Itt van egyébként, gyk.

Nahát. Ez a beszélgetés bekerül amellé a polcra, amelyben megtudtam, hogy az Ödipusznak keresztelt macska azért kapta ezt a találó nevet, [nem, nem! rossz az, aki rosszra gondol!] mert amikor találták, sérült volt a sarkán.

2010. október 20., szerda

Elhatároztam...

...hogy ma nem csinálok semmit. Elvittem Rebust a bölcsibe, hazajöttem, leültem, hogy horgoljak egy kicsit, sőt - ó, egek ura, irgalmazz! - még egy filmet is betettem a lejátszóba.

Közben az ebéd kész lett, a mosott ruha kiteregetve, a száraz leszedve, a mosogatnivaló kész, a konyha is rendben. Ja, vége a filmnek? Futás Rebusért.

Nem tudom, minek kell hülyeségeket elhatároznom. Hiszen MINDEN délelőttömet semmittevéssel töltöm. Itt volna az ideje lassan csinálni is valamit.

2010. október 14., csütörtök

Kötődés

Ahogy nyílik ki a világ körülöttünk és találkozunk egyre több emberrel úton-útfélen, úgy csillantja meg Rebus egyre jobban a kis személyiségét: első találkozásra bárkihez odamegy és minimum megöleli, de leginkább hozzábújik. Bárkihez, vadidegenhez, aki mosolyog és köszön neki. Ettől persze mindenki elolvad és odavan. Azt hiszem talán, hogy én is, de ebben nem vagyok biztos. Magyarázhatnám, hogy neki ez maga a köszönés, hiszen ezt csináljuk mi is, amikor felébred is kivesszük a kiságyból, vagy megérkezünk a bölcsibe érte, és egyáltalán, ezt így látja és tanulja, és kész. 

Mardos a kétség, ha őszinte vagyok, és lehet, hogy keresek valakit, aki brittttt tudós a témában, mert valahogy az ambivalens kötődés réme mindig ott lebeg a szemem előtt, és hülyén érzem magam minden alkalommal, mondván, biztos azt gondolják, hogy szegény kislány nem kap elég szeretetet otthon, azért bújik mindenkihez. Egyébként tök cuki, amikor a bátyját, vagy egy másik, hasonló korú babeszt ölelget.

Amúgy viszont gondolhatom azt is, hogy sziklaszilárd kötődés mellett mer csak egy egyéves idegenekhez így odamenni. Biztosan tudja, hogy a világ rendben van körülötte, őt szeretik, úgy általában, mert otthon így van, és akkor a világban sem lehet másképp, hiszen az otthon maga a világ. Sőt, ha anya kedvesen mosolyog az emberekre, akkor aztán százszázalék, hogy minden oké, de ha mégsem, anya ott van mellette, tehát mégiscsak minden rendben van.

Eléggé itt motoszkál ez a fejemben. És igen, persze, hogy az örökbefogadás ténye még fel is erősíti a félelmeimet és a bizonytalanságomat. Segítsetek, mit gondoljak. Aggódjak vagy nyugodjak meg, keressek szakembert vagy örüljek, hogy ilyen kis szeretetcsomagom van? 

Lemaradtam...

...az események közvetítésével, mint a borravaló, ugye. Szóval. Múlt hétvégén, egész pontosan szombaton Beni részt vett egy sportversenyen és 2. lett! Az első egy szintén magyar kisfiú volt, aki nem mellesleg 1,5 évvel idősebb. (Hehhhh, jövőre már nem indulhat, akkor majd jól az én fiam nyer :-D) Remélem nem fognak minket bojkottálni, amiért a gyerekeink mindenütt, khm, hasítanak...

Rebus beszokott a bölcsibe, nagyon szereti, már majdnem teljes időt marad, úgyhogy jövő héten már ott is ebédel, hurrá, nem kell azzal szórakoznom (hazafelé) biciklizés  közben, hogy ébren tartsam. Mert 

ha elalszik, akkor nem ebédel, 
ha nem ebédel, akkor nem alszik hosszasan, 
ha nem alszik hosszasan, akkor elviselhetetlenül nyűgös*, 
ha elviselhetetlenül nyűgös, akkor én is az leszek, és 
ha én is az vagyok, akkor már oda az egész nap, 

mert mindenkit magammal tudok ám rántani. Ez egy ilyen képesség, na. Szóval jövő héttől itt (vagy ott) a kánaán. Inkább ott, mert én meg uzsgyi, szaladok dolgozni az így felszabadult időmben. Azért a héten az első adandó szabad délelőttön a kozmetikushoz szaladtam, uzsgyi...

* Tiszta anyja

2010. október 9., szombat

Iszap

Amióta megtörtént a, khm, baj, azóta agyalok azon, hogy hogyan lehetne segíteni. Szerettem volna valami hasonlóban részt venni, mint az árvíz idején, és semmi esetre sem szeretnék idegen web-lapok mikro-magánakcióiban részt venni. A Segítség a bajban is felmerült bennem, hogy annak mintájára most erre is csinálni kéne egy ilyet, de valahogy most nem jön össze. Ezért úgy döntöttem, hogy csak úgy pénzt utalok, még nem tudom, hogy hova, de azt hiszem közvetlenül a településeknek. A pincében meg van egy szeretetcsomag is, azt megpróbálom még a héten postára adni. 

Hasznos infot itt találtam:

http://mandiner.blog.hu/2010/10/09/iszapar_a_segitseg_lehetosegei

2010. október 5., kedd

Loptam egy sapkát

Na nem úgy, csak a mintáját. Beleszerettem, nem volt mit tenni. Az eredetit egy jónevű boltban vette a gazdája, és így néz ki. Gyorsan csináltam hát magamnak is egyet, kellemes őszi színekben, meg Rebekának is, bár az ő sapijának egészen más hatása van csak attól, hogy a zöld helyett ekrü fonalat használtam. Az én sapimhoz már készül a szép hosszú, színes sál is, majd jelzem, ha az is kész van. 

Babona

Legutóbb, mikor sikló került az utamba, kiderült, hogy rákos voltam.

Mi jöhet ma még?

Elvan a gyerek

Játszik. Autópályásat. Brrrrrrr-brrrrrrrrr-brrrrrrrr. Mennek az autók. Szép hosszú sorban. Achtung. In 2 kilometern Stau. Bumm. Állnak. Szép hosszú, tömött sorban.

Igen!

Múlt héten csütörtökön éjjel rábukkantam egy álláshirdetésre, amiről csak a nevem hiányzott, valahogy így: Kedves ruju, hívjon már minket, az isten szerelmére! Nyomban küldtem az önéletrajzot, másnap már vissza is jeleztek, ma voltam "beszélőn", és, tádám, igen, valóban rám vártak. 

És nem fogadom el. 

Egyszer fenn, egyszer lenn. Majd legközelebb több szerencsém lesz. Meg a hirdetőnek is. 

2010. szeptember 28., kedd

Ma egy ilyen nap van

Mármint bőgős, annak ellenére, hogy megígértem, ebben a hónapban többet már nem, de mégis, ugorgyon, aki már nem bírja...

http://wondrlanding.blogspot.com/2010/09/szeretetvarazs-takarok-atadas.html

2010. szeptember 27., hétfő

Panik hoch 3

Megvolt az első szülői a suliban. Második osztály kérem, itt már nem babra megy a játék, itt már a második félévben osztályzatok is lesznek, amik majd jól beterelik a gyereket egy alagútba, aminek a végén vagy reflektorfény, vagy mondjuk csak egy kis teamécses világít. Eddig nekem mindenki azt mondta, hogy a gyerekem szuper jó meg okos meg mittomén mi, de már magam sem hiszem el, hogy ez sima ügy lesz. Alighogy leírtam aggályaimat a hülye névelőkről és túldimenzionáltságukról (húúúúú, azért ezt a szót bosszúból bedobom a következő magyarórán, hehehe), rögtön lecsap a sors keze, és közli a tanítónéni, hogy bizony idén már tanulják és tudni kell  majd a jó jegyért. A többi néma csend.

Próbálta oldani a migrációs háttérrel rendelkező (gy. k. külföldi) gyerekek szüleinek feszültségét azzal a mondatocskával, hogy hát őrülten hangzik, de a német anyanyelvű kölyköknek is akad némi bajuk a névelőkkel, de ettől csak mélyebb lett a csönd (lehet, hogy nem jól értettük????).

És ez csak a német volt, utána jött a matek. Kicsit kiengedtem, hátradőltem, a fiam matekból penge. Mi van? Szöveges feladat? Aha, olvasni kell tudni. Ha már tud, akkor nem árt érteni is azt, amit elolvas. És ha mindez együtt áll, akkor meg kéne oldani a feladatot. Izzadok, basszus. És erre jön a differenciált matekdoga, bal oldalon a nehezebb, több pontot érő, jobb oldalon a könnyebb, de kevesebb pontot érő feladatokkal, gyerek döntse el, hogy melyiknek mer nekiállni. Jesszus. 

Jön egy anyuka, jócskán elkésett, de neki alibije van, az iskolában negyedik osztályt tanít éppen, ő is szülőit tartott. Mintegy végszóra érkezett fenti témákban, rögtön le is támadhattuk, hogy mi a tapasztalat a 3-4. osztályban, azért ő némileg nyugalmat tudott hozni reszkető lelkünknek, érezte, hogy ez most kell: vágni lehet a feszültséget és messziről érezni a rettegés szagát. 

Nohát, nagy levegő, még egy mini Schokokuss, vagy kettő, na jó, amíg van, és aztán kalandra fel...

2010. szeptember 21., kedd

Egy éve

http://www.youtube.com/watch?v=gm_5gcH4vEI&feature=player_embedded

Ígérem, ebben a hónapban többet nem bőgök. De a gyerkők lefeküdtek, a fiúk sportolnak, szóval most lehehehehehehet. Pont egy éves a pecsét azon az íráson, amely szerint örökre hozzánk tartozik, a mi kis örökbabánk. 

Kedves életet adónk, ha olvasol, tudd, hogy minden nap gondolunk rád, soha nem fogunk elfelejteni, és kívánunk neked csodaszép és boldog életet. 

Schnappi

Délután bulihangulat kerekedett (á la Rebeka másik szülinapja, ami történetesen pont ma van), és ezt a dalt hallgattuk őrjöngve mi hárman. Erről eszembe jutott, hogy én innen tudom, hogy a krokodil az das Krokodil, amiről meg eszembe jutott, milyen görcsösen próbáltam ezelőtt kilenc évvel a német névelőket magamévá tenni, és milyen sokáig tartott, míg elengedtem ezt a névelő-parát, és ma már nagyjából leszarom, és érzésre megyek, kommunikációs zavart úgysem okoz, ugye. Erről meg az jutott az eszembe, hogy a magyar suliban négy színes fakanál segítségével próbálják a gyerekeknek megtanítani a névelőket, mint a német nyelv mumusait (hahhh, pedig mennyi minden egyéb is van, sokkal fontosabb) Fakanál, ez jó, szerencse, hogy nem beléjük verni próbálják, elnézést... Szóval elmélkedem itt a túldimenzionált névelőkről, hallanák Mo-n Benit beszélni, néha ő is csak találgat, a der sűrűn befutó, az itteni iskolában meg mindig kinevetnek, amikor aggódom, hogy ez nem okoz-e majd gondot a tanulásban. És az is eszembe jutott erről, hogy a minap a bölcsiben a gondozónő, akit Natalia-nak hívnak, és származását tekintve orosz, de itt nőtt fel, következetesen der Krokodilt mondott. A német gyerekek hadd dolgozzanak, hogy akkor hogy is van ez???

2010. szeptember 16., csütörtök

Mérleg


1 év
2 láb
5 szó (Beni, vau-vau, háló-háló, tessék /tessss/, ja-ja)
8 fog
sok haj


És még sorolhatnám, de nem tudom, mi mindent kéne számba venni. Azt hiszem maradok inkább az egynél:

1 csoda
1 elragadó kiscsaj
1 vagány báty
1 röpke év
1 nagyon boldog család
(és sajnos 1 db középfülgyulladás, pont e nemes ünnepre időzítve :-( )


És igen,
1 életet adó, akire mindig hálával fogunk gondolni, főként ilyen ünnepek alkalmával
1 egyesület, akikre a fenti állítás szintén igaz, csak nekik mindezt el is tudjuk mondani



Isten éltessen kislányom!

2010. szeptember 14., kedd

mz/x

Na, egy szuszra akkor: visszajöttünk szerencsésen, elkezdődött a suli, elkezdődött a bölcsi, háztűznézőben is voltunk, most nagyon izgi, lehet, hogy ez most talán a miénk lesz, de pssssszt, el ne kiabáljam, ahányszor rágondolok, annyiszor szorul össze a gyomrom, tényleg nagyon izgulok, az építészünk is meg volt elégedve, már amennyire ő elégedett lehet, de jó ismerős, szóval drukk-drukk, túl vagyok már egy szülőin is, és még előttünk a kis unokatesó beiskolázási bulija és Rebes szülinapja (!!!!), mindkettő csütörtökön, jól belegázoltunk a sűrűjébe így hirtelen. De így szép az élet, aszongyák (vagy úgy hallottam, vagy talán egy női magazinban olvastam?)....

2010. szeptember 1., szerda

Megkönnyebbülés

Anyaaaa! Szuper volt! És nekünk van a leges-legjobb tanítónénink az egész iskolában!

Szept. 1.

Lelkiismeret-furdalásom van, de nagyon. Elveszek másfél hetet a fiam nyári szünetéből. Ez olyan gáz. Ráadásul hajnal 3/4 8-ra kell ott lenni. Alig bírtam felébreszteni, aztán meg kirázni az ágyból, folyamatosan brummogott és dödögött, csak azt értettem mindenből, hogy nem akarok menni, olyan korán van, de hát erre készültünk már mióta, megvannak a könyvek, és csak játék az egész, neki legalábbis. És főleg nem mondhatom azt, hogy jól van, ha nem akarsz, ne menj, bár reggel óta agyalok, hogy lehet, hogy mégis ez lett volna a jobb. Aztán arra gondolok, hogy most mindenki iskolában van, sehol egy jóbarát, akivel játszhatna, hát neki is ott a helye, a gyerekek (barátok?) között, és az sem baj, ha tudja, milyen itt suliba járni. 

Néha azért magamat is sajnáltam, na, fél hetes kelés, hát hülye vagyok én???!!!! És itt ráadásul muszáj autóval járnunk, de legalábbis együtt, nincs keleti (nyugati) kényelem, hogy csak kirakom az ajtón, puszi-puszi én meg pizsizek tovább a bögre kávé mellett. 

A kocsiban egyszer csak azt mondta, hogy már jókedve van, és egyáltalán nem álmos. Akkor talán mégiscsak jó lesz ez az egész? 

Az évnyitó hosszú volt, Rebekával méghosszabb, megállapítottam, hogy azért a magyar himnusz minden körülmények között üt, még akkor is, ha éppen takargatni próbálom Rebes orbitális bukását, amit nagyjából a baaaaaaaaaaaaaalsors tájékán produkált, ciki volt. Illetve balsors. A tanító néni viszont látott már egyet s mást, végig kedvesen mosolygott, nagyon szimpatikus és segítőkész, mindenki hasfájására válaszolt, és csak amikor már az izgatott szülők elhagyták a terepet, akkor kezdte meg a tanítást. Még pusziszkodni is mindenkit beengedett a terembe, sőt szólt, hogy menjünk köszönni. Talán mégiscsak jó lesz ez az egész...

2010. augusztus 29., vasárnap

Melldöngetés

Vigyázat, bezzeg!

Szóval az történt, hogy Rebeka elindult. Először csak egy-két bizonytalan kis lépést tett, kb. 2 hete, de pár napja már önként és dalolva is (hihi, gyere ide anyához, gyere ide apához, nézd, mi van itt a kezemben, telefon, igen, na gyere....) "gyalog" indul el, nem négykézláb, csak akkor vált, ha már úgyis letottyant. Olyan, de olyan éééééééééédes! (Képeket majd Németországból töltök fel, ott korlátlan az internetünk)

Beni pedig készül a magyar iskolakezdésre. Már kicsit izgul, de próbáljuk erősíteni, hogy neki ez mennyire egyszerű lesz, hiszen már tud írni és olvasni is, de azért az új arcoktól tart. El is hiszem neki, és amellett, hogy folyamatosan az egóját fényezzük, próbáljuk azt is megtanítani neki, hogy ne hencegjen azzal, hogy ő német, és tud németül, és már volt ott elsős, mert úgy is nagyon nehéz lesz barátokat szereznie. Hogy legyünk okosok?

(Egyébként az első sokk a tankönyvárusításkor érte. Másfél (!) órát álltunk sorba a tankönyvekért. Akkor lett gyorsabb a kiszolgálás, amikor - ezúton köszönöm a felsőbb hatalmaknak - elromlott a számítógép. A technika csodái...)

Remélem nem bánjuk meg, hogy így döntöttünk, már hogy beírattuk magántanulóként, és szeretnénk, ha itthon be is járna, ha van éppen tanítás.

Luxus II.

Szóval olvastam, igen, (relatíve) sokat, két könyvet is kiolvastam, egy ütőset és egy csajosat. Egyiket sem tudtam könnyen letenni, egy szimpla pisilés is félórásra nyúlt, csak még ezt a rövidke részt, na jó, meg ezt még, és a következő fejezet után már tutira abbahagyom... Veszélyes könyvek, nagyon-nagyon mérges szoktam lenni az ilyen példányokra, amik beszippantanak és aztán nem eresztenek, nem tudok szabadulni, a gyerekek meg csak nőnek, mint a dudva, és száz százalékig átengedem őket a nagyszülőknek, örömmel és fenntartások nélkül, hálásan rebegtetve a pilláimat, hogy a következő pillanatban eltűnjek, kivonom magam a forgalomból, nem lehetne kicsit csendesebben?! Aztán persze nemcsak a könyvre haragszom, hanem magamat is utálom és gyötör a lelkiismeret-furdalás, hogy aztán meg viruljon a búrám és csak még többet és többet akarjak.

2010. augusztus 26., csütörtök

Luxus

Miért van az, hogy megveszek egy neves kiadó által jegyzett könyvet, ami magával ragad, szinte nem bírom letenni, de van benne laponként legalább egy sajtó- vagy akár fordítási- (és lektorálási) hiba? Én nem vettem észre ezeket régebben, vagy tényleg csak az utóbbi időben lett így? 

Nekem vannak olyan könyveim, amihez - az utánnyomott kiadáshoz mindenképp - csatoltak egy kis hibajegyzéket, amin volt mondjuk 5 db korrekció. Vették a fáradtságot, sőt, a kis cetlin még elnézést is kértek. Luxus a gesztus? Bár a mostani könyvek hibajegyzéke, gyanítom, nem férne rá egy kis cédulára.

Íme a javaslatom: nem kéne milliónyi szart kiadni, és akkor talán maradna pénz a minőségre is. Hahahahahaha.

Másik. Nemzeti Tankönyvkiadónk által kiadott angol szókincsépítő füzetecskében a biológiaórához tartozó szavak közé beemelték a csöcs (tits) és segg (ass) szavakat, mint a női test részei. A fasz kimaradt a férfitestnél, ki érti... Angolos társaim, akik jelenleg is nyelvterületen élnek: ennyit változott a nyelv (regiszter)? 

Csak hab a tortán, hogy vissza akartam cserélni a könyvet, de nem tehettem meg, mert kicsúsztam a 8 napos (?!) határidőből. Nem nagy összeg, de én szégyellem magam helyettük. Főleg, hogy vagyok olyan balek, hogy súlyos összegeket szoktam hagyni ebben a könyvesboltban minden egyes mo-i látogatás alkalmával. Luxus a gesztus, na. 

Na ezt azért írtam ide, mert a könyveimről akarok írni, de azt szeretném, ha ez a kis szösszenet a könyves poszt után állna, és nem fölötte. Mert imádok olvasni, és mindennek ellenére a könyv, amit olvasok, magával ragadó és bájos, na de majd fent, és kicsit később, mert most rohanás a magyar suliba tankönyvosztásra, húúúúúúúú. 

2010. augusztus 25., szerda

Hurrá...

nyaraltunk! Illetve még mindig nyaralunk kicsit, mert még itt vagyunk, ugye, Magyarországon, de ez már azért nem olyaaaaaaaaan. Idén volt Tisza-tó és Balaton. Inkább Balaton. Fényképeket nem csináltam. Ezt még lehet, hogy bánni fogom, de egyszerűen nem akartam bebújni a kamera mögé, inkább úgy döntöttem, hogy együtt élem meg a nyaralás minden percét a családommal. Volt egyébként minden, amitől a kisgyerekes nyaralások olyan izgalmasak: forgnövesztés, fél hatos kelés (felváltva), veszekedés, idegbaj, ügyelet... De ami még jobb, hogy volt jó idő, barátok, buli meg fanta, szóval mindent egybevetve jó volt, na. Főleg pihentető, de tényleg, hála a 4 felnőtt - 4 gyerek felállásnak, osztódott a feladat, és egyszer még olyan is volt (tán igaz se vótt), hogy reggel fél tízig is aludtam!

......

Rebeka pedig éppen ma megtette az első komolyabbnak mondható távját két lábon, kapaszkodás nélkül. Na miért futott-szaladt? Na vajon miért? Annyit segítek, hogy nőből van. Igen, úgy van, kitaláltátok! A telefonért, bizony. Azért szerintem a világ végéig is elgyalogolna. Mint ahogy előrefele mászni is a telefonért sikerült neki először. 

2010. augusztus 17., kedd

Drágák vagytok...

...egészen meghatódtam, itt hüppögök, és könnyfátylam mögül próbálok minden igényt kielégítő helyesírással életjelet adni magunkról. Igen élünk, mint hal a vízben, a Balatonban vagy éppen a Tisza-tóban, vagy akár szűkebb pátriánkban, B-n, a szakadó esőben. Igen, nyaralunk, az internetem döcög, most éppen a kedves szomszéd wi-fijével kalózkodom (nem, nem, tud róla, előzékenyen beeresztett a hálózatába), mivel a család férfi tagjai unokatesókkal és Tibor-nagyival a Balatonon lógatják a lábukat, ami internet-szempontból csak azért lényeges, mert a saját kis mobil-internetünk ilyenkor a családfenntartóval nyaral. Mi csajok B-n tengődünk őrült pasihiányban, na jó, nem, Papás-nagyi segedelmével én remekül szórakozom, hogy aztán friss és kisimult legyek, mire csütörtökön egyesül a család. Akkor még egy kicsit pacsálunk a Balatonban, de jövő héttől indulnak a munkás hétköznapok, vagy valami olyasmi, khm. Addig viszont millió puszi nektek, és köszönöm, hogy hiányzom, hüpp-hüpp!

Kieg.: Kuka, remélem, jobban vagy! :-DDD

2010. július 29., csütörtök

ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!

Juhéjj, kitört a nyári szünet, eltelt az iskolaév, őrület, hogy ilyen hamar átszágudlozott a fiam az első osztályon. A bizije nagyon jó lett, remélem ennél rosszabbat soha nem hoz majd haza (hehehehehe), de nem idézem szó szerint, mert csak szöveges értékelést kaptak, abból viszont két oldalt, német virágnyelven, nekem is egy ismerős anyuka értelmezte, de azért ígyis-úgyis az sült ki belőle, hogy jó gyerek a fiam. Matekból egyenesen penge, írás-olvasás megyeget, khm, de első év végén még ez simán belefér. 

Én nagyon fáradt vagyok, na nem az iskolától, illetve de, leeresztettem, most, hogy nekem is vége a szemeszternek. A Rebeka, na, ő viszont fáradhatatlanul pörög és ügyel arra, hogy az anya-lufi azért még ha meg is ereszkedett kissé, ki ne pukkanjon.

2010. július 26., hétfő

Ihlet

Ha nem is írok sokat (na jó, de), azért néha böngészem a netet, mostanság főleg újabb és újabb ötletekért, mintákért. Böngészés közben találtam a legyezős könyvjelzőt is, két helyről. Annyira megtetszett a mintája, hogy nyomban ihletet is kaptam, és készítettem ez alapján egy pár fülbevalót és egy nyakláncot is. Mint minden, ezek is ajándékba készültek, Beni tanítónénijének (nem, nem azért, hanem mert a diákom, és mert már Beni születésekor is barátok voltunk és most (is) meghívtak minket a mo-i házukba, és megyünk is, és azon agyaltam sokáig, hogy mit is vihetnék neki ajándékba. Ennek szerintem örülni fog, na).

A főcím alatt meg kicserélem a képet, amit ott láttok (majd), az Rebeka készülő takarójának egy részlete (sokkal több nincs is kész belőle, hehe - mire férjhez megy elkészül, talán).

2010. július 23., péntek

Szabadság

- Kivinni a szemetet.
- Lemenni a pincébe (mosni).
- Nyitva hagyni az összes rácsot a lakásban.
- Gyereket végre a bevásárlókocsiba ültetni (és nem a dögnehéz maxi-cosival együtt tologatni, á-vizes rekeszek társaságában).
- Egyedül wc-re menni.
- Leülni a számítógép elé, anélkül, hogy zavarnának.
- Kikapcsolni a zúgó szagelszívót, miután
 - az ebéd megfőtt, szintidőn belül.
- Élvezni a beállt csendet, egyedül.
- Horgolgatni lelkiismeret-furdalás nélkül.

És mindezt csak úgy, egy röpke gondolatra, amikor éppen eszünkbe jut.

Éljen az egyszeri, hosszú déli alvás!!!!!

2010. július 21., szerda

Idegen tollakkal

Leszokóban vagyok, nem nehéz, egy totyogó segít, hogy még ha a főcímeket el is olvasom, nehogy véletlenül hozzá tudjak szólni, és ezért, hangsúlyozom, EZÉRT nagyon hálás vagyok neki. Most éppen átszokóban van a napi egy és hosszú, déli alvásra, ezt is bírom, dolgoznom kéne, kihasználva a fasza helyzetet, kb. fél kettőig ráérnék, de mit csinálok helyette? Szörfözök. És akkor már benézek a P-ra is, nem minősítem, hozza a formát, ami szintén megkönnyíti a leszokást, bár néha szívesen beleordítanék a szerkesztőség arcába, hogy "De miiiiiiijjjjééééé????!!!!!" Na ez nem ide tartozik. Szóval beszörföztem a P-ra is, és ezt találtam:

http://velvet.hu/poronty/2010/07/20/ornagy_ur_dobozoljunk_-_avagy_menekiteni_a_gyerek_elol_mindent/

Köszönöm, Laliath, hogy megírtad helyettem, amire nekem a fenti cikkben vázolt, 100%-ig egyező helyzetemben se időm, se kedvem. Főleg időm. Illetve, ha időm van, kedvem nincs, ha meg kedvem lenne.. eh, értitek.

Nincs több polcom, ami 1 méter feletti, mert már mind megtelt. Nincs több kezem, mert mindkettő mindig tele van. Nincs szám se még egy, de ha lenne sem lenne értelme használni, mert ha azt mondom, hogy nem-nem, akkor csak vigyorogva a fejét rázza ő is - mármint a gyerekem, a kicsi. (És különben is hallottam egyszer, hogy ne mondjuk, hogy nem, mindig fogalmazzunk meg mindent pozitívan, jah, az az okos nem nevelt még járni-mászni-állni tudó csecsemőt, vazzzz.)

Egyébként tündér-bogár, tud járni, ha valamit tologathat maga előtt, mászni, állni már kicsit egyedül is, tapsolni, integetni, és pakolni-törni-zúzni. Nem. Nagybetűvel: PAKOLNI-TÖRNI-ZÚZNI. Jelenleg ezt tud a legjobban. 

Szóval azt hiszem, itt az ideje a nyári szünetnek. Majd még talán szeptember előtt sikerül megosztanom veletek Beni első éves iskolai eredményeit is. Remélem kedvem is lesz hozzá, nagy az izgalom. :-D

2010. július 13., kedd

Vége

Ennek a vébének is vége, szögre akaszthatjuk a vuvuzelákat, hál' istennek, bár Rebeka remekül elszórakozik velük, élvezi, ahogy hangosítanak. Végre visszatér a normál esti kerékvágás, egy balhéfaktor magától kiszáll az életünkből (De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. stb, stb, napi 100x, pedig már háromszor is baromi idegesítő, ugye?) 

Én mindig a spanyoloknak drukkoltam, a németek ellen azért megszakadt a szívem, mert csak jó volt osztozni az örömükön és a büszkeségükön. Kivéve, mikor már százhuszadszorra kérdezték meg a bezzeg-drukkerek, hogy vajh' Magyarország mikor lesz ott egyáltalán. Ilyenkor elővettük a sablonos választ, hogy amióta '54-ben a németek megvették tőlünk a döntőt, azóta nincs kedvünk focizni. És ettől lehetett végre másról is beszélni. Még jó, hogy ma Grészklinika lesz a tv-ben, így zökkenőmentes lesz az átállás, és kellemesebb a megvonás. 

2010. július 7., szerda

Itt ülök...

...talpig spanyolban, miközben a fiamat hallgatom, aki a német himnuszt énekelgeti, saját olvasatában:

Alle Menschen auf de-er Welt,
wir werden das Spiel gewinnen.
Wir sind di-ie beste Ma-hannschaft,
Niemand kann uns schla-a-ha-gen!

Mit Podolski werden wi-ir
Dieses spiel auch gewinnen,
und wir holen uns das Po-okal
weil wir einfach die besten sind!*


Valahol volt benne olyan sor is, hogy "wi-ir werden ins Finale kommen", de már nem tudom, hol

Stb., stb. Koszorús költő, no.

(Elnézést azoktól, akik nem értenek németül)

2010. július 5., hétfő

Továbbra is meleg van és marad is

Amikor ezelőtt két héttel megjött egy kedves ismerősünk Magyarországról, hogy egy kicsit részt vegyen a családi életünkben, úgymond, még elég vacak idő volt, pulóveres és persze esős. Mondtuk is neki, hogy másra ne nagyon számítson, ez itt ugye Németország, az ittlétet nem az időjárás miatt szeretjük... Na kb. másnaptól tombol a nyár. A tegnapelőtti nappalis-strandolás után ma már arra vetemedtem, hogy nem vettem ölbe Rebekát a tízóraihoz (sőt, a meleg miatt nem is szilárd tízórait kapott, mert még mindig nagyon keveset hajlandó csak inni), szóval "megágyaztam" neki a szoptatóspárnával, és a kezébe adtam a cumisüveget. Íme: 

 

Pedig én nagyon nem szeretem, hogy egy ilyen pici babszi, aki cumisüvegből kapja a tejet, nem az anyukájához bújva cumizik, hiába, nekem is vannak rigolyáim, de a meleg felülírta az elveimet, ugyanis mindig úgy összeizzadunk, hogy az már egyikünknek sem jó. Így hát nagylányos "szipákolás" folyt, teljesen egyértelműen csak nekem okozott kisebbfajta lelki aggályt, de látva az eredményességet, túltettem magam rajta.

(Azt csak magamnak jegyzem ide fel, hogy később vissza lehessen keresni, hogy tegnapelőttre - végre-valahára - kibújt egy újabb fogacska, így az éjszakák újra kicsit jobbak, bár látom, hogy jön rendületlenül a többi is, lesz itt még hánykolódás. De akkor is jipppíííííí és hurrrááááááá, már csak 15 van hátra!)

2010. július 4., vasárnap

Meleg van

Ezt tegnap fotóztam  a teraszunkon, na jó, odasütött a nap, de akkor is... Egy tikkasztó, ám völlig eredménytelen valamint lelombozó tollasverseny után végre hazaértem a gyerekekkel és a barátnőmmel, majd megdöglöttünk a hőségtől, épphogy csak a délibábok hiányoztak, a tikkadt szöcskenyájak szerény személyünkben teljes létszámban jelen. És akkor jött a  mentő ötlet.  

Igen, felfújtuk a tartalék pancsolót a nappaliban, megtöltötük finom, friss vízzel, beledöglöttünk mind a négyen, és bekapcsoltuk a tévét - hajrá Németország! (khm, én Argentínának drukkoltam, mint számomra legtetszetősebb csapat, hiába a focihoz érteni kell). Császárok voltunk, én mondom nektek! Egészen addig persze, míg ember haza nem jött és szívrohamot kapott (Anyukám, elég egy ici-pici luk és oda a parketta! Ez eszedbe sem jut??? Nem hát, vazzeeee, legközelebb majd te nyomulsz a gyerkőkkel 40 fokban, és remélem sör se lesz itthon! :-DDD)



2010. július 1., csütörtök

Amikor...

...úgy éreztem, hogy innen már nem bírom tovább, akkor éppen sikerült elaltatni Rebekát, igaz, aljas trükkhöz folyamodtam, és beraktam a babakocsiba, mert már tényleg nem bírtam tovább a nyűglődést, és ott 3 perc alatt bealudt. Na szóval, ekkor éreztem éppen úgy, hogy én ezt ma már nem bírom tovább, én is mindjárt rázendítek, de akkor elaludt és én találtam egy csigát az egyik vadszőlő-levélen, és nagyon elő akartam venni hirtelenjében a fényképezőgépemet. És akkor a nap is átcsillant a falevelek között, és muszáj volt egy kicsit fényképeznem, na nem sokat, de az a kevéske is átlendített a mélyponton. És most nyugi van és pihi és nyár. (A fotót róla még korábban készítettem, de az is elég nyárias, bár hangulatát tekintve olyan más.)

2010. június 30., szerda

Jó volna írni...

...valamit, de annyira ki vagyok tikkadva (hehehe), hogy egyszerűen nincs energiám mostanság. Estére csak arra koncentrálok, hogy ne folyjon a nyálam bambulás közben (amiközben meg pillanatok alatt elalszom, amitől meg úgyis elkezd folyni, amire meg felébredek, ehhh, na mindegy...). A gyerekek legalább meggyógyultak végre, és a nyár is itt van, 30+ fok árnyékban, jóóóóóó párásan, csak hogy ne legyen kellemes. Hát így állunk mostanság, izzadunk, tikkadunk, bambulunk, stb. Főleg én.

Ja, a hangulat körülöttünk mindeközben lassan a tetőfokára hág, focivébéből kifolyólag, ugye. Most, hogy szünet van, már-már hiányzik. Na jó, annyira nem, de kíváncsi vagyok, ezúttal meddig tart a német szerencse :-D. 

2010. június 23., szerda

Emlékeztek még ránk?

Most nyilallt belém, hogy milyen régóta nem is írtam. Az igazság az, hogy az elmúlt napok kissé egybefolytak, mindkét gyerek beteg volt, most lábadoznak. A bárányhimlőnek titulált akármiről kiderült, hogy valószínűleg nem is az volt, ami viszont biztos, az az, hogy ezt itt heverjük kifele éppen (nincs hozzá magyar szócikk, és azt sem tudom, hogy hogy hívják ezt a csúnyaságot magyarul). Szóval a kicsi jobban megsínylette, vele együtt én is, 3 vagy 4 éjszaka volt, amit nem aludtunk, gyakorlatilag egyáltalán nem, már majdnem sikerült is leszoknom, a fenébe is. Tegnap aztán végre kicsit jobb volt. Mit kicsit, sokkal! Már csak 2-szer (vagy 3-szor?) kellett felkelni hozzá, az az előzőekben produkált óránkénti keléshez képest (is) már maga a paradicsom! Rebeka egyébként a láz kivételével a szócikkben felsorolt összes tünetet produkálta, és máig is újra kizárólag tejet kap, mert a szilárdat a fájdalmai miatt nem hajlandó megenni. 

Hja, mintegy mellékesen, szombaton azért megtartottuk a gyerekszülinapi-zsúrt, ami szuperjól sikerült. A betegséget a gyerekeimen mindezek után, este sikerült felfedezni, úgyhogy a dokink nem fog éhen halni, fennmarad a praxis, sőt, a várakozási idő is jócskán megnyúlik pár nap múlva... Ez persze ennyire nem vicces, nyilván, sőt, én eléggé rosszul érzem magam emiatt, bár az anyukák nagyon lazán vették tudomásul, szerencsére. 

Hát így állunk, mindeközben két vendégünk is van. Hehhh, és egy hete még úgy jött haza Beni a suliból, hogy hozta a kis papírkát, mely szerint tetű van az osztályban, lehet kurkászni... Juhéjjjjjj, ismét jól szórakozunk!

2010. június 16., szerda

Ééééééééés....

...P-nél a labda, passzol K-nak, hihetetlen az iram, kedves nézőink, hihetetlen, a labda újra P-nél, fut a kis magyar, fut, mint a nyúl, a 16-oson belül, egy gyors passz T-nek, vissza P-nek, lő és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Benjámin P aus Ungarn, megnyerte nekünk a világbajnokságot! Köszönjük Benjámin, hihetetlen, hihhhhetetlen mindez, kedves nézőink, mindenki őt ünnepli, meg is érdemli, a csapat hőse... 

Ja, most hívott a fociedző, hogy a hétvégén és egy hét múlva nagyon fontos bajnokság lesz, A Benit mindenképpen vinni akarja, mert a legjobbakat viszi csak, és a Beni persze köztük van, dagad a mellem a büszkeségtől, bár a Nobel-díj talán mégiscsak jobb volna, de nem, most vébé-láz van, meccs van, látom, ahogy a "kis magyar" végigszáguld a pályán és gólt lő a csapatának (és próbálom nem látni, amikor hegyeset köp vagy focista módjára tisztítja az orrát). Sajnos vasárnap nem tud ott lenni, a család jön, ünnepelni a születésnapját, mindegy, a fontosabb bajnokság egy hét múlva lesz, oda feltétlenül jönnie kéne, oké, az nem gond, megoldjuk. Az én fiam, az éééééééééén fiam... 

(Csendben összenéztünk azért P-vel és megjegyeztük, hogy a
Roland Garrost szívesebben néznénk... :-D)

2010. június 15., kedd

Ez a nap más...

...mint a többi. Igen, 7 éves lett. Tegnap este együtt szorgoskodtunk a nemzeti színű foci-muffinokon (mind egy szálig elfogytak ma a suliban), ma egy angyal volt délben, mikor hazajött, magától (!) megköszönte az ajándékot (gombfoci szett, extra csapatokkal), Tibor-nagyinak is illedelmesen (békatalpak). Jöhetett az extra meglepetés, elmentünk minigolfozni. 

Aztán jött nekem az extra meglepetés: nem Beni nyert, és ettől aztán tökéletesen kifordult önmagából. Először gondoltam biztos túlpörgött, szülinap, meg minden, de egyszerűen nem és nem lehetett kirángatni ebből a spirálból, hazáig visítva, vagdalkozva és hisztériázva jött, szigorúan betartva az 5 méter követési távolságot, egy centivel sem jött közelebb. Plusz mindenkit lehülyézett maga körül, még a barátnőmet is, E-t, aki velünk tartott. Ennek aztán az lett a vége, hogy mire hazaértünk én is teljesen kiakadtam, legszívesebben én is csak üvöltöttem volna, de inkább higgadtan, szépen hazaküldtem D-t, sűrű elnézéseket kérve, hogy így alakult (hiszen hát ez neki is büntetés, a legjobb barátjáról van szó). A további vaskos büntetés sem maradt el, 2 nap foci-stopp, nem nézheti a meccseket. Persze mindez csak olaj volt a tűzre, de végül csak hagytuk, hogy kitombolja magát. 

Eltelt egy jó óra, mire lehiggadt és elcsendesült, lesomfordált a nappaliba és birtokba vette a gombfociját. Aztán már beszélni is lehetett vele, újra az én kedves kis Benjáminommá vált, de ez a nap sajnos akkor is ott marad az emlékezetünkben, valószínűleg örökre, engem legalábbis nagyon megtépázott. Lefekvéskor azért összebújtunk egy kicsit, nehogy haraggal és fájó szívvel kelljen nekivágni az éjszakának... Holnap újra eljön D, akkor majd megesszük a tortát is. Remélem.
...
Az előbb lejött az emeletről, és nagy hirtelenjében át is estünk egy röpke szexuális felvilágosításon is, nevezetesen, hogy a kisbabák hogyan bújnak ki az anyukájuk pocakjából. Azután elmesélette velem, hogy ez velünk hogyan történt. Édesem, sugárzott a boldogságtól, ahogy hallgatta...

2010. június 14., hétfő

Egy naaaaaaaaaaagy...

tálca nemzeti színű foci-muffin, a holnapi ünnepléshez a suliban. (30-an vannak)


(Igen, mehet suliba, pöttyei még vannak, de már szárazak. Meg is jegyezte, hogy "ezentúl ő már nem P. Benjámin, hanem nyugodtan hívhatja őt mindenki Pöttyös Benjáminnak. Vagy Pöttyös Beninek." Egyem a kis szívét :-D)

2010. június 12., szombat

Home, sweet home

http://index.hu/bulvar/2010/06/12/orszagos_melegrekord_kelebian/

Bárány...

... himlő, hogy az aaaaaaaaaa. Be van oltva ellene. De a kicsi nincs. Apa még nem volt. Vagy igen. Nem tudjuk. Para a köbön.


(Szerencse a szerencsétlenségben: az összes meccset látja majd...)

2010. június 11., péntek

Pepin

Annyi mindent akartam írni, de most hirtelen nem jut eszembe nagyon semmi, legalábbis a klassz dolgok közül; ja, de, itt a nyár, csak a napjaink telnek őrült strapában, a kicsi nagyon keveset alszik és egy gyötrelem letenni napközben (és ezek után még este is, holott mindig azt gondolom, hogy biztos jó fáradt), nem tudom, mi baja lehet, a naggyal egészségügyi gondok vannak, egyelőre próbálok nem nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, de nehéz, mert nagyon kell koncentrálnom, hogy ne pánikoljak be;  az van vele, hogy egy ideje sűrűn visszatér neki a gyomorinfluenza (jaj, de szépen mondom), tegnap óta többször csak úgy elered az orra vére, és ma estére kiütéses lett a két arca, már attól, hogy mindezt leírom, hiperventillálok, annyira izgulok, nehogy valami komoly baja legyen, természetesen orvos nincs, hétvége van, noch dazu elkezdődött a vb, ügyeletre egyelőre nem megyek, ha nem múlik, lehet, hogy holnap felhívom a háziorvost, hogy jöjjön ki, jaj, és tényleg, már kétszer voltunk úgy bevásárolni, hogy Rebeka a bev. kocsiban ült, nem a csücsiben, nála csak én élveztem jobban, a szabadság volt maga, és tényleg, megvan, ma találkoztam egy nagyon rég nem látott (fél)ismerőssel, megcsodálta Rebest (naná, ki nem), és azt mondta, hogy a szeme az enyém, aztán meg elmentem spárgát venni (még egy hétig van, most kell jól belakni belőle), és kértem a hámozóból még héját, mert annak a levéből lesz jó kis krémleves, és a lengyel (?) vendégmunkás hölgy degeszre tömött nekem egy nejlonzacsit úgy, hogy a törött spárgák fejeit kiválogatta a nagy kupacból és mind nekem adta (tudván, hogy az a legfinomabb), én akartam neki pénzt adni, de nem volt hajlandó elfogadni, ezek után már mosolyogva tudtam bólogatni egy öreg néninek, aki beszólt, hogy miért nincs takaró az én szegény gyerekemen (egy szál pelusban és rövidujjúban volt, 25 fok kint, a csücsiben +5, izzadt szegény, mást se csinál napok óta), aztán még megmentettem egy barátnőmet az autószervíz fogságából, és még mindig csak dél volt, ebéd persze sehol, merthogy csak rohangáltam, de aztán az is lett, méghozzá nagyon finom (spárgafejek, ugye, spárgalevessel, stb.), aztán P elaltatta Rebest, Beni elment egy barátjához meccset nézni, gondoltam akkor itt az idő, hogy én is ledőljek, de erre megszólalt a telefon, ami nem lenne baj, csak felébredt tőle a csaj, sebaj, a meccset itthon hármasban néztük, illetve én csak hallgattam, azért a gólokat láttam, nem mintha nagyon érdekelne, de azért a nagyszabású bajnokságokat szoktam követni, beszippant engem is a német lelkesedés, de drukkolni nem nekik szoktam, a többit már tudjátok, írtam az elején, hogy ez a nap hogy végződött, és ez csak a mai volt, van egy kis pörgés mostanában (is), na...