ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!

Juhéjj, kitört a nyári szünet, eltelt az iskolaév, őrület, hogy ilyen hamar átszágudlozott a fiam az első osztályon. A bizije nagyon jó lett, remélem ennél rosszabbat soha nem hoz majd haza (hehehehehe), de nem idézem szó szerint, mert csak szöveges értékelést kaptak, abból viszont két oldalt, német virágnyelven, nekem is egy ismerős anyuka értelmezte, de azért ígyis-úgyis az sült ki belőle, hogy jó gyerek a fiam. Matekból egyenesen penge, írás-olvasás megyeget, khm, de első év végén még ez simán belefér. 

Én nagyon fáradt vagyok, na nem az iskolától, illetve de, leeresztettem, most, hogy nekem is vége a szemeszternek. A Rebeka, na, ő viszont fáradhatatlanul pörög és ügyel arra, hogy az anya-lufi azért még ha meg is ereszkedett kissé, ki ne pukkanjon.

Ihlet

Ha nem is írok sokat (na jó, de), azért néha böngészem a netet, mostanság főleg újabb és újabb ötletekért, mintákért. Böngészés közben találtam a legyezős könyvjelzőt is, két helyről. Annyira megtetszett a mintája, hogy nyomban ihletet is kaptam, és készítettem ez alapján egy pár fülbevalót és egy nyakláncot is. Mint minden, ezek is ajándékba készültek, Beni tanítónénijének (nem, nem azért, hanem mert a diákom, és mert már Beni születésekor is barátok voltunk és most (is) meghívtak minket a mo-i házukba, és megyünk is, és azon agyaltam sokáig, hogy mit is vihetnék neki ajándékba. Ennek szerintem örülni fog, na).

A főcím alatt meg kicserélem a képet, amit ott láttok (majd), az Rebeka készülő takarójának egy részlete (sokkal több nincs is kész belőle, hehe - mire férjhez megy elkészül, talán).

Szabadság

- Kivinni a szemetet.
- Lemenni a pincébe (mosni).
- Nyitva hagyni az összes rácsot a lakásban.
- Gyereket végre a bevásárlókocsiba ültetni (és nem a dögnehéz maxi-cosival együtt tologatni, á-vizes rekeszek társaságában).
- Egyedül wc-re menni.
- Leülni a számítógép elé, anélkül, hogy zavarnának.
- Kikapcsolni a zúgó szagelszívót, miután
 - az ebéd megfőtt, szintidőn belül.
- Élvezni a beállt csendet, egyedül.
- Horgolgatni lelkiismeret-furdalás nélkül.

És mindezt csak úgy, egy röpke gondolatra, amikor éppen eszünkbe jut.

Éljen az egyszeri, hosszú déli alvás!!!!!

Most találtam

http://www.youtube.com/watch?v=r5PsUMhv7es&feature=player_embedded

Idegen tollakkal

Leszokóban vagyok, nem nehéz, egy totyogó segít, hogy még ha a főcímeket el is olvasom, nehogy véletlenül hozzá tudjak szólni, és ezért, hangsúlyozom, EZÉRT nagyon hálás vagyok neki. Most éppen átszokóban van a napi egy és hosszú, déli alvásra, ezt is bírom, dolgoznom kéne, kihasználva a fasza helyzetet, kb. fél kettőig ráérnék, de mit csinálok helyette? Szörfözök. És akkor már benézek a P-ra is, nem minősítem, hozza a formát, ami szintén megkönnyíti a leszokást, bár néha szívesen beleordítanék a szerkesztőség arcába, hogy "De miiiiiiijjjjééééé????!!!!!" Na ez nem ide tartozik. Szóval beszörföztem a P-ra is, és ezt találtam:

http://velvet.hu/poronty/2010/07/20/ornagy_ur_dobozoljunk_-_avagy_menekiteni_a_gyerek_elol_mindent/

Köszönöm, Laliath, hogy megírtad helyettem, amire nekem a fenti cikkben vázolt, 100%-ig egyező helyzetemben se időm, se kedvem. Főleg időm. Illetve, ha időm van, kedvem nincs, ha meg kedvem lenne.. eh, értitek.

Nincs több polcom, ami 1 méter feletti, mert már mind megtelt. Nincs több kezem, mert mindkettő mindig tele van. Nincs szám se még egy, de ha lenne sem lenne értelme használni, mert ha azt mondom, hogy nem-nem, akkor csak vigyorogva a fejét rázza ő is - mármint a gyerekem, a kicsi. (És különben is hallottam egyszer, hogy ne mondjuk, hogy nem, mindig fogalmazzunk meg mindent pozitívan, jah, az az okos nem nevelt még járni-mászni-állni tudó csecsemőt, vazzzz.)

Egyébként tündér-bogár, tud járni, ha valamit tologathat maga előtt, mászni, állni már kicsit egyedül is, tapsolni, integetni, és pakolni-törni-zúzni. Nem. Nagybetűvel: PAKOLNI-TÖRNI-ZÚZNI. Jelenleg ezt tud a legjobban. 

Szóval azt hiszem, itt az ideje a nyári szünetnek. Majd még talán szeptember előtt sikerül megosztanom veletek Beni első éves iskolai eredményeit is. Remélem kedvem is lesz hozzá, nagy az izgalom. :-D

Vége

Ennek a vébének is vége, szögre akaszthatjuk a vuvuzelákat, hál' istennek, bár Rebeka remekül elszórakozik velük, élvezi, ahogy hangosítanak. Végre visszatér a normál esti kerékvágás, egy balhéfaktor magától kiszáll az életünkből (De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. stb, stb, napi 100x, pedig már háromszor is baromi idegesítő, ugye?) 

Én mindig a spanyoloknak drukkoltam, a németek ellen azért megszakadt a szívem, mert csak jó volt osztozni az örömükön és a büszkeségükön. Kivéve, mikor már százhuszadszorra kérdezték meg a bezzeg-drukkerek, hogy vajh' Magyarország mikor lesz ott egyáltalán. Ilyenkor elővettük a sablonos választ, hogy amióta '54-ben a németek megvették tőlünk a döntőt, azóta nincs kedvünk focizni. És ettől lehetett végre másról is beszélni. Még jó, hogy ma Grészklinika lesz a tv-ben, így zökkenőmentes lesz az átállás, és kellemesebb a megvonás. 

Itt ülök...

...talpig spanyolban, miközben a fiamat hallgatom, aki a német himnuszt énekelgeti, saját olvasatában:

Alle Menschen auf de-er Welt,

wir werden das Spiel gewinnen.

Wir sind di-ie beste Ma-hannschaft,

Niemand kann uns schla-a-ha-gen!

Mit Podolski werden wi-ir

Dieses spiel auch gewinnen,

und wir holen uns das Po-okal

weil wir einfach die besten sind!*


Valahol volt benne olyan sor is, hogy "wi-ir werden ins Finale kommen", de már nem tudom, hol

Stb., stb. Koszorús költő, no.

(Elnézést azoktól, akik nem értenek németül)

Továbbra is meleg van és marad is

Amikor ezelőtt két héttel megjött egy kedves ismerősünk Magyarországról, hogy egy kicsit részt vegyen a családi életünkben, úgymond, még elég vacak idő volt, pulóveres és persze esős. Mondtuk is neki, hogy másra ne nagyon számítson, ez itt ugye Németország, az ittlétet nem az időjárás miatt szeretjük... Na kb. másnaptól tombol a nyár. A tegnapelőtti nappalis-strandolás után ma már arra vetemedtem, hogy nem vettem ölbe Rebekát a tízóraihoz (sőt, a meleg miatt nem is szilárd tízórait kapott, mert még mindig nagyon keveset hajlandó csak inni), szóval "megágyaztam" neki a szoptatóspárnával, és a kezébe adtam a cumisüveget. Íme: 

 

Pedig én nagyon nem szeretem, hogy egy ilyen pici babszi, aki cumisüvegből kapja a tejet, nem az anyukájához bújva cumizik, hiába, nekem is vannak rigolyáim, de a meleg felülírta az elveimet, ugyanis mindig úgy összeizzadunk, hogy az már egyikünknek sem jó. Így hát nagylányos "szipákolás" folyt, teljesen egyértelműen csak nekem okozott kisebbfajta lelki aggályt, de látva az eredményességet, túltettem magam rajta.

(Azt csak magamnak jegyzem ide fel, hogy később vissza lehessen keresni, hogy tegnapelőttre - végre-valahára - kibújt egy újabb fogacska, így az éjszakák újra kicsit jobbak, bár látom, hogy jön rendületlenül a többi is, lesz itt még hánykolódás. De akkor is jipppíííííí és hurrrááááááá, már csak 15 van hátra!)

Meleg van

Ezt tegnap fotóztam  a teraszunkon, na jó, odasütött a nap, de akkor is... Egy tikkasztó, ám völlig eredménytelen valamint lelombozó tollasverseny után végre hazaértem a gyerekekkel és a barátnőmmel, majd megdöglöttünk a hőségtől, épphogy csak a délibábok hiányoztak, a tikkadt szöcskenyájak szerény személyünkben teljes létszámban jelen. És akkor jött a  mentő ötlet.  

Igen, felfújtuk a tartalék pancsolót a nappaliban, megtöltötük finom, friss vízzel, beledöglöttünk mind a négyen, és bekapcsoltuk a tévét - hajrá Németország! (khm, én Argentínának drukkoltam, mint számomra legtetszetősebb csapat, hiába a focihoz érteni kell). Császárok voltunk, én mondom nektek! Egészen addig persze, míg ember haza nem jött és szívrohamot kapott (Anyukám, elég egy ici-pici luk és oda a parketta! Ez eszedbe sem jut??? Nem hát, vazzeeee, legközelebb majd te nyomulsz a gyerkőkkel 40 fokban, és remélem sör se lesz itthon! :-DDD)

Amikor...

...úgy éreztem, hogy innen már nem bírom tovább, akkor éppen sikerült elaltatni Rebekát, igaz, aljas trükkhöz folyamodtam, és beraktam a babakocsiba, mert már tényleg nem bírtam tovább a nyűglődést, és ott 3 perc alatt bealudt. Na szóval, ekkor éreztem éppen úgy, hogy én ezt ma már nem bírom tovább, én is mindjárt rázendítek, de akkor elaludt és én találtam egy csigát az egyik vadszőlő-levélen, és nagyon elő akartam venni hirtelenjében a fényképezőgépemet. És akkor a nap is átcsillant a falevelek között, és muszáj volt egy kicsit fényképeznem, na nem sokat, de az a kevéske is átlendített a mélyponton. És most nyugi van és pihi és nyár. (A fotót róla még korábban készítettem, de az is elég nyárias, bár hangulatát tekintve olyan más.)