2010. szeptember 27., hétfő

Panik hoch 3

Megvolt az első szülői a suliban. Második osztály kérem, itt már nem babra megy a játék, itt már a második félévben osztályzatok is lesznek, amik majd jól beterelik a gyereket egy alagútba, aminek a végén vagy reflektorfény, vagy mondjuk csak egy kis teamécses világít. Eddig nekem mindenki azt mondta, hogy a gyerekem szuper jó meg okos meg mittomén mi, de már magam sem hiszem el, hogy ez sima ügy lesz. Alighogy leírtam aggályaimat a hülye névelőkről és túldimenzionáltságukról (húúúúú, azért ezt a szót bosszúból bedobom a következő magyarórán, hehehe), rögtön lecsap a sors keze, és közli a tanítónéni, hogy bizony idén már tanulják és tudni kell  majd a jó jegyért. A többi néma csend.

Próbálta oldani a migrációs háttérrel rendelkező (gy. k. külföldi) gyerekek szüleinek feszültségét azzal a mondatocskával, hogy hát őrülten hangzik, de a német anyanyelvű kölyköknek is akad némi bajuk a névelőkkel, de ettől csak mélyebb lett a csönd (lehet, hogy nem jól értettük????).

És ez csak a német volt, utána jött a matek. Kicsit kiengedtem, hátradőltem, a fiam matekból penge. Mi van? Szöveges feladat? Aha, olvasni kell tudni. Ha már tud, akkor nem árt érteni is azt, amit elolvas. És ha mindez együtt áll, akkor meg kéne oldani a feladatot. Izzadok, basszus. És erre jön a differenciált matekdoga, bal oldalon a nehezebb, több pontot érő, jobb oldalon a könnyebb, de kevesebb pontot érő feladatokkal, gyerek döntse el, hogy melyiknek mer nekiállni. Jesszus. 

Jön egy anyuka, jócskán elkésett, de neki alibije van, az iskolában negyedik osztályt tanít éppen, ő is szülőit tartott. Mintegy végszóra érkezett fenti témákban, rögtön le is támadhattuk, hogy mi a tapasztalat a 3-4. osztályban, azért ő némileg nyugalmat tudott hozni reszkető lelkünknek, érezte, hogy ez most kell: vágni lehet a feszültséget és messziről érezni a rettegés szagát. 

Nohát, nagy levegő, még egy mini Schokokuss, vagy kettő, na jó, amíg van, és aztán kalandra fel...

4 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

ilyen sok a migrációs hátteru? (ez milyen szo már!)
ne parázzon a kedves anyuka, a gyermek értelmes, megoldja IQ-ból. Nem a Rigó utcában tanulja a nyelvet, hanem ragad rá, mint a kosz. Olvasson sokat.

Nils Holgersonné írta...

nna, megtaláltam: http://prodanmarta.blogspot.com/2010/01/szamomra-az.html

ruju írta...

Húúú, köszi, de jó volt olvasni! Én most szerencsére megtaláltam a módját, hogy ha Rebeka ébren is van, mégis tudjunk minden nap 1 órát tanulni. Ha német házi nincs is, elő tudjuk venni a magyart. Eddig Beni szerencsére nagyon élvezi, főleg mert végre újra minőségi időt kap az anyjától, úh egyelőre a világ végéig is elmenne ebben az 1 órában :-D Ja, és mondanom sem kell, hogy ettől viszont hihetetlenül hatékony is a tanulás. No, vállveregetés :-DDDDD

ruju írta...

Egyébként nálunk nagyon sok külföldi gyerek van, PLUSZ a török gyerekek. Ilyen hely ez :-)