2012. január 30., hétfő

Na ez aztán húdehú....

Hát ennél hülyébb címet nem adhatnék bejegyzésnek, azt hiszem. De ez aztán valóban húdehú.

Az úgy volt, hogy elkezdődött az órám reggel, és minden okés volt, amikor is észrevettem, hogy a szemközti ház tetején kavircol egy nő. Először azt hittük, kizárta magát, na de hát hogyan kerülhetett akkor is a tetőre, nem tudtuk igazán mire vélni a dolgot. Kinyitottam az ablakot és igyekeztem megkérdezni, hogy van-e szüksége segítségre, de nem válaszolt, mintha mindenáron fel akart volna jutni a tetőnek is a legtetejére. És akkor úgy döntöttem, hogy aztakrvapba, ez nem viccel, és rohantam a titkárságra szólni, hogy hívják, akiket hívni kell. 

Jöttek is, 4 tűzoltóautó, rendőrség, mindenki, aki segíthet. És tényleg, öngyilkos akart lenni. Kiderült, nem először. Basszus. Nagyon rossz volt látni. Végül lehozták, de egy rendőr percekig győzködte, és látszott, hogy a nő zokog és teljesen kétségbe van esve, többször felállt, a rendőr fogta erősen, míg megérkezett a tűzoltó mentőegység, akik végül épségben leszedték a tetőről. Basszus. Basszus. Nagyon nyomasztó. 

Persze tudom, ha valóban elszánt lett volna, hát, majdnem fél órája volt megtenni (hurráhurrá, hogy nem tette meg, nem csak én sokkoltam volna be tőle). És gyakorlatilag megmentettük az életét. De hát lehet, hogy szegénynek tényleg így a szarabb? Egy biztos, holnap is ezt tenném, sőt, nem szaroznék hülye "segíthetek, asszonyom?" kérdésekkel, hanem magam tárcsáznék és csak utána rohannék a titkárságra... 

Basszus.

Kieg.: A legdrámaibb az volt, hogy a nő kendővel a fején volt az elején, egyértelműen látszott a ruházatából, hogy valamelyik muzulmán nemzetiség tagja, és egyszer csak levette mindkét kendőjét és ott ült fedetlen hajjal... És bármennyire is próbálom elkerülni az előítéletességet, nem tudtam (és tudok) másra gondolni, csak arra, hogy mi is történhetett, ami idáig juttatta... 

2012. január 22., vasárnap

Nincs visszaút

Aláírtam tegnap a szerződést, felmondtam a mostani lakást. Ez volt a legnehezebb. Nagyon hálás vagyok a főbérlőnek, hogy kiadta nekem a lakását úgy, hogy nem volt munkám. Oké, a férjem kezeskedett, de akkoris. Kb. 30 lakást néztem meg, a felére igent mondtam, a végén már gondolkodás nélkül bárhova beköltöztem volna, csak hagyják. Aztán lett ez a lakás, a béke kis szigete, amit nagyon szeretek, ráadásul. Szóval nehéz volt, de nagyon megértő volt a főbérlő, egyetértett velem, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhattam elmenni, és biztosított affelől, hogy nincs harag. Azért mégis kicsit nehéz a lelkem, de túl vagyok a nehezén. Költözés? Mi az nekem. Höhö. 

Beni egyébként nagyon örül, emlékszik a lakásra és ő is várja a költözést. Ha minden klappol, akkor lehet, hogy már április 1-gyel mehetünk. 

Apróbetűs

Khm. A férjem. Igen. Tartozom talán az igazsággal. Szétmentünk. Pontosabban én döntöttem úgy, hogy nem megy tovább. Gabikának a Gólyahírnél szóltam, itt mostanáig nem mertem leírni, Rebeka életetadója miatt. Nagy csalódás lesz ez neki. Sajnálom. Ha olvasod: A gyerekek egész jól viselik, Rebes is rendben van, az apjukat relatív rendszeresen látják, ugyanott lakunk, egy városban, szóval a láthatás lehetősége sem térben, sem időben nem korlátozott. Sokmindent csinálnak együtt. 

Tessék, egy újabb coming-out. Remélem senki vasárnapját nem rontom el vele. (De hülye vagyok, mit gondolok én, hogy ez bárkit is komolyabban érdekelne :-DD)

2012. január 18., szerda

Óóóóóóóójeeeeeeee

Hurrá, költözünk!

Jajj. Költözünk.

Hurrá!!

Jajj.

2012. január 15., vasárnap

Most akkor mivaaaaaaaaaaan?

Szóval az úgy volt, hogy tavaly, amikor vadul lakást kerestem, megnéztem egyet, amibe első látásra beleszerettem, Benivel egyetemben és nagyon-nagyon-nagyon akartam, hogy mi kapjuk meg. Nem mi kaptuk. De a tulajdonos csávó szabadkozott, meg rendes volt, stb., azért akkor a pokolba kívántam. Aztán lett ez a kis lakásunk, tök jó, szeretek itt lakni. A ház amiben van, elég kétes hírű, és, hogy is mondjam, a szomszédok valóban fura szerzetek, meg büdös néha a folyosó, de hát van kertünk, és nekem mint a béke szigete, imádok hazajönni, regeltől estig világos, és az enyém. 

Na erre. Pénteken várt egy email. A páros, akik helyettünk kapták a csodalakást, szétmentek, így hát újra eszébe jutottam a tulaj csávónak, és ha még mindig szeretném, májustól enyém a lakás. Jajj. Szeretném. Basszus. Csodaszép, modern és jóval tágasabb, mint ez, ráadásul csak kb. 50 euróval lenne több. És egy szobával. A gyerekeknek lenne külön szobájuk. Nekem lenne külön hálóm és egy pici dolgozóm. Nagyobb a konyha. Nagyobb a hűtő (szempont! Ebben a lakásban a minibárnál talán - talán egy picivel nagyobb van). 

Nincs viszont kert, "csak" egy nagy terasz. Az egész (klimatizált) tetőtér, szóval kevés az egyenes fal. De olyan szép. És tágas. És világos. És jobb környéken van (a sétálóutcával eggyel párhuzamos kisutca, belváros). Még az újbóli költözés sem riaszt meg túlságosan. 

Igen, én a lelkem mélyén már döntöttem, de kedden még lesz egy találkozóm újból a tulajjal. Biztosat csak azután tudok mondani. 

KVSzH

Perverz egy baba... De ha kreatív kezekbe kerül...

 
Jó kis MTI hír lehetne
Csütörtökön végre kiszedték Beni karjából a drótokat, így a kéztörés lassan elhalványulhat kellemetlen emlékké. Már "csak" a varratszedés van hátra, és aztán el lehet felejteni, ezen is túl vagyunk. Haszna talán annyi volt, hogy egyértelműen kiderült, hogy Beninek véralvadási problémái vannak, és az is kiderült, hogy tőlem jött a dolog, legalább már tudjuk. Annyira enyhe, hogy nem is érdemes rá több szót vesztegetni, a lényeg, hogy tudjuk, eggyel okosabbak lettünk. 

 

Jahahahaj....

2012. január 7., szombat

2012

Tettem egy újévi fogadalmat, azt hiszem, talán, hogy újra írok rendesen, de mintha már nem emlékeznék rá tisztán...Most mindenesetre arra gondoltam, hogy szépen sorra veszem a fontos dolgaimat és elmesélem, hogy mi történt az aktuális frontokon.

Gyerekek

Az első karácsonyunk volt Németországban. Nyugodt volt és békés. Nem kellett rohamtempóban, két nappal az ünnepek előtt hazavágtatni, és utána egy nap alatt mindent összerántani az ünnephez, nyugodtan süthettem a sütiket éjszakánként... (Nem panasz, élveztem) Aztán eljött az ünnep, és Benjámin magától ünneplőbe vágta magát. Én igyekeztem Rebekát, de nem hagyta magát. Határozottan végigvitte az elképzelését, ez lett belőle:


 

 Igyekeztem a lakást is karácsonyivá varázsolni, azt hiszem, egész jól sikerült:


Most mindenkinek boldog új évet kívánok, és igyekszem tartani magam a fogadalmamhoz. Ígérem. Nagyon. Igen. Kisdobos becsszóra.