2011. február 28., hétfő

Kieg.

...és nadrágokat kell vennem Beninek, mert amit nem nőtt ki, azoknak is lukas a térdük már annyira, hogy nem lehet megfoltozni, és cipő is kell neki, de legalább bemehetek a városba, és így szert tehetek egy másik kávés kulacsra is, át kell válogatnom Rebeka ruhatárát, mielőtt hazamegyek (mert a kinőtt ruhák most beférnek a kocsiba és így hazajuthatnak), és elő kell vennem a zacsit a nagyobb méretűekkel. 

Egyébként lementem a pincébe, és megállapítottam, hogy ott már megint irdatlan kupi van, és rendet kéne csinálni. Kéne, kéne, kéne... Majd egyszer, egy másik életben, ez most megint túl sok egyszerre (és ezért neki sem állok, inkább szerzek egy nagyobb szőnyeget).

Próbálkozom

Igen, próbálkozom, lassan, lassan felvenni az élet ritmusát. A múlt héten vettem mágneses festéket és rögtön vásznakat is hozzá, mert még tavaly ígértem másoknak ilyen táblát, és rögtön tovább is gondoltam, hogy megalapozom mágnesfestékkel, és úgy kenem le írhatóra, és az milyen jó is lesz, mert szép kis mágneseket is gyárthatok hozzájuk... Na most jól lelövöm a poént, elnézést. 

Szóval röpke egy hét totyogás után abszolváltam a festést, neki lehet állni a horgolásnak, igen, le kell előtte menni a pincébe, átfésülni a fonalas dobozokat, utána nekállni és csinálni, csinálni, csinálni. Mikor kész, az olyan jó, de mostanában nagyon nehézkesen mennek a dolgok, most is ezt a bejegyzést írom, ahelyett, hogy - fontossági sorrendben - készülnék az esti órámra, feltenném az ebédet, hogy kész legyen, mire Beni hazaér (ezt közben elintéztem, jipppíííííí), lemenjek a pincébe a mosásért ÉS átnézni a fonalakat... És Rebusért mindjárt mennem kell a bölcsibe (no, ez is megvolt)

A nap legalább kisütött mára, DE, eltört a kedvenc kávés kulacsom (vagy minek is nevezik), mert leejtettem, mert nem volt már több kezem, amiben foghattam volna, de azért én megpróbáltam, és még mindig szomorú vagyok, hogy Mo-n eltűnt az egyik legfontosabb gyűrűm (nem, nem a jegy, hanem egy másik, nem kevésbé fontos...), amit ugyan megpróbáltam pótolni, de vannak dolgok, amik pótolhatatlanok, ez is egy ilyen volt, bármily aprócska is...

Fényképezni is szeretném a gyerekeket, mert már megint nagyot nőttek, Rebes egy igazi hajasbaba lett és már 16 (!) foga van, Beni meg egy lókötő, flegma, majdnem-kiskamasz...

Szóval nézzétek el, mostanában élőben sem vagyok túl jó társaság, de dolgozom rajta...

2011. február 24., csütörtök

36

Jaaaaaaaaaaaaaaaaaj.

2011. február 23., szerda

Ó, b+

Nem unatkozunk, az egyszer biztos. Beni ebédnél mesélte, hogy anyaaaaa, képzeld, a suliban viszketett a fejem, megvakartam, és egy kicsike kis bogárka akadt a kezembe...

A fésűbe beleakadt több is. Jó, hogy mínuszok vannak éjszaka, minden ágynemű és törülköző és akármi kint figyel egy nagy kupacban a teraszon, holnap mosás ezerrel, a lakás bűzlik a tetűirtótól (na jó, nem, de azért elég büdös, féltem, hogy ha túl sokáig marad a fején, hirtelen hidrogénszőke lesz dauerhullámokkal) és mindenki vakarózik órabérbe', pedig úgy tűnik, csak Beni volt a szerencsés nyertes...

2011. február 21., hétfő

Hajnal

Ezt is meg akartam írni. Rebes megint nagyon rosszul alszik mostanában, extrém igénybevételnek kitéve minket, amúgy is zivataros időkben. Szóval vasárnap megörvendeztetett egy hajnali fél ötös keléssel. Annyira ki voltam, hogy a fél karomat adtam volna még egy kis alvásért, így hát vérfürdőt megelőzve bekapcsoltam a tévét (ó, mea maxima culpa!). Gondoltam akkor jöjjön a minimax, de ott még nem volt műsor, a bebetv-n még javában aludt mindenki... Eszembe jutott, hogy a hbocomedyn a műsorszünetben mókás razfilmeket adnak, de valahogy a vasárnap kivétel volt, hogy is lehetne vidám egy kis vérfürdős rajzfilm nélkül? Valami idióta marhaság ment kibelezéssel, lefejezéssel, szétszaggatással, mindegy, a lényege az volt, hogy a végén csak úgy fröcsögött a vér. Aztán nagy nehezen rátaláltam a disneychannelre, ahol végre műsor is volt. Már nem érdekelt a silány minőség, a butafejű számítógépes figurák, csak hadd, hadd aludjak még egy kicsit nyugiban... Azért próbáltam lecsekkolni, hogy mégis mivel kötözöm le a gyerekemet. Nem fröcsögött a vér, alig volt párbeszéd, mosolyogtak a színpompás karakterek, és...

... kivétel nélkül mindegyiküknek négy virsliujja volt...*


*Ja, rájöttem, üzemi baleset, levágta valamelyik melójában az egyik ujját... De hogy a többivel mi történhetett? 

Tél

Érdektelen kis bejegyzés, csak azért írok, hogy visszakényszerítsem magam valahogy a jól megszokott, korábbi kerékvágásba, nem megy könnyen, de kis lépésekkel és mindig csak előre...

Szóval ma reggelre visszatért a tél, leesett egy csomó hó. Nem maradt belőle sok, egyébként, csak a hideg és a szürkeség, és az a kép, ahogy Beni lejött kócosan az emeletről és felragyogott az arca, amikor meglátta, hogy nem látja... az autót a hótól...



Milyen érdekes, hogy a bölcsi udvara meg tele van nyíló virágokkal, nem is tudom, mi lesz velük, a héten annyira hideg lesz, szegények, hátha vissza tudnak még bújni egy kicsit a takarójuk alá...

2011. február 16., szerda

17 hónap

Vagyunk, létezünk, élünk, sírunk, nevetünk. Rebes ma 17 hónapos, amióta utoljára írtam róla, rengeteget fejlődött, dumál egyfolytában, csak szavát nem érteni, ő viszont nagyon jókat kacag a viccein, van humora, na. Egyre önállóbb, és egy mosolygós őszibarack. Beni egy erőgép, jól tanul továbbra is és kimeríthetetlen. 

A hiba jelenleg az én készülékemben van. 
De dolgozom rajta. 
Kimerültem. 
De dolgozom rajta.
Kicsúszott a talaj a lábam alól. 
De dolgozom rajta.
Kihúztam a talajt az uram lába alól. 
De dolgozom rajta. 
Csak azt nem tudom, hogy hogyan tovább. 
Ezen is dolgozom. 
Valahogy majd lesz. 

Ezt csak azért, hogy tudjátok, hogy most nem minden gömbölyű, és ezért nem írok. De dolgozom rajta.