2011. május 23., hétfő

2011. május 20., péntek

Vannak olyan napok, ...

...amikor valahonnét előbújnak az angyalok, és szinte érezni, ahogy puhán terelgetnek minket a jó felé, és velünk mosolyognak és két marékkal szórják ránk a békességet. Ez a mai mindenképp ilyen volt eddig. Legalábbis a délelőtt, még nem merek a maradékra nyilatkozni...

Szóval az úgy volt, hogy a mai nap nekem éjfélkor kezdődött, akkor mentek tőlem haza a csajok, az őrangyalaim földi helytartói. És már éppen lefeküdtem volna, amikor persze Rebes felébredt, szóval Benit az én ágyamból a sajátjába, Rebest a sajátjából az enyémbe, aztán még egy kis buli, nem is tudom mikor sikerült végre elaludni, felkelni mendenesetre egy órával később, mint kellett volna, pedig rendes voltam, felhúztam az ébresztőórát is. 

No de aztán. Ennek ellenére időben elindultunk (minek is keltem volna fel hamarabb?!) Rebus ment a bölcsibe, mi a kórházba kontrollra, nem is késtünk sokat. Hiába az időpont, minden a sorszámhúzással kezdődik. A miénk a 48-as, a kijelzőn a 22-es, papírforma szerint 23 perc várakozás, gyakorlatilag ennyit várakoztunk, amikor már a 30-as volt a kijelzőn. 

A váróban feltűnően sok szellemi fogyatékos gyerek vagy inkább tinédzser ült, ketten közülük nagyon ijesztően is viselkedtek, Benjámin nagyon félt, eleve a vizsgálattól, és még ezek a furcsa, ijesztő, beteg fiatalok, az egyik néha nagyon hangosan felkiáltott, a másik kicsit halkabban, de mégis hirtelen. Ám ekkor....

...odalépett hozzám egy hölgy, akkor szólították a 32-est, és a kezmebe nyomta a 33-as sorszámot, mert az anyukája véletlenül kettőt húzott... Biztos vagyok benne, hogy az ég küldte. Fél órán belül kész voltunk, mehettünk. (Elkezdhet újra focizni, a drótokat majd 6 hét múlva kiveszik, de a karja már összeforrt).

Kérte, hogy menjünk fel a várba, de aztán végül csak séta lett belőle. Bementünk az első könyvesboltba, mert megígértem neki még a kórházban, hogy ha végeztünk, akkor a bátorságáért megjutalmazom egy könyvvel, be is vasalta rajtam rögtön. Akartunk fagyizni is, de ahhoz még korán volt, a fagyizók nem nagyon nyitnak ki 12 előtt. 

Ebéd a mekiben, ahol a kiszolgáló csajszi egy tünemény volt, púpozásig töltötte a fagyinkat csokiöntettel, mosolyogva, kedvesen, felár nélkül. Ő is egy földreszállt angyal. 

És Beni végig fogta a kezemet. Majdnem 8 évesen. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Az is, mellesleg, de azért nagyon-nagyon hangulatfüggő ez már nála. Találkoztunk egy csomó magyar turistával, örültünk egymásnak, ők kicsit irigykedtek, hogy mi itt otthon vagyunk, de nagyon örültek, hogy szóba elegyedtünk.

Hát ilyen egy nap kettesben, amikor nyugalom és béke van, beszélgetünk séta közben, süt a nap és nagyon közel vagyunk egymáshoz. 

2011. május 16., hétfő

Újabb alkotások

Elhatároztam, hogy mindent befejezek. Mindig az a legnehezebb valami miatt, olyan nyögvenyelősen mennek az utolsó simítások. De most aztán.

Szóval kész lett egy sál ajándékba, amiből mégegyet kell gyorsan csinálnom, kékben:


És kész lett a gyerekek zászló-függője is:

2011. május 14., szombat

Azért ha lassan is, ...

... de készülnek még dolgok:

akvárium-tévé :-)




NH-né ötlete ajándékba
(igen, az övé valahogy mutatósabb)

2011. május 13., péntek