2010. április 30., péntek

Apa és fia beszélget...

...edzésre menet:

- Apaaaaaaa, én már egyszer megvertem a Hannah apukáját! És a Hannah-t is megvertem már egyszer.

- Annyira ügyes vagy, hogy nem is csodálom.

- De csodáld!!!

2010. április 28., szerda

Mobbing

Az én fiam - eddig legalábbis így tudtam - mágikus futballtudása révén közszeretetnek és -tiszteletnek örvend az iskolában. Egyébként természetre is tök nyitott, mindenkivel barátkozik elsőre, (aztán majd másodikra már nem biztos, de egy esélyt mindenkinek ad, imádom érte).

Na szóval. Én igyekeztem nyugodt lenni mindig az iskolai beilleszkedést illetően, nem lesz neki ott gondja, nincs is, általában. Tegnap viszont történt valami, vele. Németül mobbing, angolul bullying, magyarul én szimplán - és szigorúan magunk között, nicht vor dem Kind - gecizésnek hívom.

Lüke Tóni nem is mesélte el itthon, a szomszéd anyukától tudom, akinek az egy osztállyal Beni fölött járó fia mesélte. Az történt, hogy Beni - órákig tartó győzködésem ellenére - bevitte az iskolába a MatchAttax kártyáit, mert a legjobb barátjával cserélgetni akart. Ezt megleste egy osztálytársa (!), és a szünetben nem volt rest, odaosont a fiamhoz és közölte vele, hogy ha nem adja oda neki a két legerősebb kártyát, akkor hívja a barátait és jól elverik. Gyerekem persze nem habozott.

Amikor aztán az egész kiderült, sokat beszéltünk róla. Nekem úgy tűnt, hogy Benit nem zaklatta fel nagyon a dolog, de igen meglepődött, amikor elmeséltük neki, hogy bizony ilyesmiért a felnőtteket akár börtönbe is zárhatják, és legközelebb mindenképpen mesélje el itthon, ha bármi ilyen történik megint. Ám első és legfontosabb a tanítónéninek szólni, mert ez olyan dolog, ami megengedhetetlen. A fiam, a bátor, a hős csak annyit mondott: anya, ne aggódj, ha meg akartak volna verni, úgyis úgy elfutok, hogy nem tudnak utolérni.

Ma beszélt egyébként a tanítónénivel, aki szerencsére komolyan vette az ügyet, a fiúnak holnap vissza kell adnia a kártyákat, ha nem, akkor bünti lesz. Én meg eszem a kefét, hogy nehogy aztán majd emiatt vegyék elő az én közszeretetnek és -tiszteletnek örvendő futballmágus tündér fiamat.

2010. április 26., hétfő

Én most itten megint...


...bezzegelni fogok, elnézést érte mindenkitől. Történt ugyanis, hogy az én hét hónapos kicsi lányom addig tette-vette magát, mígnemcsak, hogy, s hogy nem, felült. Tegnap azt hittem, véletlen volt, illetve, hogy eltart majd ez is még egy jódarabig, mint a mászás előre, ami még mindig nem megy, de ma addig-addig gyakorolt és illegette magát, míg estére összejött neki.

Egyébként akár hiszitek, akár nem, én egy kicsit meg vagyok ijedve ettől a tempótól. Nem tudom, hogy ez így okés-e, és elhitetitek, hogy mi aztán az égvilágon semmit nem erőltetünk nála, amit csinál és megtanul, azt mind-mind magától hozza össze, de tényleg szédítő a sebesség. Főleg, hogy szorult helyzetéből még csak nagyon nehezen tud valami más, pihentetőbb pózba (pl. hasonfekvés) vágódni - szó szerint -, úgyhogy már most állandóan utána kell rohangálni, hogy hol kapja el az ülhetnék, és mibe verheti be a fejét annyira, hogy az már káros lehet. Néha meg orral tompít reptiben (bár, amikor odafigyel, nagyon ügyesen eltartja a fejét).

Más anyák ültetik a gyereküket állandóan és egész kicsi kortól, nekem meg, aki ügyeltem mindig arra, hogy ne üljön, tessék, van egy gyerekem, aki jól megmutatja, hogy akkor magától is megoldja. Te jó ég, mi lesz itt, ha majd kamaszodik...

2010. április 22., csütörtök

Iskola

És akkor Jézust felcsinálták egy keresztre, ott meghalt, aztán betették egy Grabba, eléraktak egy nagy követ. Azt aztán elmozdította és elment a fiúihoz, akik 12-en voltak. Csak eszembe jutott, mert ma 12-ig volt iskolánk is.

Well...

2010. április 21., szerda

Én komolyan nem értem...

... hogy miért jó az valaki(k)nek, ha elhitetik rólam (rólunk) a világgal, hogy ármánnyal és fondorlattal jutottam gyerekhez egy gonosz és ördögtől való civil szervezet hathatós közbenjárásával,
... hogy emiatt miért én érezzem magam rosszul, amiért civil szervezet segítségével fogadtam örökbe,
... hogy egy újság miért "avat szentté" valakit, aki a játékszabályokat megszegve, gyakorlatilag többszáz embert beelőzve jutott gyerekhez,
... hogy ezzel a valakivel miért állítja szembe - kissé cinikus éllel - azokat az embereket, akik nem ezt tették, és hiszik, hogy úgy helyes,
... hogy kinek az érdeke az, hogy ennyire rossz színben tüntessen fel civil szervezeteket, amelyek valójában segítő szándékkal jöttek létre,

És még sorolhatnám.

Én megértem az örökbeadókat, mindenbe belekapaszkodnak, segítségre van szükségük, kiszolgáltatottak és valóban szemétül bánnak velük sok kórházban. Orvosi titoktartás elenyészve létezik, a védőnőket nem tudom, kötelezi-e egyáltalán valami erre. Hiszem, hogy nagyon komoly vívódás eredménye a döntésük, minden tiszteletem az övék ezért, és abban pedig biztos vagyok, hogy nincs két egyforma történet.

Én megértem az örökbefogadókat, tudom, milyen az, mikor ez az egyetlen lehetőség. Egy kicsit tudom milyen várni, tudom, hogy mindent megtennénk azért, hogy legyen. És hogy sokan az újságírók kolléganője helyében ugyanezt tettük volna, vagy szívesen fizettünk volna a nőgyógyászunknak, hogy "segítsen". De nem kürtöltük volna világgá, főleg nem úgy, hogy közben alázzuk azokat, akik azt mondják, hogy ez nem egészen tisztességes, még ha tökéletesen törvényes is. Arról most nem beszélek, hogy igen sokan vagyunk olyanok is, akik mindezt nem tették volna meg.

Én megértem a civil szervezetek törekvéseit is. Sőt, hiszek abban, hogy valóban ellenőrizhetőbb, tisztességesebb és ezáltal mindenki számára jobb lenne, ha csak rajtuk keresztül lehetne nyíltan örökbe fogadni. Tudom, hogy segíteni akarnak minden életet adónak, de ezzel együtt a babára várók érdekeit is képviselniük kell, ami őrült nagy ellentmondás. Mégis, a lehetőségeikhez képest szerintem igenis jól végzik a dolgukat.

Lehet azt mondani, hogy nem kellenek a civil szervezetek (nem tudom, hogy ez kinek és miért lenne jó, főleg, hogy nonprofit szervezetekről van szó, nem tesznek el őrületes állami pénzeket támogatás címen, pl.), és akkor szabad a vásár. Indulhat a licit, az ármány és a cselszövés, aminek mindenképpen az a vége, hogy "nekünk, csak nekünk add a gyereked!"

Végezetül csak egy újkeletű közhely álljon itt:

Köszönjük, Emese.

2010. április 20., kedd

Agresszív kismalac

Ma nagyon harapós vagyok. Pedig az úszás tök jó volt Rebessel, de idegesítenek az apróságok, amikhez ráadásul még közöm sincs. Dühít, hogy a kismamatársak többségének kifigyelt a táskájából a cigaretta, hogy a mellettem öltöztető csaj felpakolt mindent a pelenkázóra, a csücsitől a gyereken át a kosaráig mindent, pedig hát vagyunk vagy tízen, és ha összehúzzuk a gyerekeinket, akkor is csak öten férünk egyszerre az asztalhoz. Mindeközben üvöltve beszél a gyerekével. Nem vele, hanem hozzá. De miért? Nem bírom ezt a típust, idegesít, mert kicsit mindig az az érzésem, hogy az elismerést próbálja így kivívni, lám, milyen fasza és jófej anya is ő, hallja hát mindenki, kár volna kihagyni az élményt, jópofán beszél a gyerekkel, aki mondjuk 4 hónapos és már ül, jaaaaaaaaaa, toll machst du das, visszhangzik az uszodában, jajjj, ráz a hideg. Mondjuk hűvös is van. És hogy a júzer szó egy betűben különbözik a lúzertől. Ez milyen már? Minek használni egyáltalán? Röff.

2010. április 14., szerda

U5

Ma volt a féléves vizsgálata Rebekának (hja, az elmúlt hetek nem voltak alkalmasak a rutin vizsgálatokra, ugye). Kiderült, amit eddig is tudtunk: Rebes naaaaaaaaagy. Jelenleg kb 70 cm és 9740 g. Viszont nem csak testileg fejlettebb az átlagnál: a mozgása is egy 8-9 hónapos "kortársának" a szintjén van: már négykézláb rugózik, pl. A lényeg amúgy, hogy minden rendben van vele. (A doki azért visszaszólt még az ajtóból, hogy ha nem muszáj, ne kapjon "extra" adagot kajából - hehehe, így is csak 5x eszik egy nap, ami a minimum állítólag... Persze Benjámin is sonkaberci volt - aztán most kétszer kell ránézni, ahogy a régi jó favicc mondja.)

2010. április 13., kedd

Szegény diákjaim

Takarékszövetkezet
Gyógyászati segédeszköz
Elkelkáposztásítottalanítottátok

Dömdödöm.

(És semmi esetre sem Szaroszpatak, ugye)

2010. április 6., kedd

Párizs

Egész idő alatt (mind a három nap) ez járt a fejemben. Annyira, de annyira hideg volt és esős, hogy rég fáztam ennyit. Ettől függetlenül rendületlenül koptattuk a szokványos turistaösvényeket, illetve metróüléseket.

Miután megérkeztünk a szállodába, rövid kényszerpihenőt kellett beiktatnunk, míg a bőröndben elázott cuccainkat - amik egyébként még így is kevésbé voltak vizesek, mint a rajtunk lévők - megpróbáltuk egy vasaló és egy hajszárító segítségével szárazra varázsolni. Nem sikerült, de a metropolisz vonzása legyőzte didergésünket és belevetettük magunkat a turistaéletbe. (Ha valamelyikőtök megnézi a képeket: figyeld a felhők drámaiságát is, nem csaltam. Na jó, csak éppenhogy, hogy az is "átjöjjön".)

Kezdtük az Eiffel toronynál, első metrózásunk még könnyű, bátortalan, átszállók nélküli célpontjaként. Nekem ez mindig stresszes: az egyetlen drive-om a torony közelében, hogy hogyan játszmázzak úgy, hogy semmi esetre se kelljen felmennem rá. Ezúttal az idő rövidsége és a kígyózó sorok is az én kicsinyes célomnak kedveztek, így hát sikerült emberemet gyorsan meggyőzni arról, hogy hajózni a Szajnán most sokkal klasszabb volna, nem beszélve arról, hogy rövidebb a sor és fedett a hajó. (Apropó, khm, á propos, sorok. Sehova nem mentünk be, ahol kígyózó sorok voltak. Ez egyszerűen nem fért bele a 2 fél és egy egész napba, szóval csak kóvályogtunk és a sablonos helyeket próbáltuk végigjárni. Majd tizenöt év múlva, mikor legközelebb arra járunk talán, akkor hosszabb időre megyünk. Talán.)

Szóval hajóztunk a Szajnán, meglestük a Notre Dame-ot, és aztán élveztük az első éjszaka nyugodt alvását; nekem úgy kellett ez már vagy hat hónapja, mint egy falat kenyér. Másnap nekibátorodtunk a metrónak, Concorde - Louvre - Defense - Etoile - Pigalle - Montmartre kombóban. Ó, és igen, a Rodin múzeumban kezdtünk, ehhez én ragaszkodtam. Szerencsére itt nem kígyóztak a sorok (érthetetlen, de örvendetes), sőt. Élvezhettük majdnem teljes nyugalomban, amit az Invalidusok dómjáról már nem mondhattunk el (pszt, 9 euró a belépő - a Louvre-ba is ennyi, érzitek az aránytalanságot, remélem, és véleményem szerint egyáltalán nem éri meg - elnézést mindenkitől, aki másképp gondolja).

Harmadnap elmentünk a Pere Lachaise temetőbe, oda régóta vágytam (mint látogató, nem mint lakó, persze). Megtettük az obligát köröket, jártunk Nagy Imre jelképes, és Jim Morrison tényleges nyughelyénél, megpróbálva lólépésben még másokat is "meglátogatni". A temető nekem nagy élmény volt, Párizs lüktetésében a nyugalom szigete, és érdekes az a sok kis "kripta-házikó", ahogy egymás hegyén-hátán sorakoznak, mintha valami mesebeli faluban jártam volna.

A metrózás maga is élmény volt, Pétert állandóan az foglalkoztatta, hogy vajon hány vakondok kellett ahhoz, hogy egy ekkora labirintust vájjon a föld alá, míg én azon gondolkodtam, hogy kerekesszékkel, vagy akár "csak" babakocsival vajh' mit csinálnak az emberek. Persze a harmadik napon megtaláltam a választ: nem metróznak.

Megállapítottam azt is, hogy a franciák rengeteget fejlődtek idegennyelvi kommunikáció terén, és hogy még mindig mindent értek franciául, bár beszédben már csak a "Me Tarzan - You Jane" szintet hozom. Mellesleg bőven elég volt, és ha mégsem, azonnal váltottam angolra, ami mindig kisegített, nem úgy, mint tizenöt éve.

Ahhhhh, Párizs, szürke volt, kicsit kopottas a szürkeségben, barátságtalanul esős, de valahogy máris újra vonz. Lehet, hogy nem várok újabb tizenöt évet a következő látogatással. Végülis, TGV-vel 3 óra alatt ott voltunk. Új idők, új távlatok.

2010. április 5., hétfő

Tádám 2.

Ma éjjel kijött a másik kis fogacska is, abbamaradt a hasmenés is varázsütésre (nem mertem leírni, hogy itt hagytam 3 napra egy hasmenéses gyereket, kb. 5 napja ment a hasa, de valahogy nagyon egyértelmű volt, hogy fogzás áll a hátterében. Azért kapirgált a gondolat az agyamban állandóan, hogy mi van ha mégse, sőt, az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek sehova, de aztán mégis, ehhh, mindegy is, nem magyarázom a bizonyítványom, fogzás volt. Most fog van kettő, kaka nincs :-D).

2010. április 4., vasárnap

Tádám!

Na csak egy rövid helyzetjelentés. Amíg mi Párizs turistaösvényein koptattuk a csapásokat, addig Rebeka gyorsan kinövesztette az első fogacskáját. Disznófülű, tudtam, hogy ezt fogja tenni, de hogy ez ilyen gyorsan ment, az tényleg szemtelenség tőle (alig voltunk 3 napot távol), mert úgy tűnik, csak erre várt... A másik lehet, hogy már holnapra kint lesz. Szegénynek úgy néz ki a szája, mintha építési terület lenne, de mi csak gyönyörködünk.

Párizsról később, ha már lélegzethez jutok.

2010. április 1., csütörtök

Ez a nap is jól indult

(Kérem a 18 év alatti olvasóimat, valamint apukámat és a zuramat, hogy most itt ne olvassanak tovább. Köszönöm.)

Ülünk egy autóban Robert Downey Jr-ral. A hátsó ülésen. (Igen, vele, én. Hiszen nagyon jó barátok vagyunk.) Szóval ott ülünk az autóban, és hirtelen nagyon egymásba gabalyodunk. De éppen ekkor átgázol rajtunk egy trópusi vihar. Istenem, mi ez? Nekem mindegy, jól érzem magam, lehet akár cunami is vagy maga az Iron Man (hmmm, én azért az utóbbira szavaznék), csak ne nézzen be az autóba és nekem, nekünk ne kelljen kiszállni...

...ja, nem, Beni az, felébredt és átgázolt rajtam, másképp nem, nem és nem tud bebújni az ágyamba. Szem jó erősen becsuk, koncentrál, RD, ne menj még, hol is tartottunk? Igen, a témázgatásnál.

Sikerült, újra az autóban vagyunk. De miért? Miért ilyen nyálas az arcom? Nagyon állat a teste, de ez a sok nyál, ez elront mindent.

És igen. Az arcom Rebeka cumijától és kezétől olyan nyálas, a fenébe, ő is felébredt, egyértelműen értésemre adja, hogy itt az ideje lerázni magunkról az álommanókat (hja, ha tudná...). Hát, ennyit a leányálmomról.

(Ami egyébként arról szólt, hogy Robert Downey Junior és én nagyon-nagyon, úm. testi-lelki jóbarátok vagyunk. Éppen bevallotta nekem, hogy meleg. Erre én sajnálkozva megkérdeztem, hogy akkor benne lenne-e egy jó kis búcsúzkodásban, és örömmel benne volt. Nem tudom, hogy miért ő, és miért én. De nagyon jó volt, már ameddig tartott, bár két gyerekem tapicskolása miatt a végkifejlett, sajna, elmaradt.)

:-D