2011. szeptember 23., péntek

Noszogassatok

Noszogassatok kicsit, mert most nehezen veszem rá magam az írásra. (Kuka, pasikról? Hisz nekem csak te vagy :-D). Szóval kicsit felpörgött az élet, elkezdődött az iskola, így mindannyian őrült korán kelünk, én legkésőbb hatkor, Beni fél hétkor. Rebes az egyetlen, akit hagyok aludni reggel, de ő nem hagyja magát... Szóval Beni elindul suliba, én bedobom Rebekát a szomszédba a Tagesmuttihoz, aztán elmegyek dolgozni, 9-kor kezdődik az órám, aztán 3-ra érek haza, amikor is rögtön elhozom Rebekát a szomszédból - a Bélától, tudjátok. És Beni negyed négyre ér haza. Aztán hol edzés, hol apás nap, hol miegymás és már hipp-hopp, este van, de még nem készültem másnapra, sőt, már kedvem sincs olyankor, de hirtelen megint éjjel 11 és még a blogba se írtam... Hát így élünk most. 

Nem panasz, mert egyébként élvezem. Nagyon jó újra benne lenni a tanítás-bizniszben, hiába, hivatás. És nagyon jó hazajönni utána a gyerekekhez, akik egyébként nem nagyon foglalkoznak velem az örömpuszik után: mennek kifele játszani a többiekhez, jó kis banda van itt, minden korosztálynak. 

A depim köszöni, hol jobban, hol rosszabbul. Kicsit türelmetlen kezdek lenni, főleg a rosszabb napokon. De már a rosszabb napok is százszor jobbak, mint a legjobbak fél éve, szóval haladok. Járok terápiára is, csak hát lassú az ügy, túl sok minden van a tudúliszten

Beni lettaz osztályképviselő a suliban, olyan büszke vagyok rá. Ez amolyan kisfőnök beosztás, és amikor kéthete azzal jött haza, hogy elindul a választáson, akkor többször is beszélgettünk, próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez olyasfajta "hatalom", amivel nehéz lesz nem visszaélni, viszont tilos... Ma sugárzó arccal jött, hogy őt választották meg (Lillyvel, egyébként. Emlékeztek még rá?) Nagyon büszke vagyok. Az ő ellenében a két legjobb barátja indult, mindkettő született német, és mégis az én kicsi fiamba fektették a bizodalmat... Nagyon örülök neki. Kérdeztem, hogy a barátai nem voltak nagyon csalódottak? Azt mondta, nem, mert ha ő beteg lesz, akkor majd ők fogják helyettesíteni. Jahahahahaj. Nagyon büszke vagyok rá. Nagyon. 

Tartozom a horgolmányaimmal is, van néhány, most a hétvégén gyerekek nélkül leszek, és akkor megcsinálom a fotókat. 

Szóval noszogassatok. Élek, és hiányzik a blog, de az alvás méginkább, és mérlegelnem kell. Alvás nélkül nem élhetek, ugye. 

2011. szeptember 16., péntek

Kettő

Ez a nap is eljött. Két éves lett. Kettő egész. Repül az idő, komolyan. Na jó, nem tudok nem elérzékenyülni... Ahogy az egy, úgy a két év is mérföldkő. Nem jár, hanem futszalad, nem gügyög, hanem beszél, és legfőképpen egyedül öltözik: 


Pont, pont, vesszőcske, készen van aaaaaaaaa ......... TOJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!
Menjünk Bélához*! Rebeka Bélánál kakil! 
[este 9 körül] Anya, nem alszunk, jó?
Megyek iskolába.
stbstb.

* Béla a Tagesmutti, és eredetileg Isabella névre hallgat... Bizony, az én lányom magától ilyen okos és leleményes, nem segítünk, mi csak hagyjuk kibontakozni... 

És milyen gyönyörű: 




Isten éltessen Rebeka!

2011. szeptember 5., hétfő

Spruch des Tages

Ma kicsit korábban hoztam el Rebest a Tagesmuttitól. Hazafelé lementem vele a pincébe, hogy a mosást felhozzuk, újat tegyünk be, stb. 

Két dolgot kell tudni elöljáróban: 

1. A ház ahol most lakunk, elég nagy, lakik benne vagy 20 család. Ehhez mérten a pince is jó nagy, tele van sok kis pinceajtóval, amik többnyire rácsosak, szóval be lehet látni az egyes kis kamrákba. A miénk azon kevés pincék egyike, ami hatalmas és "rendes" ajtóval van ellátva. 

2. Itt helyben van egy kis állatkert, csak a helyiek szórakoztatására, belépés díjtalan, kacsák, kecskék, kismajmok, teknősök, kismadarak, nagy madarak, játszótér. 

Na szóval. Megyünk le a pincébe, első alkalom, hogy Rebes is lejött velem (eddig ugye nem volt itt, és igyekeztem ügyesen - é. nélküle - megoldani). Érdeklődve nézett meg mindent, az összes rácsos ajtóhoz odament, és egyszercsak megkérdezte: 

Hol a majóóóóóóóóm? Hol a majóóóóóóóóóm?

Na mindegy, azt hiszem, túlmagyaráztam, de én nagyon jól szórakoztam rajta...

És arról még nem is meséltem, hogy az olyan mondatok, hogy "szép vagyok" meg "csinos vagyok", minden nap vagy 20-szor elhangzanak, természetesen tükör előtt, ahogy kell. Csajból van, 100%-ig. 

2011. szeptember 3., szombat

2011. szeptember 2., péntek

Képzeljétek

Rebeka beszél. Mondatokban. Néhány példa:

Nem akarok aludni. Neeeeeeeeeeem akaroooooooooook aludniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. 
Jó étvágyat.
Fagyizunk, jó?
Nézd, új cipő!
Megyek iskolába (hátizsákkal a hátán mindezt).
Ez miez? 
Csípős?
Hol van anya?
Alszik a baba (a játékbaba).

Hja, és a kedvenc:

Doktor bácsi ne gyógyítsa meg, puncus a mókus, újra fára megy... 

És így tovább, mindent mond. És még mindig nincs kétéves (na jó, de mostmár aztán mindjárt, nem egész két hét múlva, ugye). Megzabálom. Főleg, mikor a világ folyását komoly arccal és hatalmas kék szemekkel kommentálja. Amikor rá van írva az arcára, hogy ő most okos, és ezt tudja is... Tündér. Imádom. És egy kis boszorkány. Benivel már igazán testvéries a viszony (oké, eddig is az volt, de más szinten): iszonyatos bunyózásokat és balhékat rendeznek. Az egyik itt duzzog, a másik ott én meg győzzem őket békíteni... Imádom őket. Két rablóvezér.