Ahogy nyílik ki a világ körülöttünk és találkozunk egyre több emberrel úton-útfélen, úgy csillantja meg Rebus egyre jobban a kis személyiségét: első találkozásra bárkihez odamegy és minimum megöleli, de leginkább hozzábújik. Bárkihez, vadidegenhez, aki mosolyog és köszön neki. Ettől persze mindenki elolvad és odavan. Azt hiszem talán, hogy én is, de ebben nem vagyok biztos. Magyarázhatnám, hogy neki ez maga a köszönés, hiszen ezt csináljuk mi is, amikor felébred is kivesszük a kiságyból, vagy megérkezünk a bölcsibe érte, és egyáltalán, ezt így látja és tanulja, és kész.
Mardos a kétség, ha őszinte vagyok, és lehet, hogy keresek valakit, aki brittttt tudós a témában, mert valahogy az ambivalens kötődés réme mindig ott lebeg a szemem előtt, és hülyén érzem magam minden alkalommal, mondván, biztos azt gondolják, hogy szegény kislány nem kap elég szeretetet otthon, azért bújik mindenkihez. Egyébként tök cuki, amikor a bátyját, vagy egy másik, hasonló korú babeszt ölelget.
Amúgy viszont gondolhatom azt is, hogy sziklaszilárd kötődés mellett mer csak egy egyéves idegenekhez így odamenni. Biztosan tudja, hogy a világ rendben van körülötte, őt szeretik, úgy általában, mert otthon így van, és akkor a világban sem lehet másképp, hiszen az otthon maga a világ. Sőt, ha anya kedvesen mosolyog az emberekre, akkor aztán százszázalék, hogy minden oké, de ha mégsem, anya ott van mellette, tehát mégiscsak minden rendben van.
Eléggé itt motoszkál ez a fejemben. És igen, persze, hogy az örökbefogadás ténye még fel is erősíti a félelmeimet és a bizonytalanságomat. Segítsetek, mit gondoljak. Aggódjak vagy nyugodjak meg, keressek szakembert vagy örüljek, hogy ilyen kis szeretetcsomagom van?
4 megjegyzés:
Csak az a gyerek (ember) tud szeretetet adni aki kapott! Nagyon jól csinálod (csináljátok) ha ilyen kis "szeretetcsomag".
Névtelen, köszi! Én is szeretem ezt gondolni, de néha hatalmába kerít a kétség.
Emma is pont ilyen. Az a gyerek, aki sok szeretetet kapott és teljesen biztonságban érzi magát és a kis világát, az így viselkedik. Jobban örülnél egy folyton a szoknyád szélébe kapaszkodó, szúnyogtól is megijedő bőgőmasinának? Nem hiszem.... puszillak
én úgy tudtam, hogy az erzelmi biztonsagban novo gyereknel ez normalis (jo igen, vannak olyan babak, akik kiegyensulyozottak megis bujosak, de most tekintsunk el a szemelyiseg az elmeletemet zavaro hatasaitol :)). Ettol fuggetlenul, mikor majd rajon, hogy a vilag nem csupa kedves emberbol all, akkor azert majd lesz meg itt szoknya moge bujas. De ez normalis.
Megjegyzés küldése