Kedd 30

Aki hisz a péntek 13-ban, az eddig még mindig átaludta a kedd 30-at! Nekem sajnos fel kellett kelnem. 

Minden úgy indult, mint bármelyik másik napon. Kivéve az autómat. Az nem indult. De ez már csak akkor derült ki, amikor egy üvöltő, tetőtől-talpig bebugyolált gyereket sikerült beletuszkolnom végre az ülésbe, és én is ott tartottam, hogy mehetünk. Az autónak sajnos nem jött be a dolog, így mentünk - gyalog. 

A mínuszokkal, hóval és jéggel dacolva megérkeztünk az iskolába, ahova menni kellett először, hogy bevigyem a gyerekeknek a mézeskalács-tésztát, mert ma sütöttek. Az iskolában nem találtam meg az osztályt. A termet igen, de az be volt zárva. Aztán az osztályfőnököt sem. Végül ő meglett, a tanáriban, gyerekek tornán, sütés később, rosszul emlékeztem. Közben éreztem valami nagyon nem komfortosat is, úgy fenéktájon - nem, semmi olyat: Rebeka innivalója borult csak ki a táskámban, ami átázott, elérve a nadrágomat, ami szép lassan szintén. Sebaj, gyorsan hazaérünk. Mínuszok, hó, jég, plusz vizes nadrág. 

Otthon telefon, szervíz, biztos az akkumulátor (nem az, komolyabb és főként jóval drágább baj). Eközben Rebes felmászott az etetőszékre, ahonnét le is esett, de nem csak úgy, hanem lesodorta közben a müzlistálat is, ami ripityára tört, közvetlenül mellette.  Gyors terepszemle, gyerek egyben, tál ezerben, ijedtségen és néhány púpon kívül - a tompító asztallábtól - semmi. Gyors déli alvás (na jó, az hosszú volt, ld. mai nap bejegyzéseinek száma). 

Beni délután szülinapra hivatalos, de nem, sajnos mégsem tudom elvinni a fiúkat, mert hát nincs kocsim.  Sebaj, J. papája már viszi is őket, majd hozza is haza, a gyerekek nem érkeztek meg a buli helyszínére. Már a többiek. A mieink ott voltak ugye, és vártak, csak vártak, csak vártak... *

Közben alvás után elindultam Rebussal még egy sétára, hogy levegőzzünk (NB, újabb öltözés-tuszkolás kombó), és főként, hogy hozzak a kedvenc teámból, mert elfogyott. Mínuszok, jég, hó - teabolt baleset miatt zárva. Ezúttal legalább a gatyám száraz volt hazafele.

Péntek 13? Nem. A kemény csajok kedd 30-ban nyomják...

*Telefonált a szülinapos mamája, szegény, nagyon kínban érezte magát (amit nem csodálok): baleset volt az úton, amin mentek, és fél óra késéssel értek oda, valószínűleg éppen elkerülték egymást a fiúkkal. Megígérte, hogy jövőre bepótolják :-)

Ez meg aktuális,

ezért újra előkerült, ez a mi felnőtt adventi naptárunk, amit még akkor csináltam, amikor (manócska még a pocakomban volt) Benit vártam, szóval már 8 éve, de itt eljött az alkalom, hogy megmutassam nektek, nagyon hozzánőtt a családi stafírunghoz: 

Ez volt talán az utolsó keresztszemes eltévelyedésem. Unkúl hobbim pedig köszöni, jól van, egy csomó mindent csináltam, de minden meglepetés, ezért sajna egyelőre nem mutathatom meg a műveket. Legyetek türelemmel!

Levél a Jézuskának 2.

Kedves, drága Jézuska!

Én szeretnék egy felhőtlen napot együtt tölteni a gyerekeimmel, egy olyat, amikor

nem öntik ki,

nem rántják le,

nem eszik meg,

nem köpik ki,

nem törik össze,

nem teszik tönkre,

nem pakolják ki,

hogy aztán ne pakolják vissza,

nem másznak fel,

nem esnek le, 

nem nyálazzák össze,

nem tapossák össze,

...

a végtelenig, és tovább!

De kedves, drága Jézuska, másik gyerekeket én nem szeretnék, én őket szeretném azért, csak ezt az egy napot, nem lehetneeeeeeeee?

Benéztem...

... a szájába. És igen. De nem. Nem ott. Hanem fönt. Mindkét fönti kint van!!!!!!  Akkor már csak 9! És egyébként az utóbbi két éjszaka tűrhetőbb volt, bár nem ússzuk meg, hogy közöttünk aludjon. De legalább már aludtunk több órát is egyhuzamban, az is valami. (Amúgy vértezem magam Mo-ra, ahol van elég gyerekszoba, nem kell egy szobában aludniuk, és könyörtelenül le fogom szoktatni Rebest az éjszakai műsorról, nem riadok vissza semmitől sem, háháháháháhá).

Hoppácska

Teljesen véletlenül, öltözős-hátravetős őrület közben sikerült észrevennem, hogy kint van a jobb fölső rágófoga is Rebusnak. Mire nem jók ezek a küzdelmek... Szóval a fogsor fele már kint van, már csak 10-et kell végigszenvedni. Azért majd az alvás után jól meghisztiztetem megint (hehhh, csak nehogy fordítva legyen), mert van egy olyan érzésem, hogy a bal alsó is nagyon igyekszik kifele. Az elmúlt jópár éjszaka annyira, de annyira vacak volt, hogy kárpótlásul igazán kijöhetett volna már 2 fog egyszerre (vagy mind a 3., de nem akarok telhetetlen lenni, csak már nagyon nehezen viselem az alvásmegvonást).

Amúgy arról akartam írni, hogy első advent alkalmából gyönyörűen havazik ma egész nap, meg is marad, csodaszép. Minden hófehér, tiszta giccs az élet, csak autóba ne kelljen ülni. De sajna kell. Na nem baj, a hó mindig megnyugtat (khm, kivéve hazafelé, Ausztriában, amikor araszolunk miatta, na ez egy másik sztori és addigra már csak elolvad). Szóval minden csupa karácsony-giccs, jaaaaaaaaaaaj, imádom! 

Étlap

Hóóóóó

Itt van, megérkezett, az első hó. Imádom! Kár, hogy csak fél tízig havazott. Azóta eső esik. Azt utálom. De hátha holnap reggel megint havazni fog. Azért itt van két kép, hogy bizonyítsak, meg mert giccsesek kicsit, témaválasztást tekintve, és mert így bemutathatom nektek állandó vendégünket, akit úgy hívnak, hogy vau-vau. 

        

Negatív

Mert vannak ilyen napok is, és én meg pont ezekről írok, de nézzétek el, terápiás céllal teszem, hogy ne maradjon bennem a feszkó. Persze ez mindig azokon a napokon (nem-nem, olvass tovább!) van, amikor a drága időmet, azt az áldott 4 órát, amit tökéletesen gyerekmentesen tölthetek, ide-oda rohangálással ütöm el. Szóval vannak dolgok, amiket nem bírok. Kicsinyes kis figyelmetlenségek, leszaromságok, mint pl, hogy az autó nem villant, hogy menjek nyugodtan, mert ő még beszélget, hanem csak beszélget és áll, és én meg kénytelen vagyok tétovázni. Vagy hogy az anyuka a babakocsiját direkte nekem tolja sorbanállás közben a pénztárnál, mert nem engedem magam elé, én bunkó, ki-ha-én-nem szingli (mert annyi esze nincs, hogy átgondolja, ugye). És az ilyen, ezer és ezer apróság után jött ma, mindezt megkoronázva, ami annyira kihozott a sodromból, a csúcsjelenet: 

Megtelt a PET-palack visszaváltó egy bácsinál, akinek a bevásárlókosara még tele volt. Púpozva. Na jó, én nem tökölök 6 db palack miatt, majd máskor visszaváltom, vagy ha összekapkodtam, ami kell, visszamegyek az automatához, addigra csak működik újra. Na ezt elfelejtettem. Nem baj, a pénztáros hölgyet megkérdeztem, hogy visszaveszi-e ő is őket. Azt mondja igen, hagyjam nyugodtan a kocsiban őket. Visszavette, beütötte, levonta. Vannak apró örömök (is) az életben.

ÉS AKKOR. Elkezd számonkérni, hogy hogyhogy nem automata, és folytatja kioktatással, hogy akkor legközelebb legyek szíves sorban állni az automatánál, nem ám csak úgy idehurcibálni a kis palackjaimat, mert ez nem járja. Kérdem én, nóóóóóóóóórmális??? Annyira, de annyira elszállt az agyam a szitutól, a stílustól, az egésztől, hogy hú. Fogösszeszprítva, de azért tisztán hallhatóan beléfagyasztottam a szót azzal, hogy - na nem mosolyogva, azt nem tudtam -, inkább sziszegve megköszöntem neki a kedvességét, hogy megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. 

Ez nem előszőr fordul elő velem. Megkérdezek valamit, hogy lehetséges-e. Azért kérdezem, mert tudom, hogy nem ez az általános eljárás. Nem azt mondom, hogy váccsad mán vissza, noooooo, hanem udvariasan megkérdezem, hogy lehetővé teszi-e az üzletszabályzat. Erre mosolyogva válaszolnak, hogy igen. majd lebasznak, hogy de hát mér így? Most komolyan, miért érzi bárki is felhatalmazva magát arra, hogy kioktasson? Egy ilyen szituban főleg? Egyedül arra van felhatalmazva, hogy nemet mondjon, amikor kérdezek. Én meg akkor azt mondom, oké, majd legközelebb visszaváltom őket. Ha viszont igent mond, akkor fogja be örökre. Nem? 

(Aztán az autóban hazafelé az járt a fejemben, hogy van annak pozitív oldala is, hogy ez megtörtént. Nevezetesen az, hogy kinézte belőlem azt a fiatalságot, amivel szemben meg meri engedni magának ezt a stílust. Az, hogy így áll a fiatalsághoz, mondjuk (szintén) sajnálatra méltó).

Ez is kész

Készen lett az ovis csörgő-szett is, elég nyögve-nyelve ment, mert már nagyon más projekteken dolgozom, de végre erőt vettem magamon és befejeztem, mehet az ovisokhoz. 

Szülinap - avagy az elpazarolt meglepetés

Apafej vonatkozó jelenete megvan? Na, mi azért nem ilyen nagyszabásúan toltuk el, de gyönyörűen beleénekeltük valakinek a mobiljába, hogy bóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóóóóóldog születésnapot... Na, nem a hugom volt. De nagyon örült nekünk, bár a szülinapja nem ma van. Aztán másodjára, mire végre a jó számot tárcsáztam, már nem volt akkora a lelkesedés. 

Ezúton is

1. elnézést kérek az idegen, ám kedves hölgyeménytől, amiért zargattuk, nem direkt volt, nem betyárkodás, becsszóra,

2. kívánok még egyszer bóóóóóóóóóóldog születésnapot drága!

Hurrá!

Megérkezett! A legsötétebb forgatókönyvvel számoltam (2 hét késés), és a legjobb valósult meg! Köszönöm! Visszaadták a postába vetett hitemet. És minden épségben maradt, ami szintén egy kisebb csoda. 

Akkor hát íme, a szülinapi ajándék, mostmár nem titok: 

Isten éltessen sokáig!!!!!

Hüpp

http://velvet.hu/sztori/2010/11/15/korhazban_hagyta_szivbeteg_gyereket_egy_anya/

179

http://index.hu/belfold/2010/11/10/daka_jozsef_bejelentkezett_a_magyar_tronra/?rnd=97

Spiró György Feleségverseny megvan?

Feladvány

Mi hiányzik a képről?

Haladok, na

Ma is befejeztem végre valamit, amit még a nyáron gondoltam ki és kezdtem el, de valahogy sosem kapott prioritást. Most végre-valahára úgy álltak a csillagok és maradt fonalam a sapka-sál szettemből, ami pontosan megfelelt ezirányú céljaimnak. Íme ő. A tábla. Amit egy barátnőmnél láttam (persze nem horgolva, csak magát az ötletet, hogy kis táblán üzenünk a postásnak/szomszédnak/fiunknak/lányunknak, hogy nehogy meg merészeljék nyomni azt a nyomoronc csengőt, amikor a szent pihenés ideje van!) Szóval a nyáron már lefestettem a vásznat táblafestékkel, és azóta arra várt, hogy szépen fel is díszítsem és betölthesse funkcióját. Tádám: 

Horgo-blogos virágot ismételten köszönöm, egyszerűen imádom, mint az látszik is.

Befejeztem a bölcsis projektet is, kész van 30 db - egy fészekalja - csörgő is, már nagyon várják őket, nagy lesz az öröm hétfőn. Egyébként a csörgők kezdenek nagyon népszerűek lenni, a bölcsihez tartozó óvoda rendelt belőlik 20 db-ot, most ez a teljesítés következik, szerencse, hogy a 30 db meghorgolásával már olyan profi lettem csörgőben, hogy elég gyorsan haladok. Álljon itt egyébként a fészekaljáról is két kép: 

          

Színkódolva vannak egyébként, 6 szín van, színenként különböző "töltelékkel".

Éééééééééééés, haladok, lassan, de biztosan, húgom szülinapi ajándékával is, sietnem kell vele, mert nemsokára itt a nagy nap, és még a postai küldés idejét is bele kell kalkulálnom, de haladok, haladok. És disznó vagyok, mert ezt csak azért írom le nektek, mert hátha ő is olvassa, és tudom, hogy már nagyon-nagyon fúrja azoldalát a kíváncsiság. De nem, nem fogom elárulni a NAGY TITKOT idő előtt. 

Megkapta

Levél a Jézuskának (biztos, ami biztos, Magyarország messze van, nehogy ne kapja meg időben, aztán ne legyen semmi se a fa alatt...) - idézet szó szerint:

Lego sztar warsz kérek meg 3 jatek lejszer kardot szőld be 1 lejser kardot pirosba meg 1 lejser kardot kekbe Lego sztarwars bol akarom enekin szkajwoka meg Luk szkajwoka meg Aasokat meg obiwan Kenubi meg joda mester.

Hát szerintem a Jézuska nem nagyon fog tudni ellenállni ennek...

Már csak 11!

Juhéjj! Újabb néhány zaklatott éjszaka után végre itt van! Napvilágott látott! Kibújt! Rebus első rágófogának (jobb alsó) egyik kis csücske. Remélem ma éjjel végre akár 2 órát is alhatunk egyben. Ez is kemény menet volt.