A Szent Csikóhalacska

Nagy nap a mai. Vége van a kéthetes intenzív úszótanfolyamnak. Benjámin nagyon élvezte, lehet, hogy ezentúl hetente egyszer eljár majd csak úgy úszni is.

Ha. Ha ma teljesíti a távot és ezért jogosult lesz a Szent Csikóhalacska Érdemérem birtoklására, és jelének viselésére.

A lényeg egyébként az, hogy igenis megtanult úszni két hét alatt. Sőt, kb. a harmadik napon került le róla mindenféle segédeszköz, és onnantól nagyjából erőnléti edzésnek nézett ki a dolog. Nem kis feladat egy hatéves, töksovány (még ha szálkásan izmos is) gyereknek hosszában végigúsznia egy medencét, akkor sem, ha az csak 33 méteres.

Nagy nap a mai. Vége van a kéthetes intenzív úszótanfolyamnak. VÉGRE. Horrorisztikus volt nekem. Fél kettőtől fél háromig volt úszás. Így tehát egy és kettő között bizton számíthattam arra is, hogy Rebeka 1) déli álmot alszik jó hosszasan, szépen átalussza a kajaidejét, pont azt, ami pont jól jönne ki ahhoz, hogy szép nyugiban intézzük az ide-oda rohangálást (kicsit paradox, hehe), 2) pont akkor kell ennie amikor el kell indulni Beniért, hogy időben érjünk az uszodába, 3) alszik mondjuk a babakocsiban, de az uszodában arra ébred, hogy tök éhes, nagyjából pont műsoron kívül. Mindhárom verzió magában hordozza, hogy az úszócucc mellé még a fél háztartást is be kell pakolnom valahova, mégpedig úgy, hogy azt az uszodán keresztül is tudjam cipelni egy kézzel, mert a másikban minimum egy gyerek van.

Nade, mindent a gyerekekért, a lényeg, hogy Benjámin jól szórakozott, megtanult úszni, és nem utálta meg a vizet, sőt. Most már csak egy kis "vizsgadrukk" van benne, de néhány óra, és kiderül, hogy lehet-e a Szent Csikóhalacska lovagja. (Remélem, hogy lehet, mert ha nem, kezdhetjük az egészet előlről. Brrrrr.)

...

Nahát, megvan! Végigúszta, kétszer is. Felhozta a karikát, kétszer is. Hurrá! Én meg szorgalmasan kattintgattam (volna. Change battery pack. Szamegszamegszameg. Áááááááááááá! Erről ennyit.)