Úristen, a gyerekem elment tök egyedül iskolába, még esélyem sem volt követni, egyszerűen nem lehetett visszatartani addig sem, amíg legalább a Rebekát felöltöztettem. Próbáltam én, próbáltam, de aztán vettem egy mély levegőt és elengedtem. De tiszta hülye vagyok. Már miért lennék hülye, a többi gyerek a téli szünet óta egyedül közlekedik. De ma viszik a szemetet, pont erre jár a kukásautó, nehogy ne vegye észre. A kukásautó az én csöpp fiamat. De sugárzott a boldogságtól, ez kell neki, itt az idő. Én viszont mindjárt megőrülök, ezért írásba fojtom az az aggodalmamat. Na jó, telefonálok a napközibe, hogy rendben megérkezett-e. Nem, még várok egy kicsit. A telefonszámot és címet betettem a kis hátizsákjába. Kellett ez nekem? Na most már oda kellett, hogy érjen, telefonálok. De mi van, ha nézelődik, bóklászik, mert süt a nap és tavaszszag van, vagy mert találkozott valamelyik pajtásával útközben... Na míg ezt leírom, el is telt annyi idő, hogy már biztosan odaért.

Telefonáltam, már reggelizett az asztalnál. Az én csuda okos és ügyes nagyfiam. Jahahaj. :-DDDDD