Igen, próbálkozom, lassan, lassan felvenni az élet ritmusát. A múlt héten vettem
mágneses festéket és rögtön vásznakat is hozzá, mert még tavaly ígértem másoknak ilyen
táblát, és rögtön tovább is gondoltam, hogy megalapozom mágnesfestékkel, és úgy kenem le írhatóra, és az milyen jó is lesz, mert szép kis mágneseket is gyárthatok hozzájuk... Na most jól lelövöm a poént, elnézést.
Szóval röpke egy hét totyogás után abszolváltam a festést, neki lehet állni a horgolásnak, igen, le kell előtte menni a pincébe, átfésülni a fonalas dobozokat, utána nekállni és csinálni, csinálni, csinálni. Mikor kész, az olyan jó, de mostanában nagyon nehézkesen mennek a dolgok, most is ezt a bejegyzést írom, ahelyett, hogy - fontossági sorrendben - készülnék az esti órámra, feltenném az ebédet, hogy kész legyen, mire Beni hazaér (ezt közben elintéztem, jipppíííííí), lemenjek a pincébe a mosásért ÉS átnézni a fonalakat... És Rebusért mindjárt mennem kell a bölcsibe (no, ez is megvolt).
A nap legalább kisütött mára,
DE, eltört a kedvenc
kávés kulacsom (vagy minek is nevezik), mert leejtettem, mert nem volt már több kezem, amiben foghattam volna, de azért én megpróbáltam, és még mindig szomorú vagyok, hogy Mo-n eltűnt az egyik legfontosabb gyűrűm (nem, nem a
jegy, hanem egy másik, nem kevésbé fontos...), amit ugyan megpróbáltam pótolni, de vannak dolgok, amik pótolhatatlanok, ez is egy ilyen volt, bármily aprócska is...
Fényképezni is szeretném a gyerekeket, mert már megint nagyot nőttek, Rebes egy igazi hajasbaba lett és már 16 (!) foga van, Beni meg egy lókötő, flegma, majdnem-kiskamasz...
Szóval nézzétek el, mostanában élőben sem vagyok túl jó társaság, de dolgozom rajta...