Anyaríkató évnyitó

Na jó, nem ríttam. És persze olyan volt, mint minden évnyitó (ami itt nem létezik, csak az elsősöknek és az ötödikeseknek, és Beni most az 5. osztályba lépett, avagy gimnazista lett). 

De.

Az igazgatónő szépen és hosszasan beszélt, és akkor azt mondá: "Kisgyerekként léptek be ide és 8 év múlva fiatal felnőttként léptek ki innét..."

No, ez majdnem megríkatott, merthogy Beni most 10 éves. Hihetetlen gyorsan elrepültek ezek az évek, az első évtized. És a gimnázium "csak" 8 év. Mire kettőt pislogok, valóban felnőtt lesz az én kajla gyerekem. Ebbe beleborzongok még most is. Már majdhogynem kevesebb van előtte a gyermekkorból, mint mögötte. 

Az én kicsi fiam, akinek a lába már majdnem akkora, mint az enyém (2 szám híjja, de már nézegeti a dorkómat), a ruhamérete is (a ruháimra nem pályázik, de a nagyi már folyamatosan összekeveri a pólóinkat), és még nem pattanásos, de a keze még édesen babás, olyan picike. Ingadozik a kisgyerek és a kiskamasz-kor között, néha flegma és dühös, de a következő percben könnyes szemmel bújik az ölembe. 

Akarom, hogy felnőjön, de nem akarom, hogy felnőjön. 

Ki érti ezt? 

Na tudja-e valaki ezt überelni?

És mondd kisfiam, azon kívül, hogy leégett a fél iskola, történt még valami? 
És ugye neked nincs közöd hozzá?!


Nyitom a licitet. LOL

Más.

Ma este kiszedtem Rebesből egy kullancsot. Kicsike volt, nem is tudom, hogy honnan tudtam én azt egyáltalán, hogy kullancs volt. Mert tényleg az volt. Beniben sem, bennem sem volt soha, most láttam először élőben a "rémet". Ahhoz képest viszont borzasztó ügyesen és határozottan ki is tudtam szedni 10 perc pánikszerű kullancscsipesz-keresés után (na ezt a szót hogyan írják helyesül...). Kicsit izgulok, mert Rebes még nincs beoltva. Mire kell figyelni? 

Tanár úr kérem...

Vétettem egy hibát a tesztben. Nem tudom, hogy hogyan fogok így tiszta lelkiismerettel németként tovább élni. Ígérem, a gyerekeimnek megtanítom a helyes választ. Úttörő becsszóra.

A két pártot, amit az SED 1946-ban erőszakkal magába olvasztott, KPD-nek valamint SPD-nek hívták. 

Jól jegyezzétek meg!

(Tudnám, miért b@ssza a csőrömet, hogy 10 perc alatt 1 hibát vétettem, 33 kérdésből, miközben eleve elég 17 kérdésre jól válaszolni ahhoz - egy óra alatt -, hogy magába fogadjon a német állam... És egyébként fingom nincs arról, hogy mi az a KPD, és valahogy el is felejtettem korábban megnézni. Vagy megnéztem, de már elfelejtettem. De NEM TÖK MINDEGY???!!! Hülye maximalista pinusz vagyok, az az igazság :-DDD)

Akit érdekel, mert vicces és érdekes is amúgy: teszt

Okés

Szóval nagyon-nagyon kevés időm van olyan úri huncutságokra, minta blogírás, sajnos. Őrülten hiányzik, de mostanában valami mindig közbejön. Mint mondjuk a hülye autóbaleset. A kocsim gazdasági totálkár, de megjavították, aminek annyira nem örülök, vagy de, vagy nem, vagy de, vagy mittudom én. Eladni nem nagyon fogom tudni már normális értéken, viszont imádom, és újra egyben van és szép és mosolyog (és mondjuk kívül-belül kitakarították, már megérte, hahhh). 

A Tagesmutti pedig vasárnap 3-kor (!) bemondta, hogy olyan beteg, hogy nem mehetnek a gyerekek hozzá. Egész héten. Szóval az összes délutánom szinte azzal telt, hogy pániktól önkívületben telefonáltam jobbra-balra, hogy ki vigyázna Rebesre, amíg dolgozom. Végül minden napot sikerült megoldanom, de nagyon nagy stressz volt a hét. (Megállapítottam, hogy a Mami-Netzwerk, az valami fantasztikus dolog. Csodának tekintettem, hogy működik, és hogy nekem is meg van a helyem benne. Ez azért jó érzés. Mégsem vagyok annyira egyedül és vannak nők és asszonyok, akikre számíthatok.)

A lényeg, hogy rendben átvészeltük a hetet, Rebes kifejezetten élvezte, hogy visszamehetett a régi kisoviba, hihetetlen, hogy az összes kis érzékszerve emlékszik azokra az időkre, és azonnal tudta, hogy jó helyen van, már az első napon az ajtóban beugrott neki a régi rutin, és masírozott a korábban megszokott útvonalon, a kisszékre, cipő le, váltócipő fel, és irány a terem... Édesem, olyan ügyes. Ja, és beszél németül is már. Nagyon cuki. Ugyanúgy megkülönbözteti az embereket, hogy kivel magyarul, kivel németül, nem hagyja magát becsapni, és - ezt csak nagyon halkan - kicsit ügyesebb, mint Beni volt, vele nem kell majd logopédus, az már biztos, csoda tisztán beszél (jójó, tudom, Beninek komoly fülbajai voltak. Nem igazságtalan akarok lenni, csak írom, hogy hogyan áll fejlődésileg, oké?).

Amúgy minden a régi a gyerkőkkel. Beni ügyes a suliban meg mindenhol máshol (jaj, azt nem írtam, hogy Beni első lett a Dino-Touron, az egy sportverseny 5-10 éveseknek, ő most ugye 8, de ismerték, és a 9-10 évesekkel versenyzett együtt, megnyerte. Focin meg a 10 évesekhez akarják átrakni, mert olyan jó. És matekból is penge. A német kicsit döcög, de azért az is megy. Csoda a fiam is, na.) Zárójel törölve. 

Röviden ennyi a dolog, őrült hetem volt ismét, de vasárnap jön a felmentősereg, anyukám és apukám személyében, talán szusszanhatok egy kicsit. Vagy nem. Akkor pörgök tovább. 

Puszi nektek. Hiányoztok.

(ja, lassan már a babanapló és baba címkék aktualitásukat vesztik, nem? Már hivatalosan is kisgyerek, és nem baba. Hm. És egyébként meg, ha hétközben mindkettőt úgy kell kiráznom az ágyból, egyiket később mint a másikat, vagy korábban, mindegy, akkor szombat reggel, amikor se foci, se iskola, miért kelnek maguktól 6-kor????!!!! A hétvégi koránkelés monnyjon leeeeeeeeeeeeeeeeeee!)

Noszogassatok

Noszogassatok kicsit, mert most nehezen veszem rá magam az írásra. (Kuka, pasikról? Hisz nekem csak te vagy :-D). Szóval kicsit felpörgött az élet, elkezdődött az iskola, így mindannyian őrült korán kelünk, én legkésőbb hatkor, Beni fél hétkor. Rebes az egyetlen, akit hagyok aludni reggel, de ő nem hagyja magát... Szóval Beni elindul suliba, én bedobom Rebekát a szomszédba a Tagesmuttihoz, aztán elmegyek dolgozni, 9-kor kezdődik az órám, aztán 3-ra érek haza, amikor is rögtön elhozom Rebekát a szomszédból - a Bélától, tudjátok. És Beni negyed négyre ér haza. Aztán hol edzés, hol apás nap, hol miegymás és már hipp-hopp, este van, de még nem készültem másnapra, sőt, már kedvem sincs olyankor, de hirtelen megint éjjel 11 és még a blogba se írtam... Hát így élünk most. 

Nem panasz, mert egyébként élvezem. Nagyon jó újra benne lenni a tanítás-bizniszben, hiába, hivatás. És nagyon jó hazajönni utána a gyerekekhez, akik egyébként nem nagyon foglalkoznak velem az örömpuszik után: mennek kifele játszani a többiekhez, jó kis banda van itt, minden korosztálynak. 

A depim köszöni, hol jobban, hol rosszabbul. Kicsit türelmetlen kezdek lenni, főleg a rosszabb napokon. De már a rosszabb napok is százszor jobbak, mint a legjobbak fél éve, szóval haladok. Járok terápiára is, csak hát lassú az ügy, túl sok minden van a tudúliszten. 

Beni lettaz osztályképviselő a suliban, olyan büszke vagyok rá. Ez amolyan kisfőnök beosztás, és amikor kéthete azzal jött haza, hogy elindul a választáson, akkor többször is beszélgettünk, próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez olyasfajta "hatalom", amivel nehéz lesz nem visszaélni, viszont tilos... Ma sugárzó arccal jött, hogy őt választották meg (Lillyvel, egyébként. Emlékeztek még rá?) Nagyon büszke vagyok. Az ő ellenében a két legjobb barátja indult, mindkettő született német, és mégis az én kicsi fiamba fektették a bizodalmat... Nagyon örülök neki. Kérdeztem, hogy a barátai nem voltak nagyon csalódottak? Azt mondta, nem, mert ha ő beteg lesz, akkor majd ők fogják helyettesíteni. Jahahahahaj. Nagyon büszke vagyok rá. Nagyon. 

Tartozom a horgolmányaimmal is, van néhány, most a hétvégén gyerekek nélkül leszek, és akkor megcsinálom a fotókat. 

Szóval noszogassatok. Élek, és hiányzik a blog, de az alvás méginkább, és mérlegelnem kell. Alvás nélkül nem élhetek, ugye. 

Kiválóan teljesített

Az én fiam! Az én fiam!

Ez a bizonyítványa a magyar iskolában, záróvizsgával.

Az én fiam!

Elnézést

Bocsássatok meg, nagyon sűrű heteim vannak... Költözés kellős közepén vagyok miközben éppen reggeltől estig dolgozom egy nyelviskolában. Igen, képzeljétek el, felvettek egy nyelvsuliba dolgozni, és németet tanítok. Eddig gyerekeket tanítottam, 6-8 éveseket, még a héten vannak, de aztán jönnek a majdnem-tinik... És egy nyelvsuliban nyáron ugye főszezon van, szóval munka van rengeteg: délután szintén nyelviskolás keretek között privátórátadok, napi 5 órát! Durva, azagyam kissé amortizálódik estére... A gyerekeim holnap indulnak Magyarországra az apjukkal és a nagyival, én pedig maradok sok-sok pénzt keresni és élvezni, hogy újra a szakmámban dolgozom.

Unkúl hobbi kicsit pihen mindemiatt, no meg a blog is, amint azt valószínűleg észrevettétek, de keddtől az új lakásban is lesz netem, és akkor talán pótolhatok (hehehe - meg költözöm továbbra is - hihetetlen, hogy az ember mennyi sz@rt képes felhalmozni maga körül).

Addig mindenkinek puszi, és ígérem, rendezem soraimat és aztán újra blogolok tisztességgel. 

Khm...

Szerdán történelemből éretségiznek

Well. 

Az első mondat...

... a gyönyörű, színes, csillogó és kiérdemelt töltőtollal, ami mellé a tanító néni még egy csodaszép (na jó, nem, de komoly) füzetet is ajándékozott, a következő lett: 

Höjte war der gans Scheiser Unterisch!*

Csodaszép, kerek, már-már gyöngy betűkkel írva. 

*Kb: A mai nagyon szar tanítási nap volt.Fülig Jimmy módra.

Íme, ő

Nem gondoltam volna, hogy egy egész iparág épül erre (is). Ez itt éppen egy kezdő, jobbkezes 7 évesnek való töltőtoll, a kiválasztott, amivel nekivághat Beni a radírozhatatlan, javíthatatlan betűk világának... Jövőre majd vehetünk 8 éves középhaladóknak valót, mígnem egyszer csak eljutunk a csúcsra.

Egyébként külön büszkeséggel tölt el, hogy nem a sztereotíp fiú-kéket, hanem a zöldet választotta. Sőt, bezzegelhettem megint, mert a boltban az eladó is megdícsérte, milyen szépen ír. Tényleg szépen ír, sok lány megirigyelhetné...

Füller-Kind

Beni, elsők között az osztályában, Füller-Kind* lett. Holnap megyünk töltőtollat venni, jobban izgul, mint a Mikulásünepség előtt, én pedig már megint bezzegelhetek. Meg dagadok a büszkeségtől, vele együtt. Naná. 

*Füller - töltőtoll

Hülye szülő vagyok, de vállalom

Tegnap kissé kiakadtam, amikor is a fiam - az én kicsi bogaram, egy földre szállt angyal, ugye - azzal jött haza az iskolából, hogy házi felaldat ugyan nincs, de kapott Strafarbeitot. Mi van? Mi történt? Semmi, csak az, hogy szaladgáltunk a teremben. És miért szaladgáltatok? Mert az úgy volt, hogy az E meg a másik E meg a S elkezdtek rohangálni, meg elővették a labdát, de azt nem szabad, úgyhogy én elvettem tőlük, és akkor elkezdtek engem kergetni, a L meg közben elment a tanáriba szólni, és amikor én éppen a helyére raktam végre a labdát, akkor jött a Frau M, és megbüntetett.

Na jó. Ezt értem, meg akár így volt, akár nem, most éppen ő húzta a rövidebbet, így járt. És akkor elővette a büntetést. A Strafarbeitot. Egy egész oldalas (A4) verset le kellett másolnia a füzetébe, folyóírással. Ja, és persze ha nem csinálja meg, akkor másnap még többet kap. Basszus. Másfél óra. Másfél óra szenvedés, szívás.  Egy másodikosnak, aki éppen még tanulja a kézírást. Frau M - aki amúgy eleve a bögyömben van, mert egy idegbeteg b*tlan p, kiabál a gyerekekkel, sőt tettlegességről is csiripelnek az iskolai madarak -, szóval Frau M bekaphatja (gondolom magamban nyilván).

Annyira, de annyira dühös lettem, hogy alig bírtam magamat türtőztetni. Konkrétan frusztrált a szitu, azért is írom most le, kedves naplóm, hátha kiírhatom magamból. Mert az oké, hogy a gyerekem - csakis olykor-olykor, természetesen - rosszalkodik. De tette ezt úgy egy tanítási órán, hogy nem volt bent náluk tanár. Könyörgöm. Másodikosok. Hét évesek. Kaptak egy oldalnyi matek feladatot, azt ő eleve 10 perc alatt megcsinálja. És utána? Majd szépen csöndben ül a fenekén? Én se bírnám ki, nemhogy ő. És mi az, hogy nincs bent tanár?! A tanítónénijük továbbképzésen, előre ismert volt az időpontja. Volt is helyettesítés, hétfőn. Aztán beteg lett. Na és?! Ha a helyettes beteg lesz, akkor ott ül egy osztálynyi (másodikos, hét éves) gyerek a tanteremben tanár nélkül??? Persze, csöndben a helyén, vigyázzülésben, hahaha. Mert ha nem, akkor jön a Frau M, és lesz nemulass. Basszus. És ez még mindig a jobbik forgatókönyv...

Panik hoch 3

Megvolt az első szülői a suliban. Második osztály kérem, itt már nem babra megy a játék, itt már a második félévben osztályzatok is lesznek, amik majd jól beterelik a gyereket egy alagútba, aminek a végén vagy reflektorfény, vagy mondjuk csak egy kis teamécses világít. Eddig nekem mindenki azt mondta, hogy a gyerekem szuper jó meg okos meg mittomén mi, de már magam sem hiszem el, hogy ez sima ügy lesz. Alighogy leírtam aggályaimat a hülye névelőkről és túldimenzionáltságukról (húúúúú, azért ezt a szót bosszúból bedobom a következő magyarórán, hehehe), rögtön lecsap a sors keze, és közli a tanítónéni, hogy bizony idén már tanulják és tudni kell  majd a jó jegyért. A többi néma csend.

Próbálta oldani a migrációs háttérrel rendelkező (gy. k. külföldi) gyerekek szüleinek feszültségét azzal a mondatocskával, hogy hát őrülten hangzik, de a német anyanyelvű kölyköknek is akad némi bajuk a névelőkkel, de ettől csak mélyebb lett a csönd (lehet, hogy nem jól értettük????).

És ez csak a német volt, utána jött a matek. Kicsit kiengedtem, hátradőltem, a fiam matekból penge. Mi van? Szöveges feladat? Aha, olvasni kell tudni. Ha már tud, akkor nem árt érteni is azt, amit elolvas. És ha mindez együtt áll, akkor meg kéne oldani a feladatot. Izzadok, basszus. És erre jön a differenciált matekdoga, bal oldalon a nehezebb, több pontot érő, jobb oldalon a könnyebb, de kevesebb pontot érő feladatokkal, gyerek döntse el, hogy melyiknek mer nekiállni. Jesszus. 

Jön egy anyuka, jócskán elkésett, de neki alibije van, az iskolában negyedik osztályt tanít éppen, ő is szülőit tartott. Mintegy végszóra érkezett fenti témákban, rögtön le is támadhattuk, hogy mi a tapasztalat a 3-4. osztályban, azért ő némileg nyugalmat tudott hozni reszkető lelkünknek, érezte, hogy ez most kell: vágni lehet a feszültséget és messziről érezni a rettegés szagát. 

Nohát, nagy levegő, még egy mini Schokokuss, vagy kettő, na jó, amíg van, és aztán kalandra fel...

mz/x

Na, egy szuszra akkor: visszajöttünk szerencsésen, elkezdődött a suli, elkezdődött a bölcsi, háztűznézőben is voltunk, most nagyon izgi, lehet, hogy ez most talán a miénk lesz, de pssssszt, el ne kiabáljam, ahányszor rágondolok, annyiszor szorul össze a gyomrom, tényleg nagyon izgulok, az építészünk is meg volt elégedve, már amennyire ő elégedett lehet, de jó ismerős, szóval drukk-drukk, túl vagyok már egy szülőin is, és még előttünk a kis unokatesó beiskolázási bulija és Rebes szülinapja (!!!!), mindkettő csütörtökön, jól belegázoltunk a sűrűjébe így hirtelen. De így szép az élet, aszongyák (vagy úgy hallottam, vagy talán egy női magazinban olvastam?)....

Megkönnyebbülés

Anyaaaa! Szuper volt! És nekünk van a leges-legjobb tanítónénink az egész iskolában!

Szept. 1.

Lelkiismeret-furdalásom van, de nagyon. Elveszek másfél hetet a fiam nyári szünetéből. Ez olyan gáz. Ráadásul hajnal 3/4 8-ra kell ott lenni. Alig bírtam felébreszteni, aztán meg kirázni az ágyból, folyamatosan brummogott és dödögött, csak azt értettem mindenből, hogy nem akarok menni, olyan korán van, de hát erre készültünk már mióta, megvannak a könyvek, és csak játék az egész, neki legalábbis. És főleg nem mondhatom azt, hogy jól van, ha nem akarsz, ne menj, bár reggel óta agyalok, hogy lehet, hogy mégis ez lett volna a jobb. Aztán arra gondolok, hogy most mindenki iskolában van, sehol egy jóbarát, akivel játszhatna, hát neki is ott a helye, a gyerekek (barátok?) között, és az sem baj, ha tudja, milyen itt suliba járni. 

Néha azért magamat is sajnáltam, na, fél hetes kelés, hát hülye vagyok én???!!!! És itt ráadásul muszáj autóval járnunk, de legalábbis együtt, nincs keleti (nyugati) kényelem, hogy csak kirakom az ajtón, puszi-puszi én meg pizsizek tovább a bögre kávé mellett. 

A kocsiban egyszer csak azt mondta, hogy már jókedve van, és egyáltalán nem álmos. Akkor talán mégiscsak jó lesz ez az egész? 

Az évnyitó hosszú volt, Rebekával méghosszabb, megállapítottam, hogy azért a magyar himnusz minden körülmények között üt, még akkor is, ha éppen takargatni próbálom Rebes orbitális bukását, amit nagyjából a baaaaaaaaaaaaaalsors tájékán produkált, ciki volt. Illetve balsors. A tanító néni viszont látott már egyet s mást, végig kedvesen mosolygott, nagyon szimpatikus és segítőkész, mindenki hasfájására válaszolt, és csak amikor már az izgatott szülők elhagyták a terepet, akkor kezdte meg a tanítást. Még pusziszkodni is mindenkit beengedett a terembe, sőt szólt, hogy menjünk köszönni. Talán mégiscsak jó lesz ez az egész...

Melldöngetés

Vigyázat, bezzeg!

Szóval az történt, hogy Rebeka elindult. Először csak egy-két bizonytalan kis lépést tett, kb. 2 hete, de pár napja már önként és dalolva is (hihi, gyere ide anyához, gyere ide apához, nézd, mi van itt a kezemben, telefon, igen, na gyere....) "gyalog" indul el, nem négykézláb, csak akkor vált, ha már úgyis letottyant. Olyan, de olyan éééééééééédes! (Képeket majd Németországból töltök fel, ott korlátlan az internetünk)

Beni pedig készül a magyar iskolakezdésre. Már kicsit izgul, de próbáljuk erősíteni, hogy neki ez mennyire egyszerű lesz, hiszen már tud írni és olvasni is, de azért az új arcoktól tart. El is hiszem neki, és amellett, hogy folyamatosan az egóját fényezzük, próbáljuk azt is megtanítani neki, hogy ne hencegjen azzal, hogy ő német, és tud németül, és már volt ott elsős, mert úgy is nagyon nehéz lesz barátokat szereznie. Hogy legyünk okosok?

(Egyébként az első sokk a tankönyvárusításkor érte. Másfél (!) órát álltunk sorba a tankönyvekért. Akkor lett gyorsabb a kiszolgálás, amikor - ezúton köszönöm a felsőbb hatalmaknak - elromlott a számítógép. A technika csodái...)

Remélem nem bánjuk meg, hogy így döntöttünk, már hogy beírattuk magántanulóként, és szeretnénk, ha itthon be is járna, ha van éppen tanítás.

ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!

Juhéjj, kitört a nyári szünet, eltelt az iskolaév, őrület, hogy ilyen hamar átszágudlozott a fiam az első osztályon. A bizije nagyon jó lett, remélem ennél rosszabbat soha nem hoz majd haza (hehehehehe), de nem idézem szó szerint, mert csak szöveges értékelést kaptak, abból viszont két oldalt, német virágnyelven, nekem is egy ismerős anyuka értelmezte, de azért ígyis-úgyis az sült ki belőle, hogy jó gyerek a fiam. Matekból egyenesen penge, írás-olvasás megyeget, khm, de első év végén még ez simán belefér. 

Én nagyon fáradt vagyok, na nem az iskolától, illetve de, leeresztettem, most, hogy nekem is vége a szemeszternek. A Rebeka, na, ő viszont fáradhatatlanul pörög és ügyel arra, hogy az anya-lufi azért még ha meg is ereszkedett kissé, ki ne pukkanjon.

Egy naaaaaaaaaaagy...

tálca nemzeti színű foci-muffin, a holnapi ünnepléshez a suliban. (30-an vannak)

(Igen, mehet suliba, pöttyei még vannak, de már szárazak. Meg is jegyezte, hogy "ezentúl ő már nem P. Benjámin, hanem nyugodtan hívhatja őt mindenki Pöttyös Benjáminnak. Vagy Pöttyös Beninek." Egyem a kis szívét :-D)

Veszélyesen élünk

Beszéltem a héten a magyar iskolával, ahova Benit be szeretném íratni. A hölgy, akivel beszéltem, nagyon kedves volt, és borzasztóan megörült, hogy jelentkeztem, mert már "kerestük a gyereket, visszajött minden levél". Elmagyaráztam neki a helyzetet, és ő nagyon megnyugodott, hogy akkor nem fognak minket feljelenteni, megvan a gyerek, sőt, iskolába is jár.

Még nincs 8 hónapja, hogy két gyerekünk van, de már két hatósági intézkedés rémképe is bevillant velük kapcsolatosan.

Veszélyesen élünk, hiába, no.