Aua

No, a büszkeségem mostanra egész összetöpörödött és a hétvégén minden nőiességemet és csöppnyi felnőttségemet is levetkőztem. Talán ezt a mítoszt mégsem kéne kitakarítani a fejemből, ez nagyon nem vicces... Idejét nem tudom, mikor aludtam ennyit, majd' 24 órát szinte egyben, olyan vagyok, mint akin átment egy úthenger és mecsípett a cecelégy, vagy mi. És igazából nem az a bajom, hogy fáj, hanem, hogy be van dagadva, hogy nem tudom kinyitni a számat rendesen, így az evés az abszolút méltóságvesztés kategória, a fogmosás pedig egy tortúra. 

Elfogyott a türelmem, na. Fejben a műtét előtt 1 napot adtam magamnak agonizálásra. Most ezt teljesítettem túl 100%-kal. Holnap meló. Vicces lesz.

Na ez aztán húdehú....

Hát ennél hülyébb címet nem adhatnék bejegyzésnek, azt hiszem. De ez aztán valóban húdehú.

Az úgy volt, hogy elkezdődött az órám reggel, és minden okés volt, amikor is észrevettem, hogy a szemközti ház tetején kavircol egy nő. Először azt hittük, kizárta magát, na de hát hogyan kerülhetett akkor is a tetőre, nem tudtuk igazán mire vélni a dolgot. Kinyitottam az ablakot és igyekeztem megkérdezni, hogy van-e szüksége segítségre, de nem válaszolt, mintha mindenáron fel akart volna jutni a tetőnek is a legtetejére. És akkor úgy döntöttem, hogy aztakrvapba, ez nem viccel, és rohantam a titkárságra szólni, hogy hívják, akiket hívni kell. 

Jöttek is, 4 tűzoltóautó, rendőrség, mindenki, aki segíthet. És tényleg, öngyilkos akart lenni. Kiderült, nem először. Basszus. Nagyon rossz volt látni. Végül lehozták, de egy rendőr percekig győzködte, és látszott, hogy a nő zokog és teljesen kétségbe van esve, többször felállt, a rendőr fogta erősen, míg megérkezett a tűzoltó mentőegység, akik végül épségben leszedték a tetőről. Basszus. Basszus. Nagyon nyomasztó. 

Persze tudom, ha valóban elszánt lett volna, hát, majdnem fél órája volt megtenni (hurráhurrá, hogy nem tette meg, nem csak én sokkoltam volna be tőle). És gyakorlatilag megmentettük az életét. De hát lehet, hogy szegénynek tényleg így a szarabb? Egy biztos, holnap is ezt tenném, sőt, nem szaroznék hülye "segíthetek, asszonyom?" kérdésekkel, hanem magam tárcsáznék és csak utána rohannék a titkárságra... 

Basszus.

Kieg.: A legdrámaibb az volt, hogy a nő kendővel a fején volt az elején, egyértelműen látszott a ruházatából, hogy valamelyik muzulmán nemzetiség tagja, és egyszer csak levette mindkét kendőjét és ott ült fedetlen hajjal... És bármennyire is próbálom elkerülni az előítéletességet, nem tudtam (és tudok) másra gondolni, csak arra, hogy mi is történhetett, ami idáig juttatta... 

Okés

Szóval nagyon-nagyon kevés időm van olyan úri huncutságokra, minta blogírás, sajnos. Őrülten hiányzik, de mostanában valami mindig közbejön. Mint mondjuk a hülye autóbaleset. A kocsim gazdasági totálkár, de megjavították, aminek annyira nem örülök, vagy de, vagy nem, vagy de, vagy mittudom én. Eladni nem nagyon fogom tudni már normális értéken, viszont imádom, és újra egyben van és szép és mosolyog (és mondjuk kívül-belül kitakarították, már megérte, hahhh). 

A Tagesmutti pedig vasárnap 3-kor (!) bemondta, hogy olyan beteg, hogy nem mehetnek a gyerekek hozzá. Egész héten. Szóval az összes délutánom szinte azzal telt, hogy pániktól önkívületben telefonáltam jobbra-balra, hogy ki vigyázna Rebesre, amíg dolgozom. Végül minden napot sikerült megoldanom, de nagyon nagy stressz volt a hét. (Megállapítottam, hogy a Mami-Netzwerk, az valami fantasztikus dolog. Csodának tekintettem, hogy működik, és hogy nekem is meg van a helyem benne. Ez azért jó érzés. Mégsem vagyok annyira egyedül és vannak nők és asszonyok, akikre számíthatok.)

A lényeg, hogy rendben átvészeltük a hetet, Rebes kifejezetten élvezte, hogy visszamehetett a régi kisoviba, hihetetlen, hogy az összes kis érzékszerve emlékszik azokra az időkre, és azonnal tudta, hogy jó helyen van, már az első napon az ajtóban beugrott neki a régi rutin, és masírozott a korábban megszokott útvonalon, a kisszékre, cipő le, váltócipő fel, és irány a terem... Édesem, olyan ügyes. Ja, és beszél németül is már. Nagyon cuki. Ugyanúgy megkülönbözteti az embereket, hogy kivel magyarul, kivel németül, nem hagyja magát becsapni, és - ezt csak nagyon halkan - kicsit ügyesebb, mint Beni volt, vele nem kell majd logopédus, az már biztos, csoda tisztán beszél (jójó, tudom, Beninek komoly fülbajai voltak. Nem igazságtalan akarok lenni, csak írom, hogy hogyan áll fejlődésileg, oké?).

Amúgy minden a régi a gyerkőkkel. Beni ügyes a suliban meg mindenhol máshol (jaj, azt nem írtam, hogy Beni első lett a Dino-Touron, az egy sportverseny 5-10 éveseknek, ő most ugye 8, de ismerték, és a 9-10 évesekkel versenyzett együtt, megnyerte. Focin meg a 10 évesekhez akarják átrakni, mert olyan jó. És matekból is penge. A német kicsit döcög, de azért az is megy. Csoda a fiam is, na.) Zárójel törölve. 

Röviden ennyi a dolog, őrült hetem volt ismét, de vasárnap jön a felmentősereg, anyukám és apukám személyében, talán szusszanhatok egy kicsit. Vagy nem. Akkor pörgök tovább. 

Puszi nektek. Hiányoztok.

(ja, lassan már a babanapló és baba címkék aktualitásukat vesztik, nem? Már hivatalosan is kisgyerek, és nem baba. Hm. És egyébként meg, ha hétközben mindkettőt úgy kell kiráznom az ágyból, egyiket később mint a másikat, vagy korábban, mindegy, akkor szombat reggel, amikor se foci, se iskola, miért kelnek maguktól 6-kor????!!!! A hétvégi koránkelés monnyjon leeeeeeeeeeeeeeeeeee!)

Noch dazu

A diákjaim (is) nagyon aggódtak értem, a drágák, kaptam sok levelet, hogy jól vagyok-e. Ma mentem már dolgozni. Kérdezem, na milyen volt a helyettesítés? Erre az egyik: hú, nagggyon szexi. Mondom, na ne már, szexisebb, mint én???? 

- Igen.
- Micsodaaaaaaaa?!
- Hát igen, te nagyon szép vagy (jú ár szóóóóóó bjútifúl), de nem vagy szexi.
- Mi vaaaaaaan?! Fiam, ebből nem jössz már ki jól.
- De mér? A bjútifúl, az sokkal jobb, mint a szexi, hidd el nekem.
- Na hagyjuk. *

Maradtam volna inkább itthon. Pfffff.


*a párbeszéd szabad fordításban kb.

Loptam...

...magamnak fél órát, Rebes kinnt játszik a gyerekekkel, Beni a legjobb barátjánál.

Na szóval. Képzeljétek, Rebeka egy ideje állandóan rá akar ülni a wc-re (ha éppen nem állva akar bele pisilni...). Mindig ráültetem, nyög kettőt, bemondja, hogy készen van és megy tovább az élet. Tegnap éppen kérdezte az egyik nagyi (amelyiknek a szülinapja volt, isten éltesse még egyszer), hogy áll a bilivel, mindezt el is meséltem neki, majd fürdés előtt mégiscsak pisilt az én lányom! Sugárzott a kis arca a boldogságtól, meg az enyém is, és Beni is megdícsérte. Ismétlés még nem volt, de mégiscsak, ez már valami. 

Meg azt is el akartam mesélni, hogy milyen jól érzem magam a nyelviskolában, nagyon szeretem csinálni és úgy tűnik, ez most hosszabb távú, kezdő csoportom van, kettő, és mindenki fél évre jött tanulni, szóval ők az enyémek, nem helyettesítek vagy ilyesmi, hanem engem helyettesítenek, ha úgy adódik. Ráadásul már hírem van, nagyon szeretnek, legalábbis a diákok, imádják az óráimat, pedig néha úgy érzem, belehalnak az unalomba, mert hát sokan vannak egy csoportban, különböző képességekkel, és ugye a "gyengébbekre" is várni kell. De pont ma kaptam egy olyan visszajelzést kívülállóktól, hogy mennyire szeretnek és hogy "mindenki"* hozzám járna legszívesebben. És ez olyan, de olyan jó! Nagyon feltölt, pedig most kicsikét fáradt is vagyok (panasz-panasz).

Ráadásul a gyerekek is nagyon beindultak, tegnap Beni bújt hozzám, hogy "annyira szeretlek, anya", Rebeka meg szinte minden nap mondja nekem: "Anya, szeletlek. Benit is szeletem", és közben símogat, meg puszil, valamelyik nap így ébresztett: "Anya alszik. Megpuszilom. Símogatom. Szeletlek anya." Jahahahahaj.

Apropó, diákok. Mikor érzem, hogy nagyon fáradtak, kicsit hagyom őket, hogy nekem tanítsanak valamit az anyanyelvükön (mindig nagy lesz tőle a vidámság, zömmel izraeliek és tunéziaiak, képzelhetitek, milyen a kiejtésem... Szóval kapnak lehetőséget, hogy jól körbenevessék a tanárnőt). Tőlük tanultam, hogy a Rebeka Rivka héberül. Annyira megtetszett, hogy azóta mondom is neki néha, és lássatok csodát, hallgat is rá! 

Apropó Rivka. Voltunk U7-en, az a 2 éves vizsgálat. Basszus, 97 cm és 16,8 kg. Duuuuuuuuuuuurvaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. Mondja az orvos, hogy kövér. Kikértem magamnak. Mondom, nem kövér, gyúrnivaló. Mondja, OK. Kérdezi, végrehajt-e 3 összetevős utasításokat. Mondom, ő igen, de a 8 éves bátyjának gondjai vannak. Na erre már az orvos is röhögött, végre fogta, hogy ilyen vicces napom volt... De masszázst nem írt fel a disznaja, pedig egy majd' 17 kg-os 2 éves mellé szerintem alanyi jogon jár. 

És Beni. Voltunk vérvizsgálaton, merthogy rosszak lettek a véralvadási eredményei, így még mindig drótok vannak a karjában, nem műtötték meg júliusban, talán ezt írtam is akkor. Szóval kiderült, hogy van neki gondja, von Willebrand szindróma és VII Faktor hiány. Nem komoly, állítólag, de műtétek előtt gyógyszer kell. Tőlem is vettek vért, mert közben valószínűsítették, hogy nekem is van, de erről még nincs eredmény. Nagyon nem dramatizálom túl, mert 8 évalatt nem vettük észre, hogy lett volna komoly véralvadási problémája, pedig műtötték mandulával és a nyelvét is kettéharapta egyszer, de jó tudni, mindenképpen.

Hehh, apropó nyelv. ezek az én gyerekeim. Beni 2 évesen a nyelvét harapta ketté, Rebeka pedig átharapta az alsó ajkát. Vazz. Szegény, ő is úgy vérzett, hogy Beni amint meglátta, elkezdett sírni. Én már "rutinos" voltam, meg tudtam nézni, hogy mekkora a baj, sőt várni is tudtam, a vérzés erős volt, de hamar elállt, 5 perc múlva már kajálni akart, hátúgy döntöttem, nem kell orvos. Nagylány vagyok, na. A következőnél majd egy pírszinget is gyorsan beletolok, hogy 16 évesen már ne kelljen még extrába fájnia. Na ez lenne az igazi rutin.**

Hát így éldegélünk mostanság, le is telt a fél órám, a hétvégén viszont szabad leszek, talán lesz időm még írni. Addig puszilok mindenkit.

*Biztos vagyok benne, hogy nem szó szerint mindenki, de így lettem értesítve, khm. 

** Csak vicc, mielőtt valaki hívná a Gyivit.

Úgy adódott...

... félig-meddig spontán, hogy lett másfél napom gyerekek nélkül. Ilyenkor hirtelen nem is tudom, hogy mihez fogjak, mert ez a tudúliszt is mindig olyan hosszú, hogy a vége az, hogy inkább hagyom a fenébe az egészet, mert átláthatatlan... 

Na szóval, kezdtem a napot egy forró fürdővel, fürdősóval, testápolással, arcpakolással, amúgy csajosan. Frissen, illatosan pattantam ki a kádból, és akkor eszembe jutott, hogy van ám nekem két legjobb barátom, akik felől már régen nem érdeklődtem, így itt az ideje ennek is. Elővettem őket és gyorsan megcsináltam a fotókat is, mert fejben már készültem, hogy írok az én milliós nagyságrendű rajongótáboromnak, és persze rögtön tudtam, hogy ezt meg kell írnom. Íme, Ők: 

  

nem fizetett hirdetés

Velük csodákra vagyok képes. Javítottam már lötyögő kilincset, ajtógombot, szereltem össze számtalan bútordarabot, és tegnap végre feltettem a polcokat a kisházban a falra: 

  

én, ededül!

A takker is kedvencem (ráadásul önvédelmi fegyvernek is kiváló). Van egy zsidókacsám (elnézést, nem akarok senkit bántani a névvel, de ez a kacsa nekem zsidókacsa*), őt is úgy takkeroltam fel a helyére, meg a horgolt táblácskáknál is tudok vele csalni, miszerint a hátoldalon odatakkerolom a horgolást, hogy tartósabb legyen (pssssszt!). 

Vettem végre egy csodaszép szerszámosládát is, mert már olyannyira belejöttem a "férfias játékokba", hogy gondoltam itt az idő, fel kell vállalnom, és rögtön vettem egy fogót is, meg műszerész csavarhúzókat is, mert az elemes játékokban már szinte minden csavart tönkretettem ilyen-olyan késekkel, elemcsere címén... 

    

a reklám után visszajövünk

A fogó egyébként arra kellett, hogy le tudjam tekerni a csapokról azt a pecket, ami mindig rohadtul elvízkövesedik, amitől a víz már csak össze-vissza találja meg az útját és fröcsköl veszettül, semmit és senkit nem kímélve. Szóval megvettem a fogót, lecsavartam a peckeket (khm, a szakmai szókincsem még csiszolódni vágyik - németül Brause), bedobtam őket ecetes vízbe éjszakára, és másnap - láss csodát - sehol a vízkő, visszacsavartam őket és azóta stúfenlósz folyik a víz, sehol egy fröccs, élmény a mosogatás, élmény a kézmosás, a zuhanyozás, a zuhanyrózsával is meg kell még csinálnom. 

És végül kérem, hogy vegyétek észre, hogy mindezt a csajos fürdő után, frissen és illatosan... És amikor észrevettem, hogy már nem csak a játék, hanem a szag is férfias, eszembe jutott az is, hogy - upsz - fogat elfelejtettem mosni, így előlről kezdtem a napi programot... 

*Eltüntettem róla a fényképet, újat kell csinálnom, így külön posztot kap(tok) majd.

Noszogassatok

Noszogassatok kicsit, mert most nehezen veszem rá magam az írásra. (Kuka, pasikról? Hisz nekem csak te vagy :-D). Szóval kicsit felpörgött az élet, elkezdődött az iskola, így mindannyian őrült korán kelünk, én legkésőbb hatkor, Beni fél hétkor. Rebes az egyetlen, akit hagyok aludni reggel, de ő nem hagyja magát... Szóval Beni elindul suliba, én bedobom Rebekát a szomszédba a Tagesmuttihoz, aztán elmegyek dolgozni, 9-kor kezdődik az órám, aztán 3-ra érek haza, amikor is rögtön elhozom Rebekát a szomszédból - a Bélától, tudjátok. És Beni negyed négyre ér haza. Aztán hol edzés, hol apás nap, hol miegymás és már hipp-hopp, este van, de még nem készültem másnapra, sőt, már kedvem sincs olyankor, de hirtelen megint éjjel 11 és még a blogba se írtam... Hát így élünk most. 

Nem panasz, mert egyébként élvezem. Nagyon jó újra benne lenni a tanítás-bizniszben, hiába, hivatás. És nagyon jó hazajönni utána a gyerekekhez, akik egyébként nem nagyon foglalkoznak velem az örömpuszik után: mennek kifele játszani a többiekhez, jó kis banda van itt, minden korosztálynak. 

A depim köszöni, hol jobban, hol rosszabbul. Kicsit türelmetlen kezdek lenni, főleg a rosszabb napokon. De már a rosszabb napok is százszor jobbak, mint a legjobbak fél éve, szóval haladok. Járok terápiára is, csak hát lassú az ügy, túl sok minden van a tudúliszten. 

Beni lettaz osztályképviselő a suliban, olyan büszke vagyok rá. Ez amolyan kisfőnök beosztás, és amikor kéthete azzal jött haza, hogy elindul a választáson, akkor többször is beszélgettünk, próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez olyasfajta "hatalom", amivel nehéz lesz nem visszaélni, viszont tilos... Ma sugárzó arccal jött, hogy őt választották meg (Lillyvel, egyébként. Emlékeztek még rá?) Nagyon büszke vagyok. Az ő ellenében a két legjobb barátja indult, mindkettő született német, és mégis az én kicsi fiamba fektették a bizodalmat... Nagyon örülök neki. Kérdeztem, hogy a barátai nem voltak nagyon csalódottak? Azt mondta, nem, mert ha ő beteg lesz, akkor majd ők fogják helyettesíteni. Jahahahahaj. Nagyon büszke vagyok rá. Nagyon. 

Tartozom a horgolmányaimmal is, van néhány, most a hétvégén gyerekek nélkül leszek, és akkor megcsinálom a fotókat. 

Szóval noszogassatok. Élek, és hiányzik a blog, de az alvás méginkább, és mérlegelnem kell. Alvás nélkül nem élhetek, ugye. 

Kőőőőőőtözéééééés

Na jó, elköltöztem. Most már csak apróságok vannak, de hogy én azokat hogy utálom! A munka kicsit lazább volta héten, így próbáltam a régi házban sokat dolgozni, de kicsit én is kilazultam, elfáradtam, no. Jelenleg a legjobb barátom a 120 literes kukászsák (Kbúvár, érdekel? :-D). 

A gyerekeket egy hét múlva hozom vissza Magyarországról. Már nagyon, nagyon hiányoznak. Tündéri levelet írt nekem Beni (igazit, postán), idézem, szó szerint: 

Liebe Mama

du felst mir.

Ich mag dich sehr.

Aber ohne dich machts kein Spaß.*

Jahahahahahahahaj. Nagyon hiányzik. Rebes is nagyon hiányzik. Az illata, a haja, a puha kis pofija, az állandó vigyorgása, jahahahahaj. Már csak egy hét, és az nagyon gyorsan elszáll. 

Hát most így állok.

*Kedves anya hiányzol. Nagyon szeretlek. Nélküled nem jó.

Elnézést

Bocsássatok meg, nagyon sűrű heteim vannak... Költözés kellős közepén vagyok miközben éppen reggeltől estig dolgozom egy nyelviskolában. Igen, képzeljétek el, felvettek egy nyelvsuliba dolgozni, és németet tanítok. Eddig gyerekeket tanítottam, 6-8 éveseket, még a héten vannak, de aztán jönnek a majdnem-tinik... És egy nyelvsuliban nyáron ugye főszezon van, szóval munka van rengeteg: délután szintén nyelviskolás keretek között privátórátadok, napi 5 órát! Durva, azagyam kissé amortizálódik estére... A gyerekeim holnap indulnak Magyarországra az apjukkal és a nagyival, én pedig maradok sok-sok pénzt keresni és élvezni, hogy újra a szakmámban dolgozom.

Unkúl hobbi kicsit pihen mindemiatt, no meg a blog is, amint azt valószínűleg észrevettétek, de keddtől az új lakásban is lesz netem, és akkor talán pótolhatok (hehehe - meg költözöm továbbra is - hihetetlen, hogy az ember mennyi sz@rt képes felhalmozni maga körül).

Addig mindenkinek puszi, és ígérem, rendezem soraimat és aztán újra blogolok tisztességgel. 

Liebe Grüße