Itt a tavasz

Juhéjjj, süt a nap! Már azt hittem, teljesen eltűnt, hetek óta csak a szürkeség volt, de tegnap óta újra itt van, süt és melegít! Már nem csak tavaszhangokat lehet hallani, a tavaszszag is megjött. Ezt az örömhírt biciklézéssel ünnepeltük, Beni pedig görkorcsolyázott. 

Azt hiszem, csak Rebesnek volt ez ünnep. Én egyfolytában azon agyalok, hogy valóban ennyivel nehezebb 20+ kilóval biciklizni, vagy egyszerűen csak ennyit öregedtem a télen... Ma is körbebicikliztem vele a falut várost, és még most is pihegek, pedig már vagy fél órája itthon vagyunk.

Beni ellenben fáradhatatlan. Hétfői program:

reggel suli - rollerrel

fél kettő: irány a teniszedzés, rollerrel

kettőtől négyig teniszedzés

négykor haza rollerrel (én vele bicóval, egyelőre Rebes nélkül)

háromnegyed ötkor indulás Rebesért az oviba, Beni görkorcsolyával, én bicóval

ötkor Rebessel a hátam mögött, Beni görkorival mellettem: irány a foci

fél hattól foci

én közben haza bicóval, +20+ kg. Piheg-piheg-piheg.

Szerencsére még besötétedik, mire vége az edzésnek, így legalább van egy ürügyem, hogy miért autóval megyek vissza Beniért... 

Na, két kép:

Fáradtan, fürdés után, Bogyó és Babócát nézve

Beni

Drágák vagytok, már itthon, ma ki is engedték, de még bágyadt, bár ma már röhigcsélt is nekem kicsit, ahogy kiléptünk a kórház kapuján... Elkezdett csacsogni, mesélte, hogy milyen szuper volt a mentő, még szirénázott is és kihúzták neki a tetőt, hogy láthassa is... Szóval a legjobb úton vagyunk a gyógyulás felé, de el fog tartani egy jódarabig. 

Focitilalom 3 hónapig, iskolasport-tilalom 4 hétig, hááááááááát, felköthetjük a gatyánkat... De ez legyen a legnagyobb bajunk. Csak múljon a fájdalom mihamarabb. 

Nem hiszitek el...

...vagy de, hiszen írom: alighogy kijöttem Rebessel a kórházból, mehettünk vissza, ezúttal Benivel. Ma focimeccsük volt, mint szinte minden hétvégén, és esett egy nagyon nagyot, amitől a bal alkarjának mindkét csontja eltörött, nagyon csúnyán, állítólag a mentőorvos is nyelt kettőt, mikor meglátta. Nem nyílt törés, de azt mondják, L-ben állt az alkarja. 

Azonnal mentővel vitték a kórházba, ahol rögtön meg is műtötték. Apja volt vele, a hétvégi foci általában vele közös program. Én csak próbáltam nem megőrülni, míg be nem értem hozzá, kisebb kerülővel, mert rossz városnevet mondtak nekem a telefonba, és álltam egy kisváros közepén, ahol mindenki hülyének nézett, hogy kórházat keresek. P-t nem tudtam elérni telefonon, mert már Benivel az előkészítőben volt, szóval telefonálgattam vagy fél órát, mire kiderítettem, hogy valójában hol is kéne lennem. Újabb fél óra után meg is érkeztem, addigra már műtötték, de legalább az ébredőben már vele lehettem. Most kivételesen P maradt vele a kórházban, mert egy nagyfiúval van egy szobában, szóval inkább férfiak legyenek egymás közt, a nővérek is ezt tanácsolták. 

Holnap, ha minden rendben éjjel és a reggeli vizitnél, már haza is engedik. 

És hogy hol áll az orvostudomány: a csontokat belülről egy-egy dróttal rögzítették, így csak pár napig lesz gipsz, amíg enyhül a fájdalom, utána viszont használhatja is majd rendesen a karját, bár gondolom azért sportolni nem lesz nagyon tanácsos (bár ezt is ki tudja, majd holnap kiderül). A drótok kb. 4 hónapig lesznek bent, és aztán majd ambulánsan kihúzzák őket. A vágás a csuklójánál van és kb. 1 cm-es, az orvos szerint látszani sem fog. 

Hát ez van velünk hirtelen. Rendes gyerekeim vannak, azt azért megvárták, hogy visszajöjjek Magyarországról. És jó testvérek is, osztoznak az élményeken is, ha az kórház, hát kórház... Na jó, nem cinikuskodom többet. Remélem most egy időre letudjuk az efféle izgalmakat. 

Lemaradtam...

...az események közvetítésével, mint a borravaló, ugye. Szóval. Múlt hétvégén, egész pontosan szombaton Beni részt vett egy sportversenyen és 2. lett! Az első egy szintén magyar kisfiú volt, aki nem mellesleg 1,5 évvel idősebb. (Hehhhh, jövőre már nem indulhat, akkor majd jól az én fiam nyer :-D) Remélem nem fognak minket bojkottálni, amiért a gyerekeink mindenütt, khm, hasítanak...

Rebus beszokott a bölcsibe, nagyon szereti, már majdnem teljes időt marad, úgyhogy jövő héten már ott is ebédel, hurrá, nem kell azzal szórakoznom (hazafelé) biciklizés  közben, hogy ébren tartsam. Mert 

ha elalszik, akkor nem ebédel, 

ha nem ebédel, akkor nem alszik hosszasan, 

ha nem alszik hosszasan, akkor elviselhetetlenül nyűgös*, 

ha elviselhetetlenül nyűgös, akkor én is az leszek, és 

ha én is az vagyok, akkor már oda az egész nap, 

mert mindenkit magammal tudok ám rántani. Ez egy ilyen képesség, na. Szóval jövő héttől itt (vagy ott) a kánaán. Inkább ott, mert én meg uzsgyi, szaladok dolgozni az így felszabadult időmben. Azért a héten az első adandó szabad délelőttön a kozmetikushoz szaladtam, uzsgyi...

* Tiszta anyja

Most találtam

http://www.youtube.com/watch?v=r5PsUMhv7es&feature=player_embedded

Vége

Ennek a vébének is vége, szögre akaszthatjuk a vuvuzelákat, hál' istennek, bár Rebeka remekül elszórakozik velük, élvezi, ahogy hangosítanak. Végre visszatér a normál esti kerékvágás, egy balhéfaktor magától kiszáll az életünkből (De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. stb, stb, napi 100x, pedig már háromszor is baromi idegesítő, ugye?) 

Én mindig a spanyoloknak drukkoltam, a németek ellen azért megszakadt a szívem, mert csak jó volt osztozni az örömükön és a büszkeségükön. Kivéve, mikor már százhuszadszorra kérdezték meg a bezzeg-drukkerek, hogy vajh' Magyarország mikor lesz ott egyáltalán. Ilyenkor elővettük a sablonos választ, hogy amióta '54-ben a németek megvették tőlünk a döntőt, azóta nincs kedvünk focizni. És ettől lehetett végre másról is beszélni. Még jó, hogy ma Grészklinika lesz a tv-ben, így zökkenőmentes lesz az átállás, és kellemesebb a megvonás. 

Meleg van

Ezt tegnap fotóztam  a teraszunkon, na jó, odasütött a nap, de akkor is... Egy tikkasztó, ám völlig eredménytelen valamint lelombozó tollasverseny után végre hazaértem a gyerekekkel és a barátnőmmel, majd megdöglöttünk a hőségtől, épphogy csak a délibábok hiányoztak, a tikkadt szöcskenyájak szerény személyünkben teljes létszámban jelen. És akkor jött a  mentő ötlet.  

Igen, felfújtuk a tartalék pancsolót a nappaliban, megtöltötük finom, friss vízzel, beledöglöttünk mind a négyen, és bekapcsoltuk a tévét - hajrá Németország! (khm, én Argentínának drukkoltam, mint számomra legtetszetősebb csapat, hiába a focihoz érteni kell). Császárok voltunk, én mondom nektek! Egészen addig persze, míg ember haza nem jött és szívrohamot kapott (Anyukám, elég egy ici-pici luk és oda a parketta! Ez eszedbe sem jut??? Nem hát, vazzeeee, legközelebb majd te nyomulsz a gyerkőkkel 40 fokban, és remélem sör se lesz itthon! :-DDD)

Ééééééééés....

...P-nél a labda, passzol K-nak, hihetetlen az iram, kedves nézőink, hihetetlen, a labda újra P-nél, fut a kis magyar, fut, mint a nyúl, a 16-oson belül, egy gyors passz T-nek, vissza P-nek, lő és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Benjámin P aus Ungarn, megnyerte nekünk a világbajnokságot! Köszönjük Benjámin, hihetetlen, hihhhhetetlen mindez, kedves nézőink, mindenki őt ünnepli, meg is érdemli, a csapat hőse... 

Ja, most hívott a fociedző, hogy a hétvégén és egy hét múlva nagyon fontos bajnokság lesz, A Benit mindenképpen vinni akarja, mert a legjobbakat viszi csak, és a Beni persze köztük van, dagad a mellem a büszkeségtől, bár a Nobel-díj talán mégiscsak jobb volna, de nem, most vébé-láz van, meccs van, látom, ahogy a "kis magyar" végigszáguld a pályán és gólt lő a csapatának (és próbálom nem látni, amikor hegyeset köp vagy focista módjára tisztítja az orrát). Sajnos vasárnap nem tud ott lenni, a család jön, ünnepelni a születésnapját, mindegy, a fontosabb bajnokság egy hét múlva lesz, oda feltétlenül jönnie kéne, oké, az nem gond, megoldjuk. Az én fiam, az éééééééééén fiam... 

(Csendben összenéztünk azért P-vel és megjegyeztük, hogy a Roland Garrost szívesebben néznénk... :-D)

Ezt is ígértem

A Szent Csikóhalacska

Nagy nap a mai. Vége van a kéthetes intenzív úszótanfolyamnak. Benjámin nagyon élvezte, lehet, hogy ezentúl hetente egyszer eljár majd csak úgy úszni is.

Ha. Ha ma teljesíti a távot és ezért jogosult lesz a Szent Csikóhalacska Érdemérem birtoklására, és jelének viselésére.

A lényeg egyébként az, hogy igenis megtanult úszni két hét alatt. Sőt, kb. a harmadik napon került le róla mindenféle segédeszköz, és onnantól nagyjából erőnléti edzésnek nézett ki a dolog. Nem kis feladat egy hatéves, töksovány (még ha szálkásan izmos is) gyereknek hosszában végigúsznia egy medencét, akkor sem, ha az csak 33 méteres.

Nagy nap a mai. Vége van a kéthetes intenzív úszótanfolyamnak. VÉGRE. Horrorisztikus volt nekem. Fél kettőtől fél háromig volt úszás. Így tehát egy és kettő között bizton számíthattam arra is, hogy Rebeka 1) déli álmot alszik jó hosszasan, szépen átalussza a kajaidejét, pont azt, ami pont jól jönne ki ahhoz, hogy szép nyugiban intézzük az ide-oda rohangálást (kicsit paradox, hehe), 2) pont akkor kell ennie amikor el kell indulni Beniért, hogy időben érjünk az uszodába, 3) alszik mondjuk a babakocsiban, de az uszodában arra ébred, hogy tök éhes, nagyjából pont műsoron kívül. Mindhárom verzió magában hordozza, hogy az úszócucc mellé még a fél háztartást is be kell pakolnom valahova, mégpedig úgy, hogy azt az uszodán keresztül is tudjam cipelni egy kézzel, mert a másikban minimum egy gyerek van.

Nade, mindent a gyerekekért, a lényeg, hogy Benjámin jól szórakozott, megtanult úszni, és nem utálta meg a vizet, sőt. Most már csak egy kis "vizsgadrukk" van benne, de néhány óra, és kiderül, hogy lehet-e a Szent Csikóhalacska lovagja. (Remélem, hogy lehet, mert ha nem, kezdhetjük az egészet előlről. Brrrrr.)

...

Nahát, megvan! Végigúszta, kétszer is. Felhozta a karikát, kétszer is. Hurrá! Én meg szorgalmasan kattintgattam (volna. Change battery pack. Szamegszamegszameg. Áááááááááááá! Erről ennyit.)

Férfi

Megfogalmazódott bennem egy bejegyzés, sablonos, De nehéz az iskolatáska címmel. Fogalmaztam, fogalmaztam, aztán dobhattam ki a szemeteskukába.

Történt ugyanis, hogy - mint arról már beszámoltam - Benjámin egyedül jár iskolába. És van ugye a Lili, aki a legszebb kislány az osztályban, és már háromszor megpuszilt anya, a tornateremben. Történetesen ez a Lili a mi szembeszomszédunk, és szintén egyedül jár iskolába. Több se kellett nekünk, anyukáknak, rögtön megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi lenne, ha ezentúl együtt mennének reggelente. Természetesen mindkettő örült, hiszen hát - ehhez nem férhet kétség - Benjámin is igen tetszetős a Lili szemében, jó barátok is. Tegnap meg is valósult a terv, szépen elballagtak az iskolába, és akkor jött a denehézazsiskolatáska.

Ma reggel is nagy volt az izgalom, immáron több tényező is közrejátszott ebben, úgymint 1: újra egyedül az iskolába, 2: Lilivel, 3: nagy nap a mai, focibajnokság van a két általános iskola csapatai között.

A reggel a szokásos herce-hurcával indult, gyerek időben felöltözve, tűkön ülve, focicucc bepakolva, uzsi-innivaló úgyszintén. Hogyan mész át az úton? Mindig körülnézek. És a Liliért hogyan és hol mész át? Megnyomom a gombot, megvárom míg zöld lesz és megállt minden autó. Szuper, az elméletet betéve tudja, puszi puszi.

Na igen. Aztán csörgött a telefon, a Lili mamája volt, hogy hol a Benjámin. Hideg verejték, kattogó agy, úristen, pizsmában utána, kicsi is még pizsiben, klasszikus kép: anya hajcsavarókkal, papucsban, nagykabátban, magán kívül. Mély levegő, kifúj. Felhívtam a napközit. Igen, itt van, ne aggódjon, már reggelizik.

Jó, akkor nem aggódom, ügyesen eljutott az iskolába végülis. De komolyan ekkora férfi, hogy egy futballmeccs úgy elveszi az eszét, hogy még a nőről is megfeledkezik??? Tök ciki.