Ígértem, hogy reagálok

Szóval igen, elolvastam a legutóbbi NL cikket is a témában. Először arra gondoltam, hogy megpróbálok felülemelkedni azon, hogy már megint sikerült két, a civil szervezetek irányában negatívan elfogult érintettet megszólaltatni, de nem tudok elszakadni ettől, bár legalább a csúsztatás mértéke mintha már kisebb lett volna, még ha ott is van a cikkben újra. 

A riport, vagy cikk, vagy szösszenet (nem, ez túl kedves szó, itt most nem használnám), vagy nem tudom, minek is nevezzem (elég összecsapottnak tűnik, de ki nem szarja le, hiszen ez a szent NL), szóval az írás, azt hiszem, ez a legjobb, már nem csak az örökbefogadó családok és a civil szervezetek lejáratásáról szól, hanem az "átlag" olvasót is hülyének nézi: 

Most komolyan, van közöttetek olyan, aki úgy gondolta, hogy egy életet adó, aki örökbe adja 1, 2, x gyerekét, ezt a döntését az életének egyetlen egy pontján sem, SOHA nem bánja meg? 

Vagy van esetleg olyan, aki azt gondolja, hogy a megbánás azért jön, mert az örökbeadás civil szervezeten keresztül történt (ha már, ugye a visszásságairól szólna a cikksorozat)? Hm? 

Biztos vagyok benne, hogy az örökbeadás az örökbeadónak a legnehezebb, szerintem ezzel minden épeszű, aki a témán már gondolkodott, tisztában van. Aztán nehéz lesz ez az örökbeadottnak, élete több pontján is valószínűleg. Csak nekünk, örökbefogadóknak szép és kerek egy ilyen történet, egyes-egyedül. Igen, tádám, ki gondolta volna - persze az oknyomozó (???) újságírónőkön kívül -, hogy ettől a döntéstől az életet adó (és talán közvetlen, beavatott hozzátartozói) legalább egyszer élete során szenvedni fog... 

Persze, tudom, hogy kell a népnek sok sztori, amiben bűn, megbánás és tragédia van. Én is szívesen olvasnék még több történetet az életet adók szemszögéből is (esetleg nem csak azért, hogy csámcsoghassak a civil szervezetek "kizsákmányoló" tevékenységén), főleg, mert színezi a világot, ami (ismét tádám, és ki gondolta volna) nem fekete és fehér. Ám itt jön a képbe pl. a mindkét megkérdezett által újra megcsengetett elmarasztalás és negatív felhang - akármelyik - civil szervezetről is legyen szó, amitől a cikk és a lap megint tökéletesen hiteltelenné vált. 

Az még idekívánkozik, csak hogy ne mindig kritizáljak már, hogy ebben a cikkben legalább van egy mondat, ami - végre és valóban - elgondolkodtató, és amire valós szívfacsarást lehetett volna építeni, ha át tetszettek volna gondolni: az egyik riportalany megjegyzi, hogy bárcsak inkább vetette volna el... 

Van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen nehéz válaszút előtt álló várandós ezután a cikksorozat után inkább az abortuszt fogja választani. Hurrá és köszönjük a hasznos munkát.

Én komolyan nem értem...

... hogy miért jó az valaki(k)nek, ha elhitetik rólam (rólunk) a világgal, hogy ármánnyal és fondorlattal jutottam gyerekhez egy gonosz és ördögtől való civil szervezet hathatós közbenjárásával,

... hogy emiatt miért én érezzem magam rosszul, amiért civil szervezet segítségével fogadtam örökbe,

... hogy egy újság miért "avat szentté" valakit, aki a játékszabályokat megszegve, gyakorlatilag többszáz embert beelőzve jutott gyerekhez,

... hogy ezzel a valakivel miért állítja szembe - kissé cinikus éllel - azokat az embereket, akik nem ezt tették, és hiszik, hogy úgy helyes,

... hogy kinek az érdeke az, hogy ennyire rossz színben tüntessen fel civil szervezeteket, amelyek valójában segítő szándékkal jöttek létre,

És még sorolhatnám.

Én megértem az örökbeadókat, mindenbe belekapaszkodnak, segítségre van szükségük, kiszolgáltatottak és valóban szemétül bánnak velük sok kórházban. Orvosi titoktartás elenyészve létezik, a védőnőket nem tudom, kötelezi-e egyáltalán valami erre. Hiszem, hogy nagyon komoly vívódás eredménye a döntésük, minden tiszteletem az övék ezért, és abban pedig biztos vagyok, hogy nincs két egyforma történet.

Én megértem az örökbefogadókat, tudom, milyen az, mikor ez az egyetlen lehetőség. Egy kicsit tudom milyen várni, tudom, hogy mindent megtennénk azért, hogy legyen. És hogy sokan az újságírók kolléganője helyében ugyanezt tettük volna, vagy szívesen fizettünk volna a nőgyógyászunknak, hogy "segítsen". De nem kürtöltük volna világgá, főleg nem úgy, hogy közben alázzuk azokat, akik azt mondják, hogy ez nem egészen tisztességes, még ha tökéletesen törvényes is. Arról most nem beszélek, hogy igen sokan vagyunk olyanok is, akik mindezt nem tették volna meg.

Én megértem a civil szervezetek törekvéseit is. Sőt, hiszek abban, hogy valóban ellenőrizhetőbb, tisztességesebb és ezáltal mindenki számára jobb lenne, ha csak rajtuk keresztül lehetne nyíltan örökbe fogadni. Tudom, hogy segíteni akarnak minden életet adónak, de ezzel együtt a babára várók érdekeit is képviselniük kell, ami őrült nagy ellentmondás. Mégis, a lehetőségeikhez képest szerintem igenis jól végzik a dolgukat.

Lehet azt mondani, hogy nem kellenek a civil szervezetek (nem tudom, hogy ez kinek és miért lenne jó, főleg, hogy nonprofit szervezetekről van szó, nem tesznek el őrületes állami pénzeket támogatás címen, pl.), és akkor szabad a vásár. Indulhat a licit, az ármány és a cselszövés, aminek mindenképpen az a vége, hogy "nekünk, csak nekünk add a gyereked!"

Végezetül csak egy újkeletű közhely álljon itt:

Köszönjük, Emese.