Mai termés

Punnyadás vasárnap reggel pizsiben Rebekával az ágyamban. Játszik a lábával, bekapja a nagylábujját, meg ilyenek. Egyszer csak megszólal, hatalmas, kerek szemekkel, izgalomtól remegő hangon:

Anyaaaaa, nééééézd, nő a lábam!!!!

:-DDD

Csendespihenő

Haha, már maga a cím...

Nade, azért fél órácskát mégis csend volt, szépen betakargatta a kuscheltiereket és kártyáztak. :-)

én meg már régebben befejeztem ezt:

 

...de a fényképek csak most készültek el. Nagyon finom puha, imádom. SBS, szép tengerzöldkék.

Itt a tavasz

Juhéjjj, süt a nap! Már azt hittem, teljesen eltűnt, hetek óta csak a szürkeség volt, de tegnap óta újra itt van, süt és melegít! Már nem csak tavaszhangokat lehet hallani, a tavaszszag is megjött. Ezt az örömhírt biciklézéssel ünnepeltük, Beni pedig görkorcsolyázott. 

Azt hiszem, csak Rebesnek volt ez ünnep. Én egyfolytában azon agyalok, hogy valóban ennyivel nehezebb 20+ kilóval biciklizni, vagy egyszerűen csak ennyit öregedtem a télen... Ma is körbebicikliztem vele a falut várost, és még most is pihegek, pedig már vagy fél órája itthon vagyunk.

Beni ellenben fáradhatatlan. Hétfői program:

reggel suli - rollerrel

fél kettő: irány a teniszedzés, rollerrel

kettőtől négyig teniszedzés

négykor haza rollerrel (én vele bicóval, egyelőre Rebes nélkül)

háromnegyed ötkor indulás Rebesért az oviba, Beni görkorcsolyával, én bicóval

ötkor Rebessel a hátam mögött, Beni görkorival mellettem: irány a foci

fél hattól foci

én közben haza bicóval, +20+ kg. Piheg-piheg-piheg.

Szerencsére még besötétedik, mire vége az edzésnek, így legalább van egy ürügyem, hogy miért autóval megyek vissza Beniért... 

Na, két kép:

Fáradtan, fürdés után, Bogyó és Babócát nézve

Jönnek a combik

Anya, lent sötét volt és jöttek a combik! Félek a combiktól! És akkor majd jönnek a dínók és megeszik a combikat! A combik meg megeszik anyát! És akkor fel kell hívni apát! És akkor majd jön apa és őt is meg mindenkit megesznek a combik! 

Eszem a combiját... :-D

Rebeka...

...szeretsz engem? - kérdezi Beni a konyhában kora reggel. Rebes ránéz nagy szemekkel, és szó nélkül megöleli. Hüpp, itt egy kicsit homályosan láttam. 

- Akkor segíthetek neked felvenni a cipődet? 

- Ühüm.

És kézenfogva, nagy egyetértésben kiballagtak az előszobába öltözni. Hüpp.

Ez a történet (is) valós eseményeken alapul, és olyannyira bearanyozta a mai reggelt (mit reggelt, napot), hogy az egyetértésen túlmutató és igen hamar kitörő csetepaté sem tudta elhomályosítani. 

Kívánok mindenkinek hasonlóan arany reggeleket.

Az én kis tudós napsugaraim :-)

1. Benjámin Európában

Iskola, Földrajz. Európa országai és fővárosuk. Németország tartományai és fővárosuk. Himnuszok. Meghallgatjuk a magyar himnuszt, majd a németet, végül az európait. Benjámin megörül magának: "Ezt ismerem! Ezt is hallottam már! Biztosan, mert nagyon jó focicsapatuk van!"

2. Rebeka és a világegyetem

Anya, hol alszik a napocskaaaaaaaa?

Ez a nap más...

Ez a nap megint más... Rebeka ma 3 éves! Isten éltessen Muncu! 

Hihetetlen, hogy csak 3 éves. Mindig nagyobbnak tűnik. Méretre is, khm, és okosságra is. Komoly diskurzusokat lehet vele folytatni, 2 nyelven. Humora van. Mindig viccel. Egyszerűen okos, na. És csodaszép. Mint egy mosolygós őszibarack. No meg hisztis. Mert hát azért mégiscsak 3 éves. 

Elkezdte az ovit, imádja. Csacsog reggel, mikor megyünk, csacsog délután, mikor jövünk. Kivéve, ha éppen akkor ébredt, amikor odaérek érte, mert akkor nagyon kaka kedve van és hisztis. De ha elmúlt, akkor csacsog újra. Jaj, nem is tudom, mit írjak. Csak nyálas áradozásokat tudnék, azt meg nem akarok. 

Meg köszönetet is mondanék, mondok is újra, mindenkinek, akinek ezt a csodacsajt köszönhetjük, de ez meg (már a köszönet) szülinaptól független. És minden egyes nap átsuhan a fejemen. 

_________

Más. 

Hosszú volt a nyár, igen. Nem jelentkeztem, tudom, de... Nincs de. Lusta voltam, na. Munka után átadtam magam a semmittevésnek, a gyerkők egy hónapig Magyarországon voltak apával meg a nagyszülőkkel. Én pedig kihasználtam, hogy egy kicsit lustulhatok munka után. Aztán én is Mo-n voltam egy hetet, gyerkőkkel a Balatonon, majd vissza és újra munka és iskolakezdés és óvodakezdés. 

Ó, majd elfelejtettem. Beni magyar bizonyítványa szuperre sikeredett: Csak nyelvtanból kapott négyest, minden másból ötöst! Nem is tudom, mivel érdemeltem ki két ilyen szuper gyereket (broáááááááf, ez már túl nyálas, elnézést). 

_________

Más.

Rebes, Rebce, Rivka, Muncu, Manci, Boszorkány, Nunus, Bogár, Rebeka 

ISTEN ÉLTESSEN!

Hüpp

Az élet folyása

Úgy tűnik, Rebes abszolválta a szobatisztaságot. Juhúúúúúúúú. Nappal legalábbis, éjszakára még nem próbálkoztam, nincs erőm. De lassan kéne. 

Ma két izgi beszélgetésben vettem részt. 

1. Iskola, csoport: minik, 6-8 évesek. Kislány, 7 éves. 

- Hány éves vagy? 

- 37.

- Na neeeeeeeee. 

- De.

- Az anyukám mostlesz 27. Te sem lehetsz több annál. 

- Oké.

2. Rebeka, WC-n ülve, kakilás közben, mert persze akkor jön a filozófia:

- Nagy kaka. Ez meg kicsi. Még kell. Neked nem kell kakilni? 

- Nem. 

- Én vagyok a Rebeka. 

- Igen, én meg az anyukád. 

- Neked puncid van? 

- Igen. 

- Nekem is puncusom van. 

- Igen. És Beninek mije van? 

- Kukija. 

- Igen. Hú, nagyon ügyes vagy, hogy fognak neked örülni az oviban!

- Jaj, az ovi, akkor majd játszhatok a nagy homokozóban.

- Bizony. Tudod, Beni is oda járt, amikor ilyen kicsi volt, mint te most.

- A Beni volt kicsi???

- Persze hogy volt kicsi.

- És te is voltál kicsi? 

- Persze, hogy én is. És tudod ki az én anyukám? A nagyi.

- A nahagyihi???? Neeeeeeeeeeeeeeeeem. 

És röhög ezerrel... 

Egy fürdés képei

Jajj, olyan tüneményesek voltak! Pedig kemény időket élünk, de ilyenkor nem lehet őket nem megzabálni!

Rebeka pedig önként, magától elhagyta az esti tejet-cumisüveget. Bemondta, hogy nem kéri, és azóta anélkül alszik el, gyorsabban, mint eddig bármikor, időben. Jajjj, ezt most gyorsan lekopogom, most, hogy leírtam, tuti borul minden... Vissza tudom még szívni? 

Idei első...

... rejtélyes feladványom:

Postás csenget

Lebeka akar postás csenget.

Beni is kap postás csenget.

Anya is kap postás csenget.

F is kap postás csenget.

K is kap postás csenget.

A Mikujás is kap postás csenget.

No. Mi a rák az a postás csenget?!

A helyes megfejtést beküldők között, ahogy azt már megszokhattátok, egy hatalmas, hosszan tartó, virtuális ölelést sorsolok ki. Nem. Mindenki kap egyet, aki helyes megoldást küld. Pár nap múlva közzéteszem a megoldást, ha addig nem felejtem el. Agyaljatok, ha van kedvetek :-D.

Mostanában...

... este már csak arra vágyom, hogy valaki ugyan lőjjjjjön mán le. Nehézkes a dolog ugyanis, Rebes rászokott a nyávogásra. Nem, nem mintegy kiscica, vagy ilyesmi, hanem úgy, hogy máááááámiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, máááááááááááááááámiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. Meg ááááááááááuuuuuuuuuuuáááááááááááááá, pedig semmi baja, csak valamit akar, de nem hajlandó mondani. Én egyértelmű összefüggést látok azzal, hogy a Tagesmutternél most majdnem ő a legnagyobb és legidősebb, van két-három egy év körüli kicsi, akik még valóban "nyávogással" kommunikálnak. De nekem estére olyan az agyam, mintha egész nap sajtreszelőt húzogatott volna rajta a két gyerek. 

Tudom, erről és így nem illik írni. De ez van. 

Amúgy vannak továbbra is cuki dolgok, nyilván. Például az, hogy naponta többször kapok puszit és ölelést, meg azt, hogy anya, szeletlek. Meg van a csajnak szavajárása is, mégpedig: tuuuudooooood? Vagyis nem, hanem, hogy: tyuuuugyoooooood? Minden mondat végére odabiggyeszti. Vagy azt, hogy IIIgeeeen? Ami valahogy így hangzik: Iiigöööön? Nagyon mókás. Főleg, hogy folyékonyan és egyfolytában beszél, mindkét nyelven (no, ez most melldöngetés). Nem lehet betelni a csipogásával. Vagyis dehogynem. Vasárnap este nyolckor a csönd a legkedvesebb barátom. 

Na, és hogy bizonyítsam, hogy attól, mert nem beszélünk róla, vagy csak keveset és óvatoskodva, nem csak az én agyam szok vanni lereszelve: 

Jön a tavasz

Azt hiszem, legalábbis. Kint már egész tavasz-szag van, elég borús is az idő, szóval abszolút tavaszosba hajlik. Tényleg megint jó rég írtam, pedig mindig akarok, komolyan, de nem jutok hozzá. 

Most Rebus éppen beteg, vagy nem, nem tudom, vasárnap éjjel 40 fokos láza volt, aztán meg nem, most meg elvileg 39, de csipog, jön-megy, intézkedik, én már rég haldokolnék ilyen lázzal. Inkább nem hiszek a hőmérőnek. Bár kettővel is megmértem, mert nem akartam elhinni. Ja, ez úgy jön ide, hogy emiatt kényszerpihenőn vagyok, vagyunk, rég töltöttem ennyi időt itthon (csüt-pénteken nem volt Tagesmutter, most meg a betegség miatt), így kihasználom a helyzetet, és jelentek. 

(Lehetséges, hogy újra fogzik? Hogy már beindulnak a nagy rágófogak? Beni asszem 3 éves volt, amikor elkezdtek kibújni neki, de Rebes még csak majdnem 2,5. Tegnap ebédnél elkezdett sírni, hogy jajjj, a fogam, jajjj a fogam... Az orvos meg nem talált semmit az ég világon, már köhöést, középfül-gyulladást, vagy ilyesmit. Na mindegy, rejtély - jesszus, így írják?)

Tegnap is, ma is sétáltunk egy nagyot. Az úgy néz ki, hogy elindulunk, és onnantól kezdve illetékes elvtársnő mindenkinek hangosan köszön, jó hangosan, és vigyorogva mint egy őszibarack. Így az egész séta mókás. Délelőtt ugye jórészt a nyugdíjasok vannak úton (meg néhány kismama, őket nem számítom, mert nekik ez nem mókás újdonság, van nekik otthon ilyen akárhány)... Szóval a nyugdíjas nénik majdnem cigánykerekeznek örömükben (ami szintén mókás lenne), de mindenesetre mélyen belenyúlnak a cukorkás zsebükbe (és a mutatványért én is osztogatnék cukorkát... fúj, gonosz). 

Ja, igen, a tavasz. Rebeka mondatainak jó része úgy kezdődik, hogy "Ó...". Aztán:

Ó,...

- ...egy cica! Szeretem a cicát! cupp-cupp

- ...anya, szeretlek, anya! cupp-cupp

- ...Beni! Szeretem a Benit! cupp-cupp

- ...a nyuszkám! Szeletem a nyuszikám! cupp-cupp

- ...a cicim! Szeretem a cicim! (nem, itt nincs cupp-cupp, hiába, nem csak szép, de okos is :-D)

Stb, stb. Hát nem zabálnivaló? 

Hjaj, és Beni. Két napja valamin nagyon összevesztünk (egyre sűrűbben fordul elő, megy a bírkózás javában). Annyira dühös volt és frusztrált, hogy fuldoklott a hisztitől, miközben válogatott piszokságokat üvöltözött nekem. Hogyaszongya: 

Utállak! Nem vagyok a gyereked! Te vagy a leghülyébb! Te vagy a legbutább! Te, te, teeeeeeeeee, te isten buta teremtménye, te istentelen, teeeeee!..... 

Elnézést, de még most is nevetnem kell, ahogy ezt itt mesélem, pedig tudom, hogy milyen súlyos szavak ezek, főleg egy 8 éves szájából, de annyira tündéri volt, ahogy kereste a szavakat dühében, és hogy pont ezek jutottak az eszébe. Amúgy ott és akkor legszívesebben kiráztam volna a bőréből, de mikor ezeket a szavakat kimondta, alig bírtam ki nevetés nélkül. 

És ja, mit kezdjek vele? Néha nem tudom lekezelni a helyzetet, érzem, hogy legszívesebben én is üvöltenék, hogy miért nem érted már, amit magyarázok???, de tudom, hogy nem segít, így focizunk a frusztrációval és a feszkóval, robbanásig... Valakinek ötlete? 

KVSzH

Perverz egy baba... De ha kreatív kezekbe kerül...

 

Jó kis MTI hír lehetne

Okés

Szóval nagyon-nagyon kevés időm van olyan úri huncutságokra, minta blogírás, sajnos. Őrülten hiányzik, de mostanában valami mindig közbejön. Mint mondjuk a hülye autóbaleset. A kocsim gazdasági totálkár, de megjavították, aminek annyira nem örülök, vagy de, vagy nem, vagy de, vagy mittudom én. Eladni nem nagyon fogom tudni már normális értéken, viszont imádom, és újra egyben van és szép és mosolyog (és mondjuk kívül-belül kitakarították, már megérte, hahhh). 

A Tagesmutti pedig vasárnap 3-kor (!) bemondta, hogy olyan beteg, hogy nem mehetnek a gyerekek hozzá. Egész héten. Szóval az összes délutánom szinte azzal telt, hogy pániktól önkívületben telefonáltam jobbra-balra, hogy ki vigyázna Rebesre, amíg dolgozom. Végül minden napot sikerült megoldanom, de nagyon nagy stressz volt a hét. (Megállapítottam, hogy a Mami-Netzwerk, az valami fantasztikus dolog. Csodának tekintettem, hogy működik, és hogy nekem is meg van a helyem benne. Ez azért jó érzés. Mégsem vagyok annyira egyedül és vannak nők és asszonyok, akikre számíthatok.)

A lényeg, hogy rendben átvészeltük a hetet, Rebes kifejezetten élvezte, hogy visszamehetett a régi kisoviba, hihetetlen, hogy az összes kis érzékszerve emlékszik azokra az időkre, és azonnal tudta, hogy jó helyen van, már az első napon az ajtóban beugrott neki a régi rutin, és masírozott a korábban megszokott útvonalon, a kisszékre, cipő le, váltócipő fel, és irány a terem... Édesem, olyan ügyes. Ja, és beszél németül is már. Nagyon cuki. Ugyanúgy megkülönbözteti az embereket, hogy kivel magyarul, kivel németül, nem hagyja magát becsapni, és - ezt csak nagyon halkan - kicsit ügyesebb, mint Beni volt, vele nem kell majd logopédus, az már biztos, csoda tisztán beszél (jójó, tudom, Beninek komoly fülbajai voltak. Nem igazságtalan akarok lenni, csak írom, hogy hogyan áll fejlődésileg, oké?).

Amúgy minden a régi a gyerkőkkel. Beni ügyes a suliban meg mindenhol máshol (jaj, azt nem írtam, hogy Beni első lett a Dino-Touron, az egy sportverseny 5-10 éveseknek, ő most ugye 8, de ismerték, és a 9-10 évesekkel versenyzett együtt, megnyerte. Focin meg a 10 évesekhez akarják átrakni, mert olyan jó. És matekból is penge. A német kicsit döcög, de azért az is megy. Csoda a fiam is, na.) Zárójel törölve. 

Röviden ennyi a dolog, őrült hetem volt ismét, de vasárnap jön a felmentősereg, anyukám és apukám személyében, talán szusszanhatok egy kicsit. Vagy nem. Akkor pörgök tovább. 

Puszi nektek. Hiányoztok.

(ja, lassan már a babanapló és baba címkék aktualitásukat vesztik, nem? Már hivatalosan is kisgyerek, és nem baba. Hm. És egyébként meg, ha hétközben mindkettőt úgy kell kiráznom az ágyból, egyiket később mint a másikat, vagy korábban, mindegy, akkor szombat reggel, amikor se foci, se iskola, miért kelnek maguktól 6-kor????!!!! A hétvégi koránkelés monnyjon leeeeeeeeeeeeeeeeeee!)

Loptam...

...magamnak fél órát, Rebes kinnt játszik a gyerekekkel, Beni a legjobb barátjánál.

Na szóval. Képzeljétek, Rebeka egy ideje állandóan rá akar ülni a wc-re (ha éppen nem állva akar bele pisilni...). Mindig ráültetem, nyög kettőt, bemondja, hogy készen van és megy tovább az élet. Tegnap éppen kérdezte az egyik nagyi (amelyiknek a szülinapja volt, isten éltesse még egyszer), hogy áll a bilivel, mindezt el is meséltem neki, majd fürdés előtt mégiscsak pisilt az én lányom! Sugárzott a kis arca a boldogságtól, meg az enyém is, és Beni is megdícsérte. Ismétlés még nem volt, de mégiscsak, ez már valami. 

Meg azt is el akartam mesélni, hogy milyen jól érzem magam a nyelviskolában, nagyon szeretem csinálni és úgy tűnik, ez most hosszabb távú, kezdő csoportom van, kettő, és mindenki fél évre jött tanulni, szóval ők az enyémek, nem helyettesítek vagy ilyesmi, hanem engem helyettesítenek, ha úgy adódik. Ráadásul már hírem van, nagyon szeretnek, legalábbis a diákok, imádják az óráimat, pedig néha úgy érzem, belehalnak az unalomba, mert hát sokan vannak egy csoportban, különböző képességekkel, és ugye a "gyengébbekre" is várni kell. De pont ma kaptam egy olyan visszajelzést kívülállóktól, hogy mennyire szeretnek és hogy "mindenki"* hozzám járna legszívesebben. És ez olyan, de olyan jó! Nagyon feltölt, pedig most kicsikét fáradt is vagyok (panasz-panasz).

Ráadásul a gyerekek is nagyon beindultak, tegnap Beni bújt hozzám, hogy "annyira szeretlek, anya", Rebeka meg szinte minden nap mondja nekem: "Anya, szeletlek. Benit is szeletem", és közben símogat, meg puszil, valamelyik nap így ébresztett: "Anya alszik. Megpuszilom. Símogatom. Szeletlek anya." Jahahahahaj.

Apropó, diákok. Mikor érzem, hogy nagyon fáradtak, kicsit hagyom őket, hogy nekem tanítsanak valamit az anyanyelvükön (mindig nagy lesz tőle a vidámság, zömmel izraeliek és tunéziaiak, képzelhetitek, milyen a kiejtésem... Szóval kapnak lehetőséget, hogy jól körbenevessék a tanárnőt). Tőlük tanultam, hogy a Rebeka Rivka héberül. Annyira megtetszett, hogy azóta mondom is neki néha, és lássatok csodát, hallgat is rá! 

Apropó Rivka. Voltunk U7-en, az a 2 éves vizsgálat. Basszus, 97 cm és 16,8 kg. Duuuuuuuuuuuurvaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. Mondja az orvos, hogy kövér. Kikértem magamnak. Mondom, nem kövér, gyúrnivaló. Mondja, OK. Kérdezi, végrehajt-e 3 összetevős utasításokat. Mondom, ő igen, de a 8 éves bátyjának gondjai vannak. Na erre már az orvos is röhögött, végre fogta, hogy ilyen vicces napom volt... De masszázst nem írt fel a disznaja, pedig egy majd' 17 kg-os 2 éves mellé szerintem alanyi jogon jár. 

És Beni. Voltunk vérvizsgálaton, merthogy rosszak lettek a véralvadási eredményei, így még mindig drótok vannak a karjában, nem műtötték meg júliusban, talán ezt írtam is akkor. Szóval kiderült, hogy van neki gondja, von Willebrand szindróma és VII Faktor hiány. Nem komoly, állítólag, de műtétek előtt gyógyszer kell. Tőlem is vettek vért, mert közben valószínűsítették, hogy nekem is van, de erről még nincs eredmény. Nagyon nem dramatizálom túl, mert 8 évalatt nem vettük észre, hogy lett volna komoly véralvadási problémája, pedig műtötték mandulával és a nyelvét is kettéharapta egyszer, de jó tudni, mindenképpen.

Hehh, apropó nyelv. ezek az én gyerekeim. Beni 2 évesen a nyelvét harapta ketté, Rebeka pedig átharapta az alsó ajkát. Vazz. Szegény, ő is úgy vérzett, hogy Beni amint meglátta, elkezdett sírni. Én már "rutinos" voltam, meg tudtam nézni, hogy mekkora a baj, sőt várni is tudtam, a vérzés erős volt, de hamar elállt, 5 perc múlva már kajálni akart, hátúgy döntöttem, nem kell orvos. Nagylány vagyok, na. A következőnél majd egy pírszinget is gyorsan beletolok, hogy 16 évesen már ne kelljen még extrába fájnia. Na ez lenne az igazi rutin.**

Hát így éldegélünk mostanság, le is telt a fél órám, a hétvégén viszont szabad leszek, talán lesz időm még írni. Addig puszilok mindenkit.

*Biztos vagyok benne, hogy nem szó szerint mindenki, de így lettem értesítve, khm. 

** Csak vicc, mielőtt valaki hívná a Gyivit.

Kőőőőőőtözéééééés

Na jó, elköltöztem. Most már csak apróságok vannak, de hogy én azokat hogy utálom! A munka kicsit lazább volta héten, így próbáltam a régi házban sokat dolgozni, de kicsit én is kilazultam, elfáradtam, no. Jelenleg a legjobb barátom a 120 literes kukászsák (Kbúvár, érdekel? :-D). 

A gyerekeket egy hét múlva hozom vissza Magyarországról. Már nagyon, nagyon hiányoznak. Tündéri levelet írt nekem Beni (igazit, postán), idézem, szó szerint: 

Liebe Mama

du felst mir.

Ich mag dich sehr.

Aber ohne dich machts kein Spaß.*

Jahahahahahahahaj. Nagyon hiányzik. Rebes is nagyon hiányzik. Az illata, a haja, a puha kis pofija, az állandó vigyorgása, jahahahahaj. Már csak egy hét, és az nagyon gyorsan elszáll. 

Hát most így állok.

*Kedves anya hiányzol. Nagyon szeretlek. Nélküled nem jó.

Vannak olyan napok, ...

...amikor valahonnét előbújnak az angyalok, és szinte érezni, ahogy puhán terelgetnek minket a jó felé, és velünk mosolyognak és két marékkal szórják ránk a békességet. Ez a mai mindenképp ilyen volt eddig. Legalábbis a délelőtt, még nem merek a maradékra nyilatkozni...

Szóval az úgy volt, hogy a mai nap nekem éjfélkor kezdődött, akkor mentek tőlem haza a csajok, az őrangyalaim földi helytartói. És már éppen lefeküdtem volna, amikor persze Rebes felébredt, szóval Benit az én ágyamból a sajátjába, Rebest a sajátjából az enyémbe, aztán még egy kis buli, nem is tudom mikor sikerült végre elaludni, felkelni mendenesetre egy órával később, mint kellett volna, pedig rendes voltam, felhúztam az ébresztőórát is. 

No de aztán. Ennek ellenére időben elindultunk (minek is keltem volna fel hamarabb?!) Rebus ment a bölcsibe, mi a kórházba kontrollra, nem is késtünk sokat. Hiába az időpont, minden a sorszámhúzással kezdődik. A miénk a 48-as, a kijelzőn a 22-es, papírforma szerint 23 perc várakozás, gyakorlatilag ennyit várakoztunk, amikor már a 30-as volt a kijelzőn. 

A váróban feltűnően sok szellemi fogyatékos gyerek vagy inkább tinédzser ült, ketten közülük nagyon ijesztően is viselkedtek, Benjámin nagyon félt, eleve a vizsgálattól, és még ezek a furcsa, ijesztő, beteg fiatalok, az egyik néha nagyon hangosan felkiáltott, a másik kicsit halkabban, de mégis hirtelen. Ám ekkor....

...odalépett hozzám egy hölgy, akkor szólították a 32-est, és a kezmebe nyomta a 33-as sorszámot, mert az anyukája véletlenül kettőt húzott... Biztos vagyok benne, hogy az ég küldte. Fél órán belül kész voltunk, mehettünk. (Elkezdhet újra focizni, a drótokat majd 6 hét múlva kiveszik, de a karja már összeforrt).

Kérte, hogy menjünk fel a várba, de aztán végül csak séta lett belőle. Bementünk az első könyvesboltba, mert megígértem neki még a kórházban, hogy ha végeztünk, akkor a bátorságáért megjutalmazom egy könyvvel, be is vasalta rajtam rögtön. Akartunk fagyizni is, de ahhoz még korán volt, a fagyizók nem nagyon nyitnak ki 12 előtt. 

Ebéd a mekiben, ahol a kiszolgáló csajszi egy tünemény volt, púpozásig töltötte a fagyinkat csokiöntettel, mosolyogva, kedvesen, felár nélkül. Ő is egy földreszállt angyal. 

És Beni végig fogta a kezemet. Majdnem 8 évesen. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Az is, mellesleg, de azért nagyon-nagyon hangulatfüggő ez már nála. Találkoztunk egy csomó magyar turistával, örültünk egymásnak, ők kicsit irigykedtek, hogy mi itt otthon vagyunk, de nagyon örültek, hogy szóba elegyedtünk.

Hát ilyen egy nap kettesben, amikor nyugalom és béke van, beszélgetünk séta közben, süt a nap és nagyon közel vagyunk egymáshoz. 

Hülye szülő vagyok, de vállalom

Tegnap kissé kiakadtam, amikor is a fiam - az én kicsi bogaram, egy földre szállt angyal, ugye - azzal jött haza az iskolából, hogy házi felaldat ugyan nincs, de kapott Strafarbeitot. Mi van? Mi történt? Semmi, csak az, hogy szaladgáltunk a teremben. És miért szaladgáltatok? Mert az úgy volt, hogy az E meg a másik E meg a S elkezdtek rohangálni, meg elővették a labdát, de azt nem szabad, úgyhogy én elvettem tőlük, és akkor elkezdtek engem kergetni, a L meg közben elment a tanáriba szólni, és amikor én éppen a helyére raktam végre a labdát, akkor jött a Frau M, és megbüntetett.

Na jó. Ezt értem, meg akár így volt, akár nem, most éppen ő húzta a rövidebbet, így járt. És akkor elővette a büntetést. A Strafarbeitot. Egy egész oldalas (A4) verset le kellett másolnia a füzetébe, folyóírással. Ja, és persze ha nem csinálja meg, akkor másnap még többet kap. Basszus. Másfél óra. Másfél óra szenvedés, szívás.  Egy másodikosnak, aki éppen még tanulja a kézírást. Frau M - aki amúgy eleve a bögyömben van, mert egy idegbeteg b*tlan p, kiabál a gyerekekkel, sőt tettlegességről is csiripelnek az iskolai madarak -, szóval Frau M bekaphatja (gondolom magamban nyilván).

Annyira, de annyira dühös lettem, hogy alig bírtam magamat türtőztetni. Konkrétan frusztrált a szitu, azért is írom most le, kedves naplóm, hátha kiírhatom magamból. Mert az oké, hogy a gyerekem - csakis olykor-olykor, természetesen - rosszalkodik. De tette ezt úgy egy tanítási órán, hogy nem volt bent náluk tanár. Könyörgöm. Másodikosok. Hét évesek. Kaptak egy oldalnyi matek feladatot, azt ő eleve 10 perc alatt megcsinálja. És utána? Majd szépen csöndben ül a fenekén? Én se bírnám ki, nemhogy ő. És mi az, hogy nincs bent tanár?! A tanítónénijük továbbképzésen, előre ismert volt az időpontja. Volt is helyettesítés, hétfőn. Aztán beteg lett. Na és?! Ha a helyettes beteg lesz, akkor ott ül egy osztálynyi (másodikos, hét éves) gyerek a tanteremben tanár nélkül??? Persze, csöndben a helyén, vigyázzülésben, hahaha. Mert ha nem, akkor jön a Frau M, és lesz nemulass. Basszus. És ez még mindig a jobbik forgatókönyv...

Ma egy ilyen nap van

Mármint bőgős, annak ellenére, hogy megígértem, ebben a hónapban többet már nem, de mégis, ugorgyon, aki már nem bírja...

http://wondrlanding.blogspot.com/2010/09/szeretetvarazs-takarok-atadas.html

Ez a nap más...

...mint a többi. Igen, 7 éves lett. Tegnap este együtt szorgoskodtunk a nemzeti színű foci-muffinokon (mind egy szálig elfogytak ma a suliban), ma egy angyal volt délben, mikor hazajött, magától (!) megköszönte az ajándékot (gombfoci szett, extra csapatokkal), Tibor-nagyinak is illedelmesen (békatalpak). Jöhetett az extra meglepetés, elmentünk minigolfozni. 

Aztán jött nekem az extra meglepetés: nem Beni nyert, és ettől aztán tökéletesen kifordult önmagából. Először gondoltam biztos túlpörgött, szülinap, meg minden, de egyszerűen nem és nem lehetett kirángatni ebből a spirálból, hazáig visítva, vagdalkozva és hisztériázva jött, szigorúan betartva az 5 méter követési távolságot, egy centivel sem jött közelebb. Plusz mindenkit lehülyézett maga körül, még a barátnőmet is, E-t, aki velünk tartott. Ennek aztán az lett a vége, hogy mire hazaértünk én is teljesen kiakadtam, legszívesebben én is csak üvöltöttem volna, de inkább higgadtan, szépen hazaküldtem D-t, sűrű elnézéseket kérve, hogy így alakult (hiszen hát ez neki is büntetés, a legjobb barátjáról van szó). A további vaskos büntetés sem maradt el, 2 nap foci-stopp, nem nézheti a meccseket. Persze mindez csak olaj volt a tűzre, de végül csak hagytuk, hogy kitombolja magát. 

Eltelt egy jó óra, mire lehiggadt és elcsendesült, lesomfordált a nappaliba és birtokba vette a gombfociját. Aztán már beszélni is lehetett vele, újra az én kedves kis Benjáminommá vált, de ez a nap sajnos akkor is ott marad az emlékezetünkben, valószínűleg örökre, engem legalábbis nagyon megtépázott. Lefekvéskor azért összebújtunk egy kicsit, nehogy haraggal és fájó szívvel kelljen nekivágni az éjszakának... Holnap újra eljön D, akkor majd megesszük a tortát is. Remélem.

...

Az előbb lejött az emeletről, és nagy hirtelenjében át is estünk egy röpke szexuális felvilágosításon is, nevezetesen, hogy a kisbabák hogyan bújnak ki az anyukájuk pocakjából. Azután elmesélette velem, hogy ez velünk hogyan történt. Édesem, sugárzott a boldogságtól, ahogy hallgatta...