Tegnap megint kimenősök voltunk. Cirkuszban jártunk, itt: http://www.palazzo.org/, Stuttgartban. Ez még Péter születésnapi ajándéka volt, az itteni legjobb barátjától. Még jó, mert a hely nagyon drága és nagyon puccos. A kaja gourmet, ehhez mérten sokszor nem tudtam, éppen mit eszem, és - erősen sarkítva - nehéz volt megtalálni a tányéron.
Mielőtt lebaltáztok, hogy nekem semmi sem jó: csak azért vagyok ilyen kritikus, mert tudom, hogy mennyibe kerülnének a jegyek (szerencsére Péter barátja sem fizetett értük, mert üzleti kapcsolatban van velük és a cége évente x jegyet kap). Egyszer mindenképpen érdemes volt elmenni, a cirkuszsátor nagyon szép volt, főleg nekem, a vidéki vándorcirkuszokhoz szokott nézőnek (bár oda csak büntetésből szoktam menni, ha nincs senki más, aki Benit elvinné).
A műsorszámok minősége szerintem elég ingadozó volt: az énekesek fantasztikus jók voltak, a porondmester viszont nagyon modoros humorral élt. A kígyónő állandóan a fejét meg a haját dobálta, amolyan "klasszikus cirkuszosan", amitől számomra inkább komikus lett a produkciója, annak ellenére, hogy fantasztikus dolgokat művelt a testével (hiába, én már csak ilyen purista vagyok, nem szeretem a fölösleges mozdulatokat). Voltak tanzániai akrobaták is, akik mindegyike megszólalásig hasonlított a mi Pákónkra, amitől ugye vigyorogtunk, mint a vadalma, de ez igazán nem a cirkusz hibája, szerencsétlen véletlen. Emiatt viszont őket kevésbé követtük figyelemmel, a heves kocsog-özés meg tucsok-özés miatt (tudom, bunkók vagyunk, nnnna). Ami magával ragadott, az a jojó-mester volt, de csak a jojó-számmal (volt neki több más is).
Hjaj, természetesen "bohócok" nélkül nem cirkusz a cirkusz. Tőlük viszont sikítófrászt kaptam: nagyon ijesztően néztek ki, és egész este azon szorongtam, hogy ne jöjjenek oda az asztalunkhoz többször. A főfogás előtt a felvezetőben az énekesek belekezdtek a Carmina Burana O Fortuna kezdetűjébe (libabőrös voltam tőle, annyira jó volt!) de nem tartott sokáig az élvezet, mert ezzel a zenei aláfestéssel naná, hogy megjelent nálunk Mr. Edd és Lefou. A hatás megvolt. Brrrr.
Na jó, mire a desszerthez értünk, megenyhültem, megnyugodtam. Nincs az a desszert, amivel engem ne lehetne levenni a lábamról. Mmmmmmm. A tegnapit bírnám élvezni minden nap.
Mindent egybevéve mégis klassz élmény volt, valószínűleg soha nem jutottunk volna el ide különben, de gyanús, hogy többet nem lesz benne részünk, mert egyszer elég volt.
Mielőtt lebaltáztok, hogy nekem semmi sem jó: csak azért vagyok ilyen kritikus, mert tudom, hogy mennyibe kerülnének a jegyek (szerencsére Péter barátja sem fizetett értük, mert üzleti kapcsolatban van velük és a cége évente x jegyet kap). Egyszer mindenképpen érdemes volt elmenni, a cirkuszsátor nagyon szép volt, főleg nekem, a vidéki vándorcirkuszokhoz szokott nézőnek (bár oda csak büntetésből szoktam menni, ha nincs senki más, aki Benit elvinné).
A műsorszámok minősége szerintem elég ingadozó volt: az énekesek fantasztikus jók voltak, a porondmester viszont nagyon modoros humorral élt. A kígyónő állandóan a fejét meg a haját dobálta, amolyan "klasszikus cirkuszosan", amitől számomra inkább komikus lett a produkciója, annak ellenére, hogy fantasztikus dolgokat művelt a testével (hiába, én már csak ilyen purista vagyok, nem szeretem a fölösleges mozdulatokat). Voltak tanzániai akrobaták is, akik mindegyike megszólalásig hasonlított a mi Pákónkra, amitől ugye vigyorogtunk, mint a vadalma, de ez igazán nem a cirkusz hibája, szerencsétlen véletlen. Emiatt viszont őket kevésbé követtük figyelemmel, a heves kocsog-özés meg tucsok-özés miatt (tudom, bunkók vagyunk, nnnna). Ami magával ragadott, az a jojó-mester volt, de csak a jojó-számmal (volt neki több más is).
Hjaj, természetesen "bohócok" nélkül nem cirkusz a cirkusz. Tőlük viszont sikítófrászt kaptam: nagyon ijesztően néztek ki, és egész este azon szorongtam, hogy ne jöjjenek oda az asztalunkhoz többször. A főfogás előtt a felvezetőben az énekesek belekezdtek a Carmina Burana O Fortuna kezdetűjébe (libabőrös voltam tőle, annyira jó volt!) de nem tartott sokáig az élvezet, mert ezzel a zenei aláfestéssel naná, hogy megjelent nálunk Mr. Edd és Lefou. A hatás megvolt. Brrrr.
Na jó, mire a desszerthez értünk, megenyhültem, megnyugodtam. Nincs az a desszert, amivel engem ne lehetne levenni a lábamról. Mmmmmmm. A tegnapit bírnám élvezni minden nap.
Mindent egybevéve mégis klassz élmény volt, valószínűleg soha nem jutottunk volna el ide különben, de gyanús, hogy többet nem lesz benne részünk, mert egyszer elég volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése