Hajnal

Ezt is meg akartam írni. Rebes megint nagyon rosszul alszik mostanában, extrém igénybevételnek kitéve minket, amúgy is zivataros időkben. Szóval vasárnap megörvendeztetett egy hajnali fél ötös keléssel. Annyira ki voltam, hogy a fél karomat adtam volna még egy kis alvásért, így hát vérfürdőt megelőzve bekapcsoltam a tévét (ó, mea maxima culpa!). Gondoltam akkor jöjjön a minimax, de ott még nem volt műsor, a bebetv-n még javában aludt mindenki... Eszembe jutott, hogy a hbocomedyn a műsorszünetben mókás razfilmeket adnak, de valahogy a vasárnap kivétel volt, hogy is lehetne vidám egy kis vérfürdős rajzfilm nélkül? Valami idióta marhaság ment kibelezéssel, lefejezéssel, szétszaggatással, mindegy, a lényege az volt, hogy a végén csak úgy fröcsögött a vér. Aztán nagy nehezen rátaláltam a disneychannelre, ahol végre műsor is volt. Már nem érdekelt a silány minőség, a butafejű számítógépes figurák, csak hadd, hadd aludjak még egy kicsit nyugiban... Azért próbáltam lecsekkolni, hogy mégis mivel kötözöm le a gyerekemet. Nem fröcsögött a vér, alig volt párbeszéd, mosolyogtak a színpompás karakterek, és...

... kivétel nélkül mindegyiküknek négy virsliujja volt...*

*Ja, rájöttem, üzemi baleset, levágta valamelyik melójában az egyik ujját... De hogy a többivel mi történhetett? 

A 15. hónapot...

sajna még mindig betegen töltötte be Rebeka, igazából nem tudom eldönteni, hogy jól van-e avagy sem, vannak egyértelmű jelek, hogy beteg (hasmenés), de amúgy viszont jókedvű és továbbra is egy pillanat alatt szedi apró darabokra a lakást, hogy aztán angyali mosollyal vegyen le a lábamról... Éjszaka nem aludt jól, a végén harmónium-pózban* "nosztalgiáztunk"**, így sikerült megnyugtatni és elaltatni, ami, tekintve, hogy több, mint 13 kg, nem kis teljesítmény volt tőlem... Holnap talán okosabbak leszünk orvos után, remélem lassan-lassan meggyógyul, mostmár kicsit aggódom.

* Én hanyatt, ő pedig a hasamon hason. Gyerek szuszog, anya piheg. És még az orromat is csikizte a kócos kis  haja... jaaaaaaaaaaj

** újszülött korában aludtunk így, de akkor csak 3 kg volt :-s

Van abban valami...

...bájos és megható, amikor egy pici gyerekkel (olyan másfél év körülivel) összebújva alszol egy szűk kanapén, aztán hamarabb ébredsz föl, hogy láthasd a kisimult, rózsás pofiját, az izzadt, csapzott kis haját, és azt az áthatolhatatlan nyugalmat, ami persze kb. 2 másodperc múlva mégis megtörik és csap át valami másba. 

A hiba a képben sajnos ott van, hogy a rózsás kis pofi a láztól rózsás, a haja a láz okozta izzadástól csapzott, és a nyugalmat nem én, hanem az a fránya köhögés zavarja meg...

Benéztem...

... a szájába. És igen. De nem. Nem ott. Hanem fönt. Mindkét fönti kint van!!!!!!  Akkor már csak 9! És egyébként az utóbbi két éjszaka tűrhetőbb volt, bár nem ússzuk meg, hogy közöttünk aludjon. De legalább már aludtunk több órát is egyhuzamban, az is valami. (Amúgy vértezem magam Mo-ra, ahol van elég gyerekszoba, nem kell egy szobában aludniuk, és könyörtelenül le fogom szoktatni Rebest az éjszakai műsorról, nem riadok vissza semmitől sem, háháháháháhá).

Pepin

Annyi mindent akartam írni, de most hirtelen nem jut eszembe nagyon semmi, legalábbis a klassz dolgok közül; ja, de, itt a nyár, csak a napjaink telnek őrült strapában, a kicsi nagyon keveset alszik és egy gyötrelem letenni napközben (és ezek után még este is, holott mindig azt gondolom, hogy biztos jó fáradt), nem tudom, mi baja lehet, a naggyal egészségügyi gondok vannak, egyelőre próbálok nem nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, de nehéz, mert nagyon kell koncentrálnom, hogy ne pánikoljak be;  az van vele, hogy egy ideje sűrűn visszatér neki a gyomorinfluenza (jaj, de szépen mondom), tegnap óta többször csak úgy elered az orra vére, és ma estére kiütéses lett a két arca, már attól, hogy mindezt leírom, hiperventillálok, annyira izgulok, nehogy valami komoly baja legyen, természetesen orvos nincs, hétvége van, noch dazu elkezdődött a vb, ügyeletre egyelőre nem megyek, ha nem múlik, lehet, hogy holnap felhívom a háziorvost, hogy jöjjön ki, jaj, és tényleg, már kétszer voltunk úgy bevásárolni, hogy Rebeka a bev. kocsiban ült, nem a csücsiben, nála csak én élveztem jobban, a szabadság volt maga, és tényleg, megvan, ma találkoztam egy nagyon rég nem látott (fél)ismerőssel, megcsodálta Rebest (naná, ki nem), és azt mondta, hogy a szeme az enyém, aztán meg elmentem spárgát venni (még egy hétig van, most kell jól belakni belőle), és kértem a hámozóból még héját, mert annak a levéből lesz jó kis krémleves, és a lengyel (?) vendégmunkás hölgy degeszre tömött nekem egy nejlonzacsit úgy, hogy a törött spárgák fejeit kiválogatta a nagy kupacból és mind nekem adta (tudván, hogy az a legfinomabb), én akartam neki pénzt adni, de nem volt hajlandó elfogadni, ezek után már mosolyogva tudtam bólogatni egy öreg néninek, aki beszólt, hogy miért nincs takaró az én szegény gyerekemen (egy szál pelusban és rövidujjúban volt, 25 fok kint, a csücsiben +5, izzadt szegény, mást se csinál napok óta), aztán még megmentettem egy barátnőmet az autószervíz fogságából, és még mindig csak dél volt, ebéd persze sehol, merthogy csak rohangáltam, de aztán az is lett, méghozzá nagyon finom (spárgafejek, ugye, spárgalevessel, stb.), aztán P elaltatta Rebest, Beni elment egy barátjához meccset nézni, gondoltam akkor itt az idő, hogy én is ledőljek, de erre megszólalt a telefon, ami nem lenne baj, csak felébredt tőle a csaj, sebaj, a meccset itthon hármasban néztük, illetve én csak hallgattam, azért a gólokat láttam, nem mintha nagyon érdekelne, de azért a nagyszabású bajnokságokat szoktam követni, beszippant engem is a német lelkesedés, de drukkolni nem nekik szoktam, a többit már tudjátok, írtam az elején, hogy ez a nap hogy végződött, és ez csak a mai volt, van egy kis pörgés mostanában (is), na...

Most látom csak...

...hogy milyen rég adtam hírt magunkról. Eléggé zajlik az élet, készülünk oda haza, már csak kettőt kell aludni, illetve jó volna kettőt aludni, sőt eggyel is kibékülnék, mert a kisgyerekes családok egyes számú Murphy törvénye sajnos ránk is igaznak bizonyul: a gyerekek lebetegedtek. Benjámin újra beszűkült egy kicsit, így most megint sprézni kell pár napig, remélhetőleg rendbe jön tőle, Rebeka pedig nagyon meg van fázva, miközben ezerrel fogzik és nem alszik jól éjszaka (amitől én ugye rosszul, illetve szinte egyáltalán nem alszom).

Kezd rajtam amúgy is elhatalmasodni a szokásos utazás előtti pánik (PTP). Próbálom átgondolni, hogy mit is kell pakolni, meg hogyan is, és milyen évszakra, de azt hiszem, maradok mind a négynél. Közben pedig lopom az időt, hogy egy kicsit pihenni is tudjak, mint most is például, hogy Rebeka végre alszik, és - milyenazilyennekgyerek-anya lévén - Beninek megengedtem, hogy kicsit játszon a PS-ön. Nyilván csak azért, mert PIHENNI AKARTAM!

Kreáltam magamnak egy digitális vagy milyen aláírást is, megtetszett a csajoknál a Horgo-blogon, és az egyikre ráklikkelve betöltött a weblap.

Azt hiszem, nem az időt lopom, hanem a napot, legközelebb már valószínűleg csak Magyarországról, vagy talán majd újra Németországból jelentkezem, bírjátok ki! :-D Most futok tovább a dolgom után. Puszi nektek.

Úgy tűnik egyébként, hogy egyelőre túl vagyunk a rém-álmos időszakon, visszaállt a régi rend két napja (lehet, hogy csak panaszkodni kell, és rögtön helyrebillen a világ?). Egész más így az élet, hogy újra alszom. Döbbenetes, hogy micsoda hárpiát csinál belőlem néhány nap nem alvás. De most igyekszem mindenkit kárpótolni :-).

Elért minket is minden kisgyerekes szülő rémálma, az éjszakai alvás, illetve a nem alvás. Majdnem öt hónapig kényeztetett minket ez a kicsilány, most meg úgy döntött, hogy akkor megmutatja, milyen jó dolgunk is volt nekünk mostanáig, és úgy egy hete elhatározta, hogy akkor ő éjféltől nem alszik.

Na jó, ez így, ebben a formában nem igaz. Alszik ő, csak keveset. Ma éjjel például óránként ébredt. Nem volt rossz kedvű, vagy éhes, csak álmában is unatkozott, gondolom. Az első ébredésnél bedugtam a szájába a cumit. A másodiknál átfordítottam a hasára. Aztán magamhoz vettem. Majd ismét bedugtam a cumit. Az utolsó általam regisztrált ébredésnél, úgy fél hat körül pedig átadtam az apjának, mert nem bírtam tovább: az éjszakai pihenésből csak a mélyalvós fázis maradt ki.

Ettől kezdve viszont Rebeka sem bírta tovább, és úgy döntött, hogy ha már enni kap, fel is kelne, mert biza reggel van, sötétség ide vagy oda. Itt én elvesztettem a fonalat, egészen hét óráig, amikor csörgött az a hülye ébresztőóra. Gyorsan átállítottam fél nyolcra (ebben profi vagyok, csukott szemmel, álmomban is simán megoldom), hogy még egy ici-pici időt nyerjek. Beájultam, és ekkor - pontosan ekkor - Benjámin vágtázott rajtam keresztül, szó szerint. Semmit nem látott a sötétben, nosza, felpattant az ágyamra és rám, persze nem direkt, hanem hogy üdvözöljön és odabújjon egy reggeli ébresztésre. Hát igen, végülis, indul a nap.

Rettegek már az éjszakáktól, mert az én ritmusom még nem változott, és estére felpörgök régi jó szokás szerint, ahelyett, hogy én is lefeküdjek a gyerekekkel egyidőben.

Rebeka most itt alszik a karomban, cumival a szájában, és még így is felsír néha álmában. Komolyan nem tudom, mi lelhette. :-(

Reggel

Ma reggel a szokásos öt óra helyett hatkor ébredt Rebeka. Azelőtt este nyolckor evett utoljára, szóval egyre stabilabban alussza át az éjszakát a saját kis kosarában. Evés után aztán még alszik egy-másfél órácskát, többnyire ekkor már a mi ágyunkban, bár nélkülem, mert én már nem fekszem vissza.

Szeretem az ilyen reggeleket, amikor még csöndes a ház. Fogom a kávésbögrémet, bekucorodok a számítógép elé, vagy rendezem a háztartást, miközben a füleim élvezik a gyerekszuszogás zenéjét, szimatolom a finom, puha alvógyerek-szagot, és néha adok a látványnak is: ahogy Benjámin, mint egy kis sündisznó, összegömbölyödve alszik a takarója alatt: nehogy akár egy négyzetmillimétere is kilógjon alóla, vagy ahogy Rebeka álmában el-elmosolyodik.

Ma még a hó is szállingózott. Lassan-lassan karácsonyi hangulatom kerkedik.

Alvás négy hetesen

Örömmel jelentem, hogy egy 4 hetes örökbaba ugyanúgy működik, mint egy ugyanekkora vérszerinti. Illetve nem is tudom. A fiam, aki vérszerinti gyerekünk, soha nem aludt velem kicsibaba korában. Rebus úgy néz ki, hogy ha már megszerzett, nem ereszt. Nevelési elveim egyik sarkalatos pontja az „én ágyam, az én váram“ elv, és ezt biztosítom is mindahány gyerekemnek. És íme egy újabb elv, amit kidobhatok a szemétbe.

Benivel eleve lehetetlen volt egy ágyban aludni, ő is útálta. Rebusom nagyon jókat alszik éjszaka, de kizárólag mellettem, sőt, még jobb, ha a karomban. Én meg próbálkozom, amilyen hülye vagyok, és őrlődöm a végkimerültség határán éjszaka, hogy akkor máris elrontottam, már soha nem leszek kettesben az ágyban az emberrel… De a kicsi közben csak üvölt és küszködik és már bukik is a sok tekergéstől, én pedig érzem, hogy egyre idegesebb és türelmetlenebb vagyok, mert meghalok, ha egy másodpercen belül nem alhatok.

Közben pedig küzdök azzal a ténnyel is, hogy Rebeka úgy kezdte az életét, hogy nem kellett. És akkor rájövök, hogy sutba az elvekkel, ennek a csöpp lánynak én vagyok az édesanyja, tőlem várja a biztonságot, a szeretetet és azt, hogy én ne eresszem, engedjem, dobjam el. Minden joga és alapja meg van hozzá, hogy foggal körömmel ragaszkodjon, hiszen – ki tudja – akár félhet is, hogy újra meg kell élnie azt az érzést, amivel a kinti világ várta. És akkor a karomba veszem, elájulok, és mikor legközelebb magamhoz térek, hopp, csoda történt, aludtunk négy órát!

Azért titkon remélem, hogy ha már elválik számára a nappal az éjszakától, akkor majd valahogy csak visszatalál az ő kis kényelmes kiságy-kuckójába. És kéretik ezt a reményemet nem sárba tiporni.

2009. október 12.