KVSzH

Perverz egy baba... De ha kreatív kezekbe kerül...

 

Jó kis MTI hír lehetne

2012

Tettem egy újévi fogadalmat, azt hiszem, talán, hogy újra írok rendesen, de mintha már nem emlékeznék rá tisztán...Most mindenesetre arra gondoltam, hogy szépen sorra veszem a fontos dolgaimat és elmesélem, hogy mi történt az aktuális frontokon.

Gyerekek

Az első karácsonyunk volt Németországban. Nyugodt volt és békés. Nem kellett rohamtempóban, két nappal az ünnepek előtt hazavágtatni, és utána egy nap alatt mindent összerántani az ünnephez, nyugodtan süthettem a sütiket éjszakánként... (Nem panasz, élveztem) Aztán eljött az ünnep, és Benjámin magától ünneplőbe vágta magát. Én igyekeztem Rebekát, de nem hagyta magát. Határozottan végigvitte az elképzelését, ez lett belőle:

 

 Igyekeztem a lakást is karácsonyivá varázsolni, azt hiszem, egész jól sikerült:

Most mindenkinek boldog új évet kívánok, és igyekszem tartani magam a fogadalmamhoz. Ígérem. Nagyon. Igen. Kisdobos becsszóra.

Loptam...

...magamnak fél órát, Rebes kinnt játszik a gyerekekkel, Beni a legjobb barátjánál.

Na szóval. Képzeljétek, Rebeka egy ideje állandóan rá akar ülni a wc-re (ha éppen nem állva akar bele pisilni...). Mindig ráültetem, nyög kettőt, bemondja, hogy készen van és megy tovább az élet. Tegnap éppen kérdezte az egyik nagyi (amelyiknek a szülinapja volt, isten éltesse még egyszer), hogy áll a bilivel, mindezt el is meséltem neki, majd fürdés előtt mégiscsak pisilt az én lányom! Sugárzott a kis arca a boldogságtól, meg az enyém is, és Beni is megdícsérte. Ismétlés még nem volt, de mégiscsak, ez már valami. 

Meg azt is el akartam mesélni, hogy milyen jól érzem magam a nyelviskolában, nagyon szeretem csinálni és úgy tűnik, ez most hosszabb távú, kezdő csoportom van, kettő, és mindenki fél évre jött tanulni, szóval ők az enyémek, nem helyettesítek vagy ilyesmi, hanem engem helyettesítenek, ha úgy adódik. Ráadásul már hírem van, nagyon szeretnek, legalábbis a diákok, imádják az óráimat, pedig néha úgy érzem, belehalnak az unalomba, mert hát sokan vannak egy csoportban, különböző képességekkel, és ugye a "gyengébbekre" is várni kell. De pont ma kaptam egy olyan visszajelzést kívülállóktól, hogy mennyire szeretnek és hogy "mindenki"* hozzám járna legszívesebben. És ez olyan, de olyan jó! Nagyon feltölt, pedig most kicsikét fáradt is vagyok (panasz-panasz).

Ráadásul a gyerekek is nagyon beindultak, tegnap Beni bújt hozzám, hogy "annyira szeretlek, anya", Rebeka meg szinte minden nap mondja nekem: "Anya, szeletlek. Benit is szeletem", és közben símogat, meg puszil, valamelyik nap így ébresztett: "Anya alszik. Megpuszilom. Símogatom. Szeletlek anya." Jahahahahaj.

Apropó, diákok. Mikor érzem, hogy nagyon fáradtak, kicsit hagyom őket, hogy nekem tanítsanak valamit az anyanyelvükön (mindig nagy lesz tőle a vidámság, zömmel izraeliek és tunéziaiak, képzelhetitek, milyen a kiejtésem... Szóval kapnak lehetőséget, hogy jól körbenevessék a tanárnőt). Tőlük tanultam, hogy a Rebeka Rivka héberül. Annyira megtetszett, hogy azóta mondom is neki néha, és lássatok csodát, hallgat is rá! 

Apropó Rivka. Voltunk U7-en, az a 2 éves vizsgálat. Basszus, 97 cm és 16,8 kg. Duuuuuuuuuuuurvaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. Mondja az orvos, hogy kövér. Kikértem magamnak. Mondom, nem kövér, gyúrnivaló. Mondja, OK. Kérdezi, végrehajt-e 3 összetevős utasításokat. Mondom, ő igen, de a 8 éves bátyjának gondjai vannak. Na erre már az orvos is röhögött, végre fogta, hogy ilyen vicces napom volt... De masszázst nem írt fel a disznaja, pedig egy majd' 17 kg-os 2 éves mellé szerintem alanyi jogon jár. 

És Beni. Voltunk vérvizsgálaton, merthogy rosszak lettek a véralvadási eredményei, így még mindig drótok vannak a karjában, nem műtötték meg júliusban, talán ezt írtam is akkor. Szóval kiderült, hogy van neki gondja, von Willebrand szindróma és VII Faktor hiány. Nem komoly, állítólag, de műtétek előtt gyógyszer kell. Tőlem is vettek vért, mert közben valószínűsítették, hogy nekem is van, de erről még nincs eredmény. Nagyon nem dramatizálom túl, mert 8 évalatt nem vettük észre, hogy lett volna komoly véralvadási problémája, pedig műtötték mandulával és a nyelvét is kettéharapta egyszer, de jó tudni, mindenképpen.

Hehh, apropó nyelv. ezek az én gyerekeim. Beni 2 évesen a nyelvét harapta ketté, Rebeka pedig átharapta az alsó ajkát. Vazz. Szegény, ő is úgy vérzett, hogy Beni amint meglátta, elkezdett sírni. Én már "rutinos" voltam, meg tudtam nézni, hogy mekkora a baj, sőt várni is tudtam, a vérzés erős volt, de hamar elállt, 5 perc múlva már kajálni akart, hátúgy döntöttem, nem kell orvos. Nagylány vagyok, na. A következőnél majd egy pírszinget is gyorsan beletolok, hogy 16 évesen már ne kelljen még extrába fájnia. Na ez lenne az igazi rutin.**

Hát így éldegélünk mostanság, le is telt a fél órám, a hétvégén viszont szabad leszek, talán lesz időm még írni. Addig puszilok mindenkit.

*Biztos vagyok benne, hogy nem szó szerint mindenki, de így lettem értesítve, khm. 

** Csak vicc, mielőtt valaki hívná a Gyivit.

Kettő

Ez a nap is eljött. Két éves lett. Kettő egész. Repül az idő, komolyan. Na jó, nem tudok nem elérzékenyülni... Ahogy az egy, úgy a két év is mérföldkő. Nem jár, hanem futszalad, nem gügyög, hanem beszél, és legfőképpen egyedül öltözik: 

Pont, pont, vesszőcske, készen van aaaaaaaaa ......... TOJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!

Menjünk Bélához*! Rebeka Bélánál kakil! 

[este 9 körül] Anya, nem alszunk, jó?

Megyek iskolába.

stbstb.

* Béla a Tagesmutti, és eredetileg Isabella névre hallgat... Bizony, az én lányom magától ilyen okos és leleményes, nem segítünk, mi csak hagyjuk kibontakozni... 

És milyen gyönyörű: 

Isten éltessen Rebeka!

Spruch des Tages

Ma kicsit korábban hoztam el Rebest a Tagesmuttitól. Hazafelé lementem vele a pincébe, hogy a mosást felhozzuk, újat tegyünk be, stb. 

Két dolgot kell tudni elöljáróban: 

1. A ház ahol most lakunk, elég nagy, lakik benne vagy 20 család. Ehhez mérten a pince is jó nagy, tele van sok kis pinceajtóval, amik többnyire rácsosak, szóval be lehet látni az egyes kis kamrákba. A miénk azon kevés pincék egyike, ami hatalmas és "rendes" ajtóval van ellátva. 

2. Itt helyben van egy kis állatkert, csak a helyiek szórakoztatására, belépés díjtalan, kacsák, kecskék, kismajmok, teknősök, kismadarak, nagy madarak, játszótér. 

Na szóval. Megyünk le a pincébe, első alkalom, hogy Rebes is lejött velem (eddig ugye nem volt itt, és igyekeztem ügyesen - é. nélküle - megoldani). Érdeklődve nézett meg mindent, az összes rácsos ajtóhoz odament, és egyszercsak megkérdezte: 

Hol a majóóóóóóóóm? Hol a majóóóóóóóóóm?

Na mindegy, azt hiszem, túlmagyaráztam, de én nagyon jól szórakoztam rajta...

És arról még nem is meséltem, hogy az olyan mondatok, hogy "szép vagyok" meg "csinos vagyok", minden nap vagy 20-szor elhangzanak, természetesen tükör előtt, ahogy kell. Csajból van, 100%-ig. 

Sziporka szívem

GyK:

:-DDDD

Képzeljétek

Rebeka beszél. Mondatokban. Néhány példa:

Nem akarok aludni. Neeeeeeeeeeem akaroooooooooook aludniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. 
Jó étvágyat.
Fagyizunk, jó?
Nézd, új cipő!
Megyek iskolába (hátizsákkal a hátán mindezt).
Ez miez? 
Csípős?
Hol van anya?
Alszik a baba (a játékbaba).

Hja, és a kedvenc:

Doktor bácsi ne gyógyítsa meg, puncus a mókus, újra fára megy... 

És így tovább, mindent mond. És még mindig nincs kétéves (na jó, de mostmár aztán mindjárt, nem egész két hét múlva, ugye). Megzabálom. Főleg, mikor a világ folyását komoly arccal és hatalmas kék szemekkel kommentálja. Amikor rá van írva az arcára, hogy ő most okos, és ezt tudja is... Tündér. Imádom. És egy kis boszorkány. Benivel már igazán testvéries a viszony (oké, eddig is az volt, de más szinten): iszonyatos bunyózásokat és balhékat rendeznek. Az egyik itt duzzog, a másik ott én meg győzzem őket békíteni... Imádom őket. Két rablóvezér.

Hajvágás

Előtte:

  

Utána: 

Pásszentos

Hiába, tavalyi darab*. 

(Tudom, a rongy lenne az ütősebb és eredeti kifejezés, de ezt nem venném a számra e szent body-val kapcsolatban :-D)

Segíts magadon...

A rögtön és az azonnal túl késő...

Reggel

Imádom.

Szavak és mondatok

Gépjárműfelelősség-biztosítás

Gépjárművezetői engedély

Lakossági folyószámla

Dunstabzugshaube

Na jó, nem is. Rebeka már mindent mond, fentiek kivételével (most éppen a tyrannosaurus rex-et  gyakoroljuk, de még csak annyi megy, hogy dinóóóóóóó), simán lehet vele kommunikálni, tök jó. 

hinta-palinta (néha hinta-palacsinta, hogy miért???) igen, nem, nézd-guck, gyere-komm, guck mal, ja, nein, akarok, segítel, kenyér, tányér, kanál... 

Szóval az egész akadémiai szótárt nem pötyögöm be. Nagyon élvezem, ahogy csiszolódik az elméje. Vannak egyébként kreált szavai is, de azok még nem olyan tiszták, hogy le tudjam őket írni. Viszont a célnak remekül megfelelnek, én mindig tudom, mit mond :-D (ja, igen: mumi pl, a cumi, de ez könnyűűűűűű)

Mondatok is vannak, 2 szavasak általában, és úgy végződnek, hogy akarok. Well.

Ó, messze még...

...a vége. Mára Rebes lett beteg. mire végre megszáradtak az ágyneműk, addigra kijött rajta is, úgyhogy kezdem előről a mosást. Nehogymár unatkozzunk egy kicsit is. Szegény, nagyon vacakul van, de ha minden igaz, gyorsan jobban lesz, Beninél is csak egy napig tartott. Aztán majd mi jövünk, gondolom. Már nincsenek illúzóim. Csak abban reménykedek, hogy csütörtökig lezongorázzuk, mert prominens vendégek jönnek, a húgom és a kisfia! Jajjjj, de várom már! 

Képek

Régóta adós vagyok aktualitásokkal. Rebeka egyre többet beszél, napról napra bővül a szókincse. Kedvenc szavaim tőle: Bebeta (Rebeka), Beniiiiiiii, kakacs (kacsa), guck mal, husi... Végigmutogatja a testrészeit, ha kérdezgetem, hogy hol a lábad? hol a szemed?, stb, és végül mindig megkérdezem, hogy és hol a husi? amire röhögve megmarkolássza a combjait. Zabálnivaló hétördög, komolyan. Beniről is csak jót tudok, szereti a sulit, sportol, mindenben jó, és külön öröm, hogy nagyon tetszik neki a meséskönyv, amit hoztam neki Magyarországról, jókat kacag, miközben olvasok neki belőle (Timo Parvela, Virpi Talvitie: Körhinta, Cerkabella Könyvkiadó).

No, néhány fénykép, csak Rebesről, Benit nem lehet normálisan lencsevégre kapni, de még próbálkozom majd és ha sikerül, pótolom, ígérem: 

És a husi lábak NH-nénak szeretettel, valamint a két nap emlékére: 

Jajj

Rebessel kórházban voltam. Leesett Beni ágyáról, fejre és hátra, jó magasról. Nem láttunk rajta semmi különöset, de délután elkezdett hányni, így be kellett mennem vele a kórházba. Két éjszaka. Húzós. 48 órán át pofozom magam. Ennél szomorúbb helyet nehezen tudok elképzelni a világon, én meg feszült vagyok, mert R-t nem tudom délben elaltatni? Mert tök jól van és pörög egyfolytában? Mert két éjszakát itt kell töltenünk, ahonnét van, aki élve haza sem jut? Vagy hazajut, de mint zöldség? Erre a rövid kis időre minden átértékelődik. Eddig is tudtam, hogy milyen szerencsém van a gyerekeimmel, de itt még az arcomba is tolják.

Rajtam van a mitkeresekénitt érzés. Minek rontom itt a levegőt? Minek tolom én mások arcába a szerencsémet? Milyen jogon fájdítom mások szívét? Persze tudom, hogy erről egyikünk sem tehet. Sem a szerencséről, sem a balszerencséről.

Háromágyas szobában vagyunk. Rebeka az egyetlen egészséges gyerek. A másik kettő valóban csak vegetál. Az egyik mindehhez még nem is lát. Hozzá csak egy pár percre jött be egy nő és egy férfi, gondolom a szülei, és már mentek is tovább. A másik gyerek hat éves már, négy hónappal hamarabb született, mint kellett volna és azóta sem tudják, hogy mi a baja. Soha életében nem táplálták szájon át, minden csöveken megy be és csöveken jön ki. Többször műtötték, nem tudják mi a baja, és csak visszafelé fejlődik. Azt sem tudják megmondani, hogy meddig élhet így.

Az anyja mindent megtesz. Hallani  rajta, hogy nem magasan képzett, házilag gányolt tetoválás is van a karján, a köhögésén hallani, hogy erős dohányos Negyedik gyerek. Becsúszott, gyógyszer mellett, a változó korban… Ahogy meséli, hallom, hogy magát hibáztatja, mert nem akart több gyereket, de megtörtént, gyógyszer mellett, biztos vagyok benne, hogy magát okolja. És látszik, hogy az életét adná ezért a kislányért.

Ilyenkor mindig késztetést érzek arra, hogy elmeséljem, hogy nekünk sem olyan gömbölyű az életünk ám, Rebeka a mi örökbefogadott kislányunk, nálunk is vannak tragédiák… És legszívesebben felpofoznám magam, mert enyhíteni akarom ezzel az ő fájdalmát, ahelyett, hogy hagynám, hogy nekem is jól kisírja magát, pedig tudom milyen jó is az, én is állandóan erre vágyom, hogy sírhassak, amíg vannak könnyek. Pedig tudom, hogy mindig mindennél van rosszabb is és mindenkinek megvan a maga keresztje és mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. De mégis, ilyenkor muszáj rangsorolni.

Köszönöm a felsőbb hatalmaknak a két gyönyörű, okos, és főleg egészséges gyerekemet. Kérem a felsőbb hatalmakat, hogy továbbra is adjon végtelen erőt a balszerencsés anyáknak, akiknek az egész életük harc és küzdelem a mindennapok örömeiért, akik emiatt a hétköznapi apró csodákat is nagy becsben tudják tartani. 

A 15. hónapot...

sajna még mindig betegen töltötte be Rebeka, igazából nem tudom eldönteni, hogy jól van-e avagy sem, vannak egyértelmű jelek, hogy beteg (hasmenés), de amúgy viszont jókedvű és továbbra is egy pillanat alatt szedi apró darabokra a lakást, hogy aztán angyali mosollyal vegyen le a lábamról... Éjszaka nem aludt jól, a végén harmónium-pózban* "nosztalgiáztunk"**, így sikerült megnyugtatni és elaltatni, ami, tekintve, hogy több, mint 13 kg, nem kis teljesítmény volt tőlem... Holnap talán okosabbak leszünk orvos után, remélem lassan-lassan meggyógyul, mostmár kicsit aggódom.

* Én hanyatt, ő pedig a hasamon hason. Gyerek szuszog, anya piheg. És még az orromat is csikizte a kócos kis  haja... jaaaaaaaaaaj

** újszülött korában aludtunk így, de akkor csak 3 kg volt :-s

Van abban valami...

...bájos és megható, amikor egy pici gyerekkel (olyan másfél év körülivel) összebújva alszol egy szűk kanapén, aztán hamarabb ébredsz föl, hogy láthasd a kisimult, rózsás pofiját, az izzadt, csapzott kis haját, és azt az áthatolhatatlan nyugalmat, ami persze kb. 2 másodperc múlva mégis megtörik és csap át valami másba. 

A hiba a képben sajnos ott van, hogy a rózsás kis pofi a láztól rózsás, a haja a láz okozta izzadástól csapzott, és a nyugalmat nem én, hanem az a fránya köhögés zavarja meg...

Benéztem...

... a szájába. És igen. De nem. Nem ott. Hanem fönt. Mindkét fönti kint van!!!!!!  Akkor már csak 9! És egyébként az utóbbi két éjszaka tűrhetőbb volt, bár nem ússzuk meg, hogy közöttünk aludjon. De legalább már aludtunk több órát is egyhuzamban, az is valami. (Amúgy vértezem magam Mo-ra, ahol van elég gyerekszoba, nem kell egy szobában aludniuk, és könyörtelenül le fogom szoktatni Rebest az éjszakai műsorról, nem riadok vissza semmitől sem, háháháháháhá).

Hoppácska

Teljesen véletlenül, öltözős-hátravetős őrület közben sikerült észrevennem, hogy kint van a jobb fölső rágófoga is Rebusnak. Mire nem jók ezek a küzdelmek... Szóval a fogsor fele már kint van, már csak 10-et kell végigszenvedni. Azért majd az alvás után jól meghisztiztetem megint (hehhh, csak nehogy fordítva legyen), mert van egy olyan érzésem, hogy a bal alsó is nagyon igyekszik kifele. Az elmúlt jópár éjszaka annyira, de annyira vacak volt, hogy kárpótlásul igazán kijöhetett volna már 2 fog egyszerre (vagy mind a 3., de nem akarok telhetetlen lenni, csak már nagyon nehezen viselem az alvásmegvonást).

Amúgy arról akartam írni, hogy első advent alkalmából gyönyörűen havazik ma egész nap, meg is marad, csodaszép. Minden hófehér, tiszta giccs az élet, csak autóba ne kelljen ülni. De sajna kell. Na nem baj, a hó mindig megnyugtat (khm, kivéve hazafelé, Ausztriában, amikor araszolunk miatta, na ez egy másik sztori és addigra már csak elolvad). Szóval minden csupa karácsony-giccs, jaaaaaaaaaaaj, imádom! 

Étlap