- Óóóóóóó, anyaaaaaaa, az iskolatáskámban felejtettem a Jézuskának a leveleeeeeeeet. - Puff neki.
- És emlékszel, hogy mit írtál?
- Igeeeeen. Hogy PSP-t kérek, meg sztárvórz klónokat. - Jól indul, lesz nagy csalódás, egyik kívánság sem lesz a fa alatt.
- Édesem, a Jézuska nem hoz kicsi gyerekeknek PSP-t meg sztárvórzt.
- De az Angelinának van.
- Nem, az Angelina bátyjának van, aki már 12 éves. 6 éves gyerekeknek nem hoz ilyen játékokat.
Így indult, megvolt az alaphangulat. Mert a Jézuska hozott reggel ötször figyelmeztető faliórát, igazi versenyjojót, magyar népmeséket dvd-n és az összes könyvet, ami az utolsó pillanatig igenis rajta volt a kívánságlistáján, a LEGO társasjátékról nem is beszélve, ami már extra. Ő csalódott volt mégis, hogy de miért nem PSP-t...
Én is csalódott voltam, hogy nem tudtam neki maradéktalanul örömet szerezni, pedig azt gondoltam, hogy karácsonykor mi sem egyszerűbb. Azóta gondolkodom rajta, hogy hol rontottuk el, ha egyáltalán elrontottuk. Miért nem tud örülni annak ami van, és miért mindig az kell, ami nincs? Vagy én vagyok ennyire béna, hogy nem fogom a fiam rezgéseit, nem figyelek oda rá eléggé, hogy meghalljam, mi az, amire tényleg vágyik?
Ez a kérdés egyébként is ott motoszkál a fejemben Rebeka érkezése óta. Mert hiába kényeztet minket ez a csöpp kislány a nyugalmával, mégiscsak nehéz, na, hiszen még csak három hónapos, sokat kell cipelni, és óhatatlanul több figyelmet kap most, mint a nagyobb testvére. Néha aztán megnyugszom, mikor például a társassal őrült csatákat vívunk, vagy amikor Benjámin ujjong a magyar népmesék láttán, és kitör belőle, hogy anya, ez milyen szép. Meg éppen most fejeztem be az esti mese olvasását, ami nem más, mint a János Vitéz. Nem mintha oda lennék érte, de ő (!) ezt is kérte a Jézuskától, és tényleg élvezi.
Valaki azt mondta nekem, hogy minden egyes új gyermek érkezésekor körülbelül másfél év szükséges ahhoz, hogy a családban mindenki megtalálja az új helyét. Talán nem kéne ennyire türelmetlennek lennem, sem Benivel, sem magammal szemben, ha nem minden úgy sikerül, ahogy azt terveztem vagy szerettem volna. Talán itt az ideje megtanulni azt mondani, hogy van ilyen, no.
- És emlékszel, hogy mit írtál?
- Igeeeeen. Hogy PSP-t kérek, meg sztárvórz klónokat. - Jól indul, lesz nagy csalódás, egyik kívánság sem lesz a fa alatt.
- Édesem, a Jézuska nem hoz kicsi gyerekeknek PSP-t meg sztárvórzt.
- De az Angelinának van.
- Nem, az Angelina bátyjának van, aki már 12 éves. 6 éves gyerekeknek nem hoz ilyen játékokat.
Így indult, megvolt az alaphangulat. Mert a Jézuska hozott reggel ötször figyelmeztető faliórát, igazi versenyjojót, magyar népmeséket dvd-n és az összes könyvet, ami az utolsó pillanatig igenis rajta volt a kívánságlistáján, a LEGO társasjátékról nem is beszélve, ami már extra. Ő csalódott volt mégis, hogy de miért nem PSP-t...
Én is csalódott voltam, hogy nem tudtam neki maradéktalanul örömet szerezni, pedig azt gondoltam, hogy karácsonykor mi sem egyszerűbb. Azóta gondolkodom rajta, hogy hol rontottuk el, ha egyáltalán elrontottuk. Miért nem tud örülni annak ami van, és miért mindig az kell, ami nincs? Vagy én vagyok ennyire béna, hogy nem fogom a fiam rezgéseit, nem figyelek oda rá eléggé, hogy meghalljam, mi az, amire tényleg vágyik?
Ez a kérdés egyébként is ott motoszkál a fejemben Rebeka érkezése óta. Mert hiába kényeztet minket ez a csöpp kislány a nyugalmával, mégiscsak nehéz, na, hiszen még csak három hónapos, sokat kell cipelni, és óhatatlanul több figyelmet kap most, mint a nagyobb testvére. Néha aztán megnyugszom, mikor például a társassal őrült csatákat vívunk, vagy amikor Benjámin ujjong a magyar népmesék láttán, és kitör belőle, hogy anya, ez milyen szép. Meg éppen most fejeztem be az esti mese olvasását, ami nem más, mint a János Vitéz. Nem mintha oda lennék érte, de ő (!) ezt is kérte a Jézuskától, és tényleg élvezi.
Valaki azt mondta nekem, hogy minden egyes új gyermek érkezésekor körülbelül másfél év szükséges ahhoz, hogy a családban mindenki megtalálja az új helyét. Talán nem kéne ennyire türelmetlennek lennem, sem Benivel, sem magammal szemben, ha nem minden úgy sikerül, ahogy azt terveztem vagy szerettem volna. Talán itt az ideje megtanulni azt mondani, hogy van ilyen, no.
2 megjegyzés:
abból ítélve, amit írtál, nem te szúrtad el, csak peched volt, az eredeti kívánságlistáján lévő dolgokat már most látszik, hogy élvezni fogja hosszútávon, viszont épp aktuálisan sajnos erősebb volt a frissen felkeltett vágy valamire, amit em adhattál meg neki (megértem amúgy őt is, én is jódarabig vágytam PSP-re:P). Szerintem ehhez még Rebi érkezésének sincs túl sok köze. É is minde alkalommal csalódott voltam, amikor tengerpart közelében jártam, és nem vihettem haza egy élő delfint, de azért szép emlékeim vannak a delfinmentes nyaralásokról is:))
Húúú, köszi, néha tényleg nagyon el vagyok keseredve, mostanában olyan nehéz vele. Valami nekem is azt súgja, hogy Rebekának ehhez semmi köze, hanem "kortünet", de néha tényleg bambán nézek, hogy hogyhogy nem érti, hogy ez nekem milyen rossz, mert én mindenképpen neki akarok örömet szerezni... Persze nyilván nem érti, mert még kicsi, de hogy tanítsam meg neki?
Megjegyzés küldése