A csütörtök az én hétfőm. Útálom.
Csütörtökre rendszerint már mindannyian eléggé elfáradunk az egész heti nyüzsgéstől. Én egyre nehezebben kelek fel, Beniről nem is beszélve. Aztán indul a pörgés.
Benit iskolába, aztán haza, Rebust összeszedni, irány a bébimasszázs közeli kisvárosban. Huhh, ott vagyunk, másfél óra szusszanás, simogatás-kényeztetés-dögönyözés, már ha ő nem unja vagy útálja, hogy gyúrom. Rebeka részéről itt vége is a napnak, rendszerint annyira elfárad, hogy ő szépen csendben visszavonul, és alszik - kisebb-nagyobb megszakításokkal - másnap reggelig.
Átadhatom magamat Benjámin logisztikájának: fél háromkor elhozni a napköziből, szomszéd faluba átvinni sportra. (Tegnap még meg is szívattam magam, “csak” a gyerek edzőcipőjét felejtettem otthon. Nem baj, kisfiam, ma kibírod zokniban. Nem bírta ki, a napköziben az udvaron focizott, amitől mindkét zoknija csatakos volt, szerintem vízifociztak – 1 extra kör). Szóval hazarohanás mert ezenközben Rebust otthon hagyom, nem akarom ki-be rángatni a kocsiból, hadd aludjon, az apja otthon van úgyis. Ha a kisasszony éppen felébredt, belefér egy etetés, utána rohanás vissza Beniért, hogy visszahozhassam a mi kis falunkba fociedzésre.
Ezen a ponton Beni kerül ki a képből, "röppályán" van, haza már úgy hozzák, mikor ki, mert nekem még órám van hattól. Amire mindig megpróbálok előre készülni, de nem megy, mert a készüléssel hangolódom is, fontos, hogy aznap történjen, de ez gyakorlatilag lehetetlen.
Odaérek az órámra, egy harmadik szomszéd kisvárosba. Csodával határos módon időben érkezem mindig. Ekkor szoktam kipukkadni, mint egy lufi, épp, hogy a nyálam nem folyik. Szerencsére nagyon kedvesek a diákjaim, jó csapat vagyunk együtt, a megváltozott körülményekre tekintettel végtelenül türelmesek is velem. Ez némiképp emeli azért a csütörtöki őrület fényét, jó érzés, hogy ilyen csoportom van.
Tegnap a szomszéd kutyával is találkoztam este, hazafelé menet. Szegény valahogy kiszökött, éppen előttem csámborgott az úttesten, a szembe jövő autó majdnem elütötte. Gyorsan hazakísértem a csellengőt, mert okos ő, mindent megpróbált, hogy hazajusson, de becsöngetni azért mégsem tud.
Hazaértem végre én is, és jó érzéssel kucorodtam a családom mellé estimesét hallgatni. Mindig jó, amikor vége a csütörtöknek, ezen a csütörtökön meg különösen jó volt, hogy Baloo épségben hazakerült, hogy idén az utolsó órám volt és a diákjaim a gyerekeimet is megajándékozták, jó volt, hogy Benjámin rendkívül jól viselkedett, és hogy Rebeka mindezt végigaludta. Minden jó, ha jó a vége.
Benit iskolába, aztán haza, Rebust összeszedni, irány a bébimasszázs közeli kisvárosban. Huhh, ott vagyunk, másfél óra szusszanás, simogatás-kényeztetés-dögönyözés, már ha ő nem unja vagy útálja, hogy gyúrom. Rebeka részéről itt vége is a napnak, rendszerint annyira elfárad, hogy ő szépen csendben visszavonul, és alszik - kisebb-nagyobb megszakításokkal - másnap reggelig.
Átadhatom magamat Benjámin logisztikájának: fél háromkor elhozni a napköziből, szomszéd faluba átvinni sportra. (Tegnap még meg is szívattam magam, “csak” a gyerek edzőcipőjét felejtettem otthon. Nem baj, kisfiam, ma kibírod zokniban. Nem bírta ki, a napköziben az udvaron focizott, amitől mindkét zoknija csatakos volt, szerintem vízifociztak – 1 extra kör). Szóval hazarohanás mert ezenközben Rebust otthon hagyom, nem akarom ki-be rángatni a kocsiból, hadd aludjon, az apja otthon van úgyis. Ha a kisasszony éppen felébredt, belefér egy etetés, utána rohanás vissza Beniért, hogy visszahozhassam a mi kis falunkba fociedzésre.
Ezen a ponton Beni kerül ki a képből, "röppályán" van, haza már úgy hozzák, mikor ki, mert nekem még órám van hattól. Amire mindig megpróbálok előre készülni, de nem megy, mert a készüléssel hangolódom is, fontos, hogy aznap történjen, de ez gyakorlatilag lehetetlen.
Odaérek az órámra, egy harmadik szomszéd kisvárosba. Csodával határos módon időben érkezem mindig. Ekkor szoktam kipukkadni, mint egy lufi, épp, hogy a nyálam nem folyik. Szerencsére nagyon kedvesek a diákjaim, jó csapat vagyunk együtt, a megváltozott körülményekre tekintettel végtelenül türelmesek is velem. Ez némiképp emeli azért a csütörtöki őrület fényét, jó érzés, hogy ilyen csoportom van.
Tegnap a szomszéd kutyával is találkoztam este, hazafelé menet. Szegény valahogy kiszökött, éppen előttem csámborgott az úttesten, a szembe jövő autó majdnem elütötte. Gyorsan hazakísértem a csellengőt, mert okos ő, mindent megpróbált, hogy hazajusson, de becsöngetni azért mégsem tud.
Hazaértem végre én is, és jó érzéssel kucorodtam a családom mellé estimesét hallgatni. Mindig jó, amikor vége a csütörtöknek, ezen a csütörtökön meg különösen jó volt, hogy Baloo épségben hazakerült, hogy idén az utolsó órám volt és a diákjaim a gyerekeimet is megajándékozták, jó volt, hogy Benjámin rendkívül jól viselkedett, és hogy Rebeka mindezt végigaludta. Minden jó, ha jó a vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése