Tisztelt Nők Lapja Szerkesztősége! II.

Köszönöm gyors válaszát, és azt, hogy foglalkozik a témával. Engedje meg azonban, hogy ismét vitába szálljak önnel. Az alaposságot a cikkből nem lehet kiérezni. A cikkből sugárzik a rosszindulat, és az, hogy kizárólag olyan nőket és/vagy családokat kerestek fel, akiken nem segített egyetlen (akármelyik) civil szervezet sem. A másik oldal, azon nők és családok tábora, akiknek igenis megoldást nyújtott bármely civil szervezet segítsége, a cikk alapján önök szerint nem létezik. Pedig - véleményem szerint - ez a tábor a népesebb. A jó néhány levél, amely megtalálta önöket és negatív tapasztalatokról számol be, talán nem reprezentatív minta, főleg cikkük negatív hangvétele után, amely egyértelműen a "panaszosoknak" enged teret.

Ön is írja, hogy sok nő kért és kapott segítséget a civil szervezetektől. És nyilván van, aki nem. Engedtessék meg a civil szervezeteknek, hogy bizonyos esetekben megtagadják a segítséget. Biztos vagyok benne, hogy azokban az esetekben is nyomós indok vezérelte őket, és abban is biztos vagyok, hogy a civil szervezetek életében nem ez a jellemző minta. Továbbra sem lehet tudni, hogy mi az az indok, ami miatt a cikkben szereplő anyuka meggondolta magát - ehhez továbbra is joga van, mint ahogy az Egyesületnek ilyen esetben igenis joga van ahhoz, hogy legalább megkérdezze, mi állt a háttérben. És ha megpróbálta az életet adót rábeszélni arra, hogy mégis rajtuk keresztül adja örökbe a babáját, ahhoz is joga van, hiszen 380 házaspár várakozik nála, akiknek mindegyike azt várja el az Egyesülettől, hogy az ő éredekeit is tartsa szem előtt. Ennek az Egyesület teljesen jogosan próbál megfelelni. És teljesen jogos a felháborodása (amennyiben fel van háborodva), hiszen egy anya, akinek segítséget nyújtott, gyakorlatilag megszegte a játékszabályokat.

A türelem okán pedig ha joga több talán nincs is senkinek, gerince és erkölcse azért mégis van. Az a rengeteg házaspár beállt egy sorba, hogy türelemmel és kitartással érje el a célját, nem pedig egymás lábára taposva, tolakodva harcolja ki magának a jogait. Egy jóérzésű ember nagyon jól felfogja és érti azt, hogy itt miről van szó, sajnálatos, hogy ezt éppen újságíróknak kell magyarázni. Szóval ez igenis igazság kérdése, mint ahogy az újságírás is az kéne, hogy legyen.

Ön szerint a cikk legfontosabb része, amit a kórházról írt. A három oldalas cikkben 2 kérdést tettek fel a kórház osztályvezető-helyettes főorvosának. Ez alapján nekem, egyszeri olvasónak nem "jön át", hogy éppen ez a kérdés kardinális. Sokkal inkább tűnik fel az, hogy a rendszert a Tegyesz szeretné megváltoztatni. Az a Tegyesz, aki állami szervezetként működik, "fejkvóta" alapján (is) kapja az ellátmányt, és a törvény védelmét élvezi akkor, amikor a vérszerinti szülők jogaival százszor inkáb el van foglalva, mint a gyermekek jogaival, azokéval, akik otthonokban vagy nevelőszülőknél, tisztázatlan státuszban és sok esetben instabil érzelmi kötődés mellett élik az életüket, jó eséllyel örök árvaságra ítélve.

Biztosan igaza van abban, hogy a civil szervezetek működése nem problémamentes, de a rendszer működik. Ön pedig a cikkével egy jól működő rendszert próbál meg aláásni, teljesen elfogultan, aminek az oka számomra még mindig nem nyilvánvaló. Abban viszont még mindig biztos vagyok, hogy cikkével a civil szervezetek működésének bajain nem fog segíteni, sőt.

Elnézését kérem, hogy fogadatlan prókátora lettem cikke nyomán a civil szervezeteknek, de igen, fontos ez nekem az érintettségem nyomán, főleg, hogy az élmény még igen friss. Átéltem a folyamatokat nem is olyan régen, amikben rosszindulatnak nyomát sem láttam, csak segítőkészségnek, mindezt - hangsúlyozottan - anyagi vagy más egyéb érdekek NÉLKÜL.

Köszönöm, hogy ismét végigolvasott, kíváncsian várom a folytatást.

Tisztelettel,