A nyílt örökbefogadásról I. - Béranyaság/Dajkaanyaság

Ma reggel éppen rövidke helyzetjelentést akartam csak adni, hogy hogyan is vagyunk, miután átszáguldott az egész családon egy gyorsvonat, vírus képében (már egész jól, egyébként), amikor is szembesültem azzal, hogy a Nők Lapja egyik aktuális számában megjelent cikk nyomán újra fellángoltak otthon az indulatok és érzelmek az örökbefogadás kapcsán. A cikket sajnos még nem tudtam elolvasni, mert a laphoz nem jutok hozzá (ezúton kérek mindenkit - bárkit - akinek jár a lap, lécci-lécci, el tudnátok küldeni nekem a cikket szkennelve? Se anyunak se anyósomnak nincs szkennere, csak lapja). Szóval benéztem a Gólyahírhez, ahol rögtön belefutottam két linkbe, ebbe, és emebbe.

Mindkét fórumon folyó beszélgetést nagyon érdekesnek és tanulságosnak tartom, és ezek kapcsán újra beszélhetnékem támadt a velünk történtekről. Ha valaki már unja, az ugorgyon. Nem titok, soha nem is titkoltuk, hogy miután egyértelművé vált, hogy természetes úton közös genetikai gyermeket többet nem tudunk produkálni, mi is elindultunk az első irányba, a béranyaság/dajkaanyaság felé. Nem írok többet dajkaanyaságot, béranyaság lett volna Ukrajnában.

A fórumok kapcsán felötlött bennem, hogy mennyi tévhit kering a fejekben. Magyarországon a béranyaságot (de a dajkaanyaságot is) szigorúan tiltja a törvény. Börtönbüntetés is járhat érte, azt hiszem, talán minden érintett személy részére, de a béranyának biztosan. Külföldi programban való részvétel esetén genetikailag velünk megegyező gyerekünk lehet, hogy lesz, de őt Magyarországra hivatalosan hazahozni nagyobb procedúra, mint maga az eljárás. Ukrajnát véve alapul ez kb. úgy nézett volna ki, hogy nemzetközi örökbefogadási eljárás keretében kaphattuk volna meg a babát (hangsúlyozva, hogy persze ha egyáltalán van/lett volna baba). Illetve a kórház által kultivált másik lehetőség az lett volna, hogy a születéskor már eleve az én nevemet írták volna a szülési papírokra, mintha én lennék a szülőanya. Akárhogyan is történik, mindenképpen csalás és töméntelen sumák (megkockáztatom, illegalitás) útján lehetett volna ezt az egész akciót véghezvinni. Arról nem is beszélve, hogy amikor kiderült, hogy a klinika mégsem vállalja velem a dolgot (hála a jó égnek!), akkor egy kis szobába hívva minket azt mondták, hogy - idézem -: a béranyának nem kell ám tudnia arról, hogy nem az én petesejtemmel jött létre az embrió, ők hallgatnak mint a sír, egy röpke kis inszemináció, és 9 hónap múlva baba van a kezünkben... Na ha eddig nem is, ettől már végképp felfordult a gyomrunk.

Oké, ez mondjuk Ukrajna, tőlünk még egy kicsit keletebbre van. De menjünk akkor nyugatabbra. A tévhitek eloszlatása végett: Németországban még talán a béranyaság gondolatát is olyan szigorral büntetik, amit épeszű ember nem kockáztat meg. Belgiumban igen, engedélyezett az eljárás, éppen csak hirdetni, keres-kínál alapon (mint ahogy az feltűnik az ebben linkben) szigorúan tilos és büntetendő. Angliában is létező eljárás (Anyamadár talán többet tud a dologról), amit tudok, az az, hogy x idő óta állandó lakcímmel kell ott rendelkezni, leveleztem is ezügyben az egyik ottani alapítvánnyal, ez volt az egyik legfőbb kitétel. Amerikában talán a legmegengedőbb a törvény (gondolom ott is csak bizonyos államokban), de mi nem az a kategória vagyunk, akik ezt megengedhetnék maguknak, és nem is akartuk tovább erőltetni a dolgot. Így hát sok kutatás, beleölt energia, stressz és csalódás után, jól átrágva a kérdést eldöntöttük, hogy megpróbáljuk az örökbefogadást.