Most voltunk az orvosnál, ellenőriztetni a gipszet. Nagyon meglepett, hogy ő is rögtön azzal jött, hogy ne aggódjak, nem lesz semmiféle jogi következménye ennek az egésznek. Én csak nézek ki a fejemből. Nem gondolhatja ő sem komolyan - aki a háziorvosunk és évek óta ismer minket, a körülményeinket, a Benit - hogy bárki bántani AKARTA volna Rebekát???!!! Erre olyan gesztussal élt, ami egyértelműsítette, hogy szerinte azért bármi előfordulhat.
És akkor belémhasított a kínzó gondolat, hogy hármunk közül egy valaki azért mégiscsak van, aki - ennyire persze mégiscsak túlzás - de tudat alatt nincs még egészen megbékélve az új családi felállással. Benjámin. És az orvos is őrá utalt, de velem volt, nyilván nem mondta ki hangosan.
Amikor hazajöttünk, Péter újra elmesélte, hogy mi történt kedd este, amikor én tanítani voltam. Beni játszott Rebekával, és fel akarta ültetni. Hátrafelé. A karjánál fogva. Csak húzta, húzta hátrafelé, egy pillanat alatt történhetett minden, mire az apja reagált, már meg is történhetett a baj.
Én tudom, hogy a Beni nem akarta ELTÖRNI a Rebeka karját. De gonoszkodik. Néha tényleg durvul vele, direkt megijeszti, ilyenek. Nagyon ijesztő a gondolat, hogy az a féltékenység, amiről én azt hittem, hogy már lecsillapodott, megbékélt, ilyen formán manifesztálódik benne.
Most látom, hogy nagyon jó tesz neki ez a néhány nap, amíg itthon van ő is. De jövő héten lehet, hogy felkeresek egy szakembert és kikérem a véleményét.
És akkor belémhasított a kínzó gondolat, hogy hármunk közül egy valaki azért mégiscsak van, aki - ennyire persze mégiscsak túlzás - de tudat alatt nincs még egészen megbékélve az új családi felállással. Benjámin. És az orvos is őrá utalt, de velem volt, nyilván nem mondta ki hangosan.
Amikor hazajöttünk, Péter újra elmesélte, hogy mi történt kedd este, amikor én tanítani voltam. Beni játszott Rebekával, és fel akarta ültetni. Hátrafelé. A karjánál fogva. Csak húzta, húzta hátrafelé, egy pillanat alatt történhetett minden, mire az apja reagált, már meg is történhetett a baj.
Én tudom, hogy a Beni nem akarta ELTÖRNI a Rebeka karját. De gonoszkodik. Néha tényleg durvul vele, direkt megijeszti, ilyenek. Nagyon ijesztő a gondolat, hogy az a féltékenység, amiről én azt hittem, hogy már lecsillapodott, megbékélt, ilyen formán manifesztálódik benne.
Most látom, hogy nagyon jó tesz neki ez a néhány nap, amíg itthon van ő is. De jövő héten lehet, hogy felkeresek egy szakembert és kikérem a véleményét.
2 megjegyzés:
jajj, annyi mindent szeretnek irni, a nagy resze biztos butasag, nehez is megfogalmazni.
Olyan konnyen esik bajuk, es minden nagy testver feltekeny, es vadulnak is persze, es szerintem normalis, hogy meg nem csillapodott le, evekig nem fog (persze mar mas formaba ontjuk, de a tesoim meg mindig feltekenyek neha ram, mert en vagyok a kicsi, es nekem minden jobb volt, mint nekik), de hidd el, Beni is jobban fog figyelni a jovoben, te is feldolgozod a sokkot, Rebeka nem is fog ra emlekezni. Minden csaladban vannak ilyen sztorik.
(nem feltekenysegbol, de en 17 evesen tortem el a tesom kisfianak a labat. egyutt bogtunk, nagyon sz@r volt)
Annyira kedvesek vagytok, komolyan, ez tényleg sokk nekem, még ma is bőghetnékem van, ha eszembe jut, a tegnapi napot szinte végigbőgtem, mert sajnáltam Rebekát, hogy mit kellett kiállnia, mert nem hittem el, hogy velünk ilyen megtörténhet és mert mélységesen szégyell(t)em magam, hogy velünk ilyen megtörténhet... És nyilván ott a dolog "pikantériája", az örökbefogadás (amely tény egyébként már csak a külvilág számára "izgalmas", én tegnap majd' megőrültem az aggodalomtól, és ha másra nem, hát ez arra jó volt, hogy újabb bizonyságot szereztem arról, hogy SZÁMOMRA nincs különbség a két gyerekem között...)
Megjegyzés küldése