Éééééés...

...ha mindez még nem volna elég, Rebeka bekapott valami hányós-fosós vírust is. Sikítani tudnék, rettegek, hideg verejték csorog a hátamon, ő alszik, én lesem, hogy lélegzik-e, hány-e álmában, lázas-e, kakis-e, és mindenfélét csinálok, hogy eltereljem a figyelmemet a paramamiságomról. Hirtelen újra a gyereknevelés egyik legsötétebb bugyrában találom magam.

-------------

Beugrott az orvos, bár azt mondta, csak holnap délelőtt jön. Tisztáztunk mindent. Nagyon rendes volt, időzött egy kicsit, mert látta, hogy szükségem van a megnyugtatásra. Megbeszéltük, hogy neki esze ágában sem volt, hogy mi bántottuk volna Rebekát, hanem pontosan azt gondolta, amit én is feltételeztem (hogy gondol, huhhh), hogy esetleg a Beni csinált valamit. Jól ki is röhögött, ami jól esett, mert kicsit visszarángatott a valóságba, ami nem feltétlenül olyan ijesztő, mint amilyennek én képzelem. Ezután még kicsit csevegtünk, elmondtam neki, hogy én a fürkészéseink eredményeként kizárom a szándékosságot, ő pedig megnyugtatott, hogy mindent jól csinálunk, és inkább nekem kéne a segítség jelen helyzetben, Rebeka rendben van, még ha fosik is. Igyekszem. Bár, miután egyedül vagyok ma a gyerekekkel, a felest sajnos ki kell, hogy hagyjam. Pedig jól jönne. Na majd holnap pótolok, ha nem lesz más program :-).

(Mielőtt bárki téves következtetéseket vonna le: nem bírom az alkoholt, így nem is élek vele, csak nagyon ritkán. Most eljött a nagyon ritkán ideje, sok volt az esemény az elmúlt napokban, és - vessetek a mókusok elé - bizony most jól esne a Russkii Standard. És hiába tolom át holnapra, tudom, hogy holnap már nem fog kelleni.)