Hull a hó és hózik

Imádom a havat! És már két napja esik egyfolytában, minden fehér, hideg van és nem olvad. Nem gondoltam volna, hogy Magyarországon nem, ellenben a "német Toszkánában" látunk havat ezen a télen.

Tudom, tudom. Otthon is jó nagy hó van. De mi pont "rosszkor" voltunk és csak latyakot láttunk. Ellenben itt! Már jó ideje kint lakunk, de ilyen szép és hosszú télre nem emlékszem. Nálunk csak eső esik, vagy, ha netán éjjel havazik is egy kicsit, akkor is elmossa az eső mire felébredünk.

De vissza a mába. Két napja esik! Csodaszép idő van, élvezik a gyerekek. Rebeka is hatalmasakat alszik a friss levegőn, Beni egyolytában kint van, addig nem jön be, amíg nem csurom vizes. Jó, melósabbak a hétköznapok, mire eltolom a babakocsit az iskolába meg vissza, addigra jól leizzadok, meg aztán ott a hólapátolás/seprés, de legalább megvan a napi sportpenzumom. És jó a levegő. És a séták - elvileg sózni már nem eu-konform, ezért élvezetes marad a gyaloglás. És ahogy ropog a lábunk alatt a friss hó, jaaaaaaaaj, úgy imádom! Tőlem aztán májusban is eshet, én akkor is szeretni fogom.

Elért minket is minden kisgyerekes szülő rémálma, az éjszakai alvás, illetve a nem alvás. Majdnem öt hónapig kényeztetett minket ez a kicsilány, most meg úgy döntött, hogy akkor megmutatja, milyen jó dolgunk is volt nekünk mostanáig, és úgy egy hete elhatározta, hogy akkor ő éjféltől nem alszik.

Na jó, ez így, ebben a formában nem igaz. Alszik ő, csak keveset. Ma éjjel például óránként ébredt. Nem volt rossz kedvű, vagy éhes, csak álmában is unatkozott, gondolom. Az első ébredésnél bedugtam a szájába a cumit. A másodiknál átfordítottam a hasára. Aztán magamhoz vettem. Majd ismét bedugtam a cumit. Az utolsó általam regisztrált ébredésnél, úgy fél hat körül pedig átadtam az apjának, mert nem bírtam tovább: az éjszakai pihenésből csak a mélyalvós fázis maradt ki.

Ettől kezdve viszont Rebeka sem bírta tovább, és úgy döntött, hogy ha már enni kap, fel is kelne, mert biza reggel van, sötétség ide vagy oda. Itt én elvesztettem a fonalat, egészen hét óráig, amikor csörgött az a hülye ébresztőóra. Gyorsan átállítottam fél nyolcra (ebben profi vagyok, csukott szemmel, álmomban is simán megoldom), hogy még egy ici-pici időt nyerjek. Beájultam, és ekkor - pontosan ekkor - Benjámin vágtázott rajtam keresztül, szó szerint. Semmit nem látott a sötétben, nosza, felpattant az ágyamra és rám, persze nem direkt, hanem hogy üdvözöljön és odabújjon egy reggeli ébresztésre. Hát igen, végülis, indul a nap.

Rettegek már az éjszakáktól, mert az én ritmusom még nem változott, és estére felpörgök régi jó szokás szerint, ahelyett, hogy én is lefeküdjek a gyerekekkel egyidőben.

Rebeka most itt alszik a karomban, cumival a szájában, és még így is felsír néha álmában. Komolyan nem tudom, mi lelhette. :-(

Félévi bezzeg

Ma volt a félévi értékelő beszélgetés Beni tanítónénijével. Áradozott róla. Azt a kevéske kis kételyemet is, ami volt, teljesen eloszlatta:

- Jaj, a Benjámin. Hát tegnap, mikor a kezembe vettem a dossziéját, hátradőltem, és mondtam is a férjemnek, hogy ez a gyerek egy csoda. Az a kisugárzás, a kedvessége, az udvariassága, a segítőkészsége! És hát olyan jól megy neki minden, nemhogy nem kér segítséget, de ő az, aki segít a többinek, ha valahol elakadnak. Önállóan dolgozik, és gyorsan, neki mindig kell készülnöm plusz feladatokkal, hogy ne unatkozzon. Tanítás után meg önként és dalolva megfogja a nagyseprűt, és picco-bello kitakarítja az osztálytermet!

Na itt azért gyanút fogtam. Van még egy Benjámin az osztályban? Mert én erről a picco-bello-oldaláról egyáltalán nem ismerem, otthon még a szennyesét sem képes a szennyeskosárba dobni. De a tanítónéni esküszik, hogy az én fiam az egyetlen. Mit csináljak, kénytelen vagyok elhinni, és innentől kezdve sajnos nem tudom leplezni a büszkeségem, ezért mindenkitől elnézést kérek :-D!

Köszönöm Kukabúvár【ツ】!

(Az alábbiakban közölt levél kizárólag kukabúvár【ツ】képzeletének szüleménye. Bárminemű hasonlóság bárminemű valós helyzethez pusztán a véletlen műve és a sors fintora.)

Kedves Erzsike!

Ez a leány egyszerűen egy csoda. Imádja a gyerekeit, az Ön kedves fiát és többször is áradozott úgy Önről, mint a legjobb anya, nagymama és anyós megtestesítőjéről.

Megerősítem (itt többször is elmondta), hogy az Öntől kapott ajándékai: a váza, a Buddha-szobor és a többi kedves apróság tényleg egy betörés alkalmával tűntek el, nem a szemétben kötöttek ki.

A kutyát nem Erzsinek hívja, félre tetszett érteni. Az ön arcképe a falon nem a dartozás során lett lyukas a szemek környékén, hanem sajnálatos módon egy agresszív szúfaj támadta meg, irtásuk folyamatban.

Kedves menye többször elmondta azt is, hogy az ön főztje egyszerűen zseniális. Kétnaponta esténként tíz miatyánkot mond az Úrnak és elmorzsol jó pár rózsafüzért köszönetképpen az ön mindennapos önfeláldozásáért, és azért, hogy mihamarabb ősszeköltözhessenek.

Tisztelettel,
egy ismeretlen rajongója, drága mama
(ugye hívhatom így, ahogy a menye?)

Kelt mint lent, Kukabúvár【ツ】billentyűzetéből, és kegyéből, mely által eme szösszenet itt megjelenhetett, kínjaimat enyhítendő. Ezúton köszönöm mégegyszer, jövök eggyel! ;-D

Cirkusz

Tegnap megint kimenősök voltunk. Cirkuszban jártunk, itt: http://www.palazzo.org/, Stuttgartban. Ez még Péter születésnapi ajándéka volt, az itteni legjobb barátjától. Még jó, mert a hely nagyon drága és nagyon puccos. A kaja gourmet, ehhez mérten sokszor nem tudtam, éppen mit eszem, és - erősen sarkítva - nehéz volt megtalálni a tányéron.

Mielőtt lebaltáztok, hogy nekem semmi sem jó: csak azért vagyok ilyen kritikus, mert tudom, hogy mennyibe kerülnének a jegyek (szerencsére Péter barátja sem fizetett értük, mert üzleti kapcsolatban van velük és a cége évente x jegyet kap). Egyszer mindenképpen érdemes volt elmenni, a cirkuszsátor nagyon szép volt, főleg nekem, a vidéki vándorcirkuszokhoz szokott nézőnek (bár oda csak büntetésből szoktam menni, ha nincs senki más, aki Benit elvinné).

A műsorszámok minősége szerintem elég ingadozó volt: az énekesek fantasztikus jók voltak, a porondmester viszont nagyon modoros humorral élt. A kígyónő állandóan a fejét meg a haját dobálta, amolyan "klasszikus cirkuszosan", amitől számomra inkább komikus lett a produkciója, annak ellenére, hogy fantasztikus dolgokat művelt a testével (hiába, én már csak ilyen purista vagyok, nem szeretem a fölösleges mozdulatokat). Voltak tanzániai akrobaták is, akik mindegyike megszólalásig hasonlított a mi Pákónkra, amitől ugye vigyorogtunk, mint a vadalma, de ez igazán nem a cirkusz hibája, szerencsétlen véletlen. Emiatt viszont őket kevésbé követtük figyelemmel, a heves kocsog-özés meg tucsok-özés miatt (tudom, bunkók vagyunk, nnnna). Ami magával ragadott, az a jojó-mester volt, de csak a jojó-számmal (volt neki több más is).

Hjaj, természetesen "bohócok" nélkül nem cirkusz a cirkusz. Tőlük viszont sikítófrászt kaptam: nagyon ijesztően néztek ki, és egész este azon szorongtam, hogy ne jöjjenek oda az asztalunkhoz többször. A főfogás előtt a felvezetőben az énekesek belekezdtek a Carmina Burana O Fortuna kezdetűjébe (libabőrös voltam tőle, annyira jó volt!) de nem tartott sokáig az élvezet, mert ezzel a zenei aláfestéssel naná, hogy megjelent nálunk Mr. Edd és Lefou. A hatás megvolt. Brrrr.

Na jó, mire a desszerthez értünk, megenyhültem, megnyugodtam. Nincs az a desszert, amivel engem ne lehetne levenni a lábamról. Mmmmmmm. A tegnapit bírnám élvezni minden nap.

Mindent egybevéve mégis klassz élmény volt, valószínűleg soha nem jutottunk volna el ide különben, de gyanús, hogy többet nem lesz benne részünk, mert egyszer elég volt.

Mélypont

Beni nagyon fáradt. Még csak kedd van, de két horror napon vagyunk túl. Délután csak sír, miközben persze hüppögi, hogy nem fáradt. Szegényke, még két hetet ki kellene bírni a szünetig valahogy. Már-már hajlok arra, hogy egy napot itthon maradjon. Jön holnap az egyik nagyi pár napra, akkor lehet, hogy megjátszom. Ma Ballschuléja lett volna, nagyon szereti, de azzal várt a napköziben, hogy neki fáj a hasa, és ma nem akar menni.

Ezt készséggel el is fogadtam. Aztán a kocsiban gyanút fogtam, amikor elkezdte mondani, hogy ha hazaértünk, mi mindent fog csinálni, és a lista a tv-nézéssel kezdődött. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, becsapva éreztem magam. Meg is mondtam neki, hogy nem örülök, hogy azért nem akart Ballschuléba menni, mert tv-t akar nézni. Erre persze jött, hogy de neeeeeeeeem, tényleg fááááááááj.

Hazaértünk, apjának is előadta, aki viszont meglepően akkurátusan és tetszetősen oldotta meg a helyzetet: Benjámin, nincs azzal semmi gond, ha fáradt vagy, és egyszer-egyszer nincs kedved Ballschuléba, vagy máshova menni. Tv-t is nézhetsz, ezzel sincs nagy baj. Csak ne mondd azt, hogy fáj a hasad, mert akkor mindketten megijedünk anyával, és nem tudjuk, mit gondoljunk.

Puff. Csak álltam ott, és csodáltam, hogy ezt így kivágta. Talán még nem is hallottam ennyire helyénvalóan beszélni hasonló helyzetben. Közben meg szidtam magam, hogy nekem miért nem jut eszembe ilyen szépen megfogalmazni, hogy mit gondolok? Aztán Benjámin megnézhetett egy filmet (Die Wilden Kerle), amit Cantól kapott kölcsön. Közben láttam rajta, hogy ha nem is tudtam olyan szépen megmagyarázni a problémámat a hasfájós sztorival, jól dönteni mégis tudtam, mert teljesen átadta magát a semmittevésnek és a pihenésnek.

Egyébként már tegnap elhatároztam, hogy ma mindenképpen korábban teszem le Benit aludni. Ez sikerült is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz akár csak fél órát is lecsippenteni az estéből. Nyolcórai fekvéshez vagyunk szokva, és jókora erőfeszítésbe tellet fél nyolckor ágyban tudni Benjámint. Viszont lehet, hogy ez lesz az üdvözítő út, legalábbis talán kipihentebben ébred, ha majd egyszer a fél nyolc lesz a megszokott.

Matek

Vacsoránál szoktuk megbeszélni az iskolai dolgokat, meg egyáltalán, mindent, ami a szívünket nyomja. Beniék az iskolában elkezdték tanulni a kivonást. Már nagyon várta, az összeadást már unta kicsit. Mivel ma éppen nem nyomta a szívünket semmi, apa gondolta, hogy próbára teszi a gyereket:

- Beni, tudod, hogy mi mínusz három ember a buszon?
- ... ??? ... ???
- Na, csak gondolkodj rajta. Majd ha nagyon nem megy, akkor szóljál.
- ... ??? ... ???
- Na figyelj. Mínusz három ember van a buszon. Akkor pont háromnak kell ugyanarra a buszra szállnia, hogy ne legyen rajta senki.

Kérdem én, nóóóóóóórmális?