Az alvás már majdnem megoldódott időközben. Kaptunk egy bölcsőszerű kosarat, amiben a kicsilány tud aludni. Úgy látszik, túl nagy volt neki a kiságy. Mostanában az esti evés után már ott alszik, a hajnali etetésig. Már jó nagyokat alszunk éjszaka szerencsére, néha akár hajnali négyig, fél ötig is. Utána viszont már újra együtt durmolunk, egyrészt, hogy mihamarabb alhassunk mi felnőttek tovább, másrészt mert Rebus bukik, ha túl hamar vízszintesbe kerül evés után. Így aztán szuszoghatunk hármasban.
Vagy négyesben. Sokszor megjelenik Benjámin is. Jogos: mi az, hogy a Rebekának szabad, neki meg nem?! Négyesben az ágyban már valóban csak a szuszogás marad a felnőtteknek, a gyerekek nagyon jót alszanak, mindenki mondja, hogy szeretik a szűk helyeket, biztonságban érzik magukat. Én csak levegőt szeretnék kapni, lehetőleg elsőkézből, nem használtat.
Erről pedig eszembe jut a kétgyerekes léttel kapcsolatos egyik szorongásom, miszerint: meg tudom-e adni a másodiknak is ugyanazt, amit az elsőnek megadtam. Illetve fordítva is, hogy ezek után is meg tudom-e adni mindazt az elsőnek is, amit eddig kapott? Iskolába jár szeptember óta, délután fél három-háromig nem látom. Este úgy fekszik le, hogy nekem a kezemben a kicsi, reggel úgy kel fel, hogy a kezemben a kicsi. És közben még ő sem olyan nagy, hogy ne vágyna arra, hogy ő lehessen így a karomban, de erre egyre kevesebb alkalom adódik.
Ma reggel megörvendeztettem Benjámint azzal, hogy Rebekára az ő egyik régi nadrágját adtam. Elmesélhettem neki, hogy amikor ekkora volt, ő hordta ezt a nadrágot és mennyire szerettem rajta. Kislányon is jól áll, ő pedig egész jó hangulatban indult el az iskolába. Néha cask ennyi hiányzik ahhoz, hogy jól induljon a nap.
Vagy négyesben. Sokszor megjelenik Benjámin is. Jogos: mi az, hogy a Rebekának szabad, neki meg nem?! Négyesben az ágyban már valóban csak a szuszogás marad a felnőtteknek, a gyerekek nagyon jót alszanak, mindenki mondja, hogy szeretik a szűk helyeket, biztonságban érzik magukat. Én csak levegőt szeretnék kapni, lehetőleg elsőkézből, nem használtat.
Erről pedig eszembe jut a kétgyerekes léttel kapcsolatos egyik szorongásom, miszerint: meg tudom-e adni a másodiknak is ugyanazt, amit az elsőnek megadtam. Illetve fordítva is, hogy ezek után is meg tudom-e adni mindazt az elsőnek is, amit eddig kapott? Iskolába jár szeptember óta, délután fél három-háromig nem látom. Este úgy fekszik le, hogy nekem a kezemben a kicsi, reggel úgy kel fel, hogy a kezemben a kicsi. És közben még ő sem olyan nagy, hogy ne vágyna arra, hogy ő lehessen így a karomban, de erre egyre kevesebb alkalom adódik.
Ma reggel megörvendeztettem Benjámint azzal, hogy Rebekára az ő egyik régi nadrágját adtam. Elmesélhettem neki, hogy amikor ekkora volt, ő hordta ezt a nadrágot és mennyire szerettem rajta. Kislányon is jól áll, ő pedig egész jó hangulatban indult el az iskolába. Néha cask ennyi hiányzik ahhoz, hogy jól induljon a nap.
1 megjegyzés:
nagyon cuki, mindkettő:)
Megjegyzés küldése