2011. október 8., szombat

Olyan...

...hirtelen jött az ősz, hogy a lélektani téliesítés több apró rítusát is egyszerre kellett elvégezni: be kellett csukni az ablakokat* ÉS a konyhában is csukott ablaknál főzök**. Meleg pizsamát kell húzni éjszakára (Kuka: pizsamát kell húzni éjszakára :-D) Teát iszunk a vacsorához. Brrrrrr. Itt az ősz. 

Ma 3 óra játszótér, biciklivel (fááááááá-zik-zik-zik). Rózsás pofi, vörös orr, enyhe fagyási sérülések a kezeimen. Miért nincs egy forraltbor-kimérés minden játszótér mellett??? Hm. Legyen? Bizniiiiiiiiiiiiiiiisz!

Nem, nem és nem vagyok hajlandó még fűteni. Majd holnaptól...



*Éjszakára ÉS nappalra is
** Pedig ezt utálom. A nyitott ablakokat szeretem. Főleg a konyhában.

Ahol dolgoztam volna,

de azért továbbra is bedolgozom:


Nyitás október 15-én, ha erre járnátok...

Lájkolhatjátok is, ha úgy tetszik. (Van annak valami értelme egyébként, azon túl, hogy trendi? Vagy már nem is az?)

2011. október 3., hétfő

Úgy adódott...

... félig-meddig spontán, hogy lett másfél napom gyerekek nélkül. Ilyenkor hirtelen nem is tudom, hogy mihez fogjak, mert ez a tudúliszt is mindig olyan hosszú, hogy a vége az, hogy inkább hagyom a fenébe az egészet, mert átláthatatlan... 

Na szóval, kezdtem a napot egy forró fürdővel, fürdősóval, testápolással, arcpakolással, amúgy csajosan. Frissen, illatosan pattantam ki a kádból, és akkor eszembe jutott, hogy van ám nekem két legjobb barátom, akik felől már régen nem érdeklődtem, így itt az ideje ennek is. Elővettem őket és gyorsan megcsináltam a fotókat is, mert fejben már készültem, hogy írok az én milliós nagyságrendű rajongótáboromnak, és persze rögtön tudtam, hogy ezt meg kell írnom. Íme, Ők: 

  
nem fizetett hirdetés

Velük csodákra vagyok képes. Javítottam már lötyögő kilincset, ajtógombot, szereltem össze számtalan bútordarabot, és tegnap végre feltettem a polcokat a kisházban a falra: 

  
én, ededül!

A takker is kedvencem (ráadásul önvédelmi fegyvernek is kiváló). Van egy zsidókacsám (elnézést, nem akarok senkit bántani a névvel, de ez a kacsa nekem zsidókacsa*), őt is úgy takkeroltam fel a helyére, meg a horgolt táblácskáknál is tudok vele csalni, miszerint a hátoldalon odatakkerolom a horgolást, hogy tartósabb legyen (pssssszt!). 

Vettem végre egy csodaszép szerszámosládát is, mert már olyannyira belejöttem a "férfias játékokba", hogy gondoltam itt az idő, fel kell vállalnom, és rögtön vettem egy fogót is, meg műszerész csavarhúzókat is, mert az elemes játékokban már szinte minden csavart tönkretettem ilyen-olyan késekkel, elemcsere címén... 

    
a reklám után visszajövünk

A fogó egyébként arra kellett, hogy le tudjam tekerni a csapokról azt a pecket, ami mindig rohadtul elvízkövesedik, amitől a víz már csak össze-vissza találja meg az útját és fröcsköl veszettül, semmit és senkit nem kímélve. Szóval megvettem a fogót, lecsavartam a peckeket (khm, a szakmai szókincsem még csiszolódni vágyik - németül Brause), bedobtam őket ecetes vízbe éjszakára, és másnap - láss csodát - sehol a vízkő, visszacsavartam őket és azóta stúfenlósz folyik a víz, sehol egy fröccs, élmény a mosogatás, élmény a kézmosás, a zuhanyozás, a zuhanyrózsával is meg kell még csinálnom. 

És végül kérem, hogy vegyétek észre, hogy mindezt a csajos fürdő után, frissen és illatosan... És amikor észrevettem, hogy már nem csak a játék, hanem a szag is férfias, eszembe jutott az is, hogy - upsz - fogat elfelejtettem mosni, így előlről kezdtem a napi programot... 



*Eltüntettem róla a fényképet, újat kell csinálnom, így külön posztot kap(tok) majd.


2011. szeptember 23., péntek

Noszogassatok

Noszogassatok kicsit, mert most nehezen veszem rá magam az írásra. (Kuka, pasikról? Hisz nekem csak te vagy :-D). Szóval kicsit felpörgött az élet, elkezdődött az iskola, így mindannyian őrült korán kelünk, én legkésőbb hatkor, Beni fél hétkor. Rebes az egyetlen, akit hagyok aludni reggel, de ő nem hagyja magát... Szóval Beni elindul suliba, én bedobom Rebekát a szomszédba a Tagesmuttihoz, aztán elmegyek dolgozni, 9-kor kezdődik az órám, aztán 3-ra érek haza, amikor is rögtön elhozom Rebekát a szomszédból - a Bélától, tudjátok. És Beni negyed négyre ér haza. Aztán hol edzés, hol apás nap, hol miegymás és már hipp-hopp, este van, de még nem készültem másnapra, sőt, már kedvem sincs olyankor, de hirtelen megint éjjel 11 és még a blogba se írtam... Hát így élünk most. 

Nem panasz, mert egyébként élvezem. Nagyon jó újra benne lenni a tanítás-bizniszben, hiába, hivatás. És nagyon jó hazajönni utána a gyerekekhez, akik egyébként nem nagyon foglalkoznak velem az örömpuszik után: mennek kifele játszani a többiekhez, jó kis banda van itt, minden korosztálynak. 

A depim köszöni, hol jobban, hol rosszabbul. Kicsit türelmetlen kezdek lenni, főleg a rosszabb napokon. De már a rosszabb napok is százszor jobbak, mint a legjobbak fél éve, szóval haladok. Járok terápiára is, csak hát lassú az ügy, túl sok minden van a tudúliszten

Beni lettaz osztályképviselő a suliban, olyan büszke vagyok rá. Ez amolyan kisfőnök beosztás, és amikor kéthete azzal jött haza, hogy elindul a választáson, akkor többször is beszélgettünk, próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez olyasfajta "hatalom", amivel nehéz lesz nem visszaélni, viszont tilos... Ma sugárzó arccal jött, hogy őt választották meg (Lillyvel, egyébként. Emlékeztek még rá?) Nagyon büszke vagyok. Az ő ellenében a két legjobb barátja indult, mindkettő született német, és mégis az én kicsi fiamba fektették a bizodalmat... Nagyon örülök neki. Kérdeztem, hogy a barátai nem voltak nagyon csalódottak? Azt mondta, nem, mert ha ő beteg lesz, akkor majd ők fogják helyettesíteni. Jahahahahaj. Nagyon büszke vagyok rá. Nagyon. 

Tartozom a horgolmányaimmal is, van néhány, most a hétvégén gyerekek nélkül leszek, és akkor megcsinálom a fotókat. 

Szóval noszogassatok. Élek, és hiányzik a blog, de az alvás méginkább, és mérlegelnem kell. Alvás nélkül nem élhetek, ugye. 

2011. szeptember 16., péntek

Kettő

Ez a nap is eljött. Két éves lett. Kettő egész. Repül az idő, komolyan. Na jó, nem tudok nem elérzékenyülni... Ahogy az egy, úgy a két év is mérföldkő. Nem jár, hanem futszalad, nem gügyög, hanem beszél, és legfőképpen egyedül öltözik: 


Pont, pont, vesszőcske, készen van aaaaaaaaa ......... TOJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!
Menjünk Bélához*! Rebeka Bélánál kakil! 
[este 9 körül] Anya, nem alszunk, jó?
Megyek iskolába.
stbstb.

* Béla a Tagesmutti, és eredetileg Isabella névre hallgat... Bizony, az én lányom magától ilyen okos és leleményes, nem segítünk, mi csak hagyjuk kibontakozni... 

És milyen gyönyörű: 




Isten éltessen Rebeka!

2011. szeptember 5., hétfő

Spruch des Tages

Ma kicsit korábban hoztam el Rebest a Tagesmuttitól. Hazafelé lementem vele a pincébe, hogy a mosást felhozzuk, újat tegyünk be, stb. 

Két dolgot kell tudni elöljáróban: 

1. A ház ahol most lakunk, elég nagy, lakik benne vagy 20 család. Ehhez mérten a pince is jó nagy, tele van sok kis pinceajtóval, amik többnyire rácsosak, szóval be lehet látni az egyes kis kamrákba. A miénk azon kevés pincék egyike, ami hatalmas és "rendes" ajtóval van ellátva. 

2. Itt helyben van egy kis állatkert, csak a helyiek szórakoztatására, belépés díjtalan, kacsák, kecskék, kismajmok, teknősök, kismadarak, nagy madarak, játszótér. 

Na szóval. Megyünk le a pincébe, első alkalom, hogy Rebes is lejött velem (eddig ugye nem volt itt, és igyekeztem ügyesen - é. nélküle - megoldani). Érdeklődve nézett meg mindent, az összes rácsos ajtóhoz odament, és egyszercsak megkérdezte: 

Hol a majóóóóóóóóm? Hol a majóóóóóóóóóm?

Na mindegy, azt hiszem, túlmagyaráztam, de én nagyon jól szórakoztam rajta...

És arról még nem is meséltem, hogy az olyan mondatok, hogy "szép vagyok" meg "csinos vagyok", minden nap vagy 20-szor elhangzanak, természetesen tükör előtt, ahogy kell. Csajból van, 100%-ig. 

2011. szeptember 3., szombat

Sziporka szívem




GyK:



:-DDDD