Fejlődés

Hú, Rebeka nyúl és fog, és csacsog a manóknak, a kéknek még vigyorog is, a pirosat püföli. Leginkább akkor, ha ott ülök mellette, de nem kell semmit csinálnom, csak nézzem. Hiába, nőből van, hagyja, hogy csodálják. Most éppen elosontam mellőle, apró, halk mozdulatokkal, és ezt muszáj volt megosztanom!

Ők a manók:

http://www.jako-o.de/shop/Babys-Baby-Spielzeug-Erstes-Spielzeug-Wichtel-Familie/group/1753/product/21588/Produktdetail.productdetail.0.html

Hetek

Az elmúlt héten elég nehéz volt a két gyerekkel. Rebeka nagyon sokat sír mostanában, állandóan cipelni kéne, de egy idő után úgy megfájdul a hátam, hogy sem a hordozókendőben, sem a bébibjörnben nem tudom cipelni. A legjobb az, ha leülök vele, és hagyom, hogy kisírja magát az ölemben. Nekem.

Benjámin pedig elképesztően szemtelen tud lenni. Néha az az érzésem, hogy teljesen kicsúsztt a kezemből. Akármit mondok neki, csípőből kontráz, azt a szót, hogy "neeeeem", nem bírom többet hallani. Még most is, hogy leírom, kilel tőle a hideg.

Kaptam egy nagyon okos táblázatot bébimasszázson, hogy a babáknak - persze hozzávetőlegesen - fejlődésük melyik hetében várhatóak viharosabb időszakok. Ezt Rebeka abszolút hozza. Ez némileg megnyugtat, már hogy empirikus úton már bebizonyosodott, hogy a 12-13. hét környéke enyhén viharosnak ígérkezik, és sokat gondolok arra, hogy hamarosan túl leszünk rajta.

Csak azt sajnálom, hogy a táblázat csak a 84. hétig, azaz kb. másfél éves korukig elemzi a gyerekek fejlődésének várható viharait. Ha jól számolom, Benjámin most kb. 337 hetes lehet. Ha valakinek vannak forrásai e kort illetően, kérem, hogy ossza meg velem, hátha megcsillan a reménysugár, hogy a 338. hét vége felé elülnek a viharok.

2. Advent

Ma ismét kifogott rajtam a gyermeki elme:

- Anyaaaa, a Jézus meghalt már?

- Igen, már meghalt.

- Miért?

- Nagyon régen született, azért. Senki nem él ilyen sokáig.

Azért figyeljétek meg, hogy milyen érdeklődő. Semmi jelét nem mutatja másnak, csak a gyermeki kíváncsiságnak. Cseles.

- Akkor hogy hozza nekünk az ajándékot?!

Bumm. Az előzmények alapján azt kell mondjam, gőzöm nincs, hogy akkor erre most mit is mondhatnék. Dadogtam valamit arról, hogy felköltözött az égbe, és Karácsonykor láthatatlanul meglátogatja a karácsonyozó családokat, és ajándékokat varázsol a fa alá, de magam sem hittem magamnak.

Beni viszont látszólag megnyugodott, és elhatározta, hogy akkor gyorsan ír a Jézuskának, hogy mit szeretne kapni. Egy katalógusból rögtön rá is bökött egy jópofa órára, amit egyébként már megrendeltem (juhéjj, sikerült jól választanom ezek szerint!). De ő kéket szeretne. Én narancssárgát rendeltem, gondolva Rebekára is. Most reménykedhetem, hogy azért így is jó lesz.

Sokk

Na ez itt nem a Rebeka lába. És nem is az enyém. Igen. Az övé. Játszottak a vendég kislánnyal. Meg a filctollakkal. A szemhéja pedig zöld. Vastagon. Azt a látványt már a fényképező sem bírta.

Hasfájás

Nézem ezeket a képeket, és eszembe jut, milyen ritka pillanatok ezek egy 11 hetes és családja életében. Mert a nap nagyobbik részét még mindig alvással (halleluja!) vagy sírdogálással (majd elmúlik) tölti.

Az is eszembe jut ilyenkor, hogy vajon jól csinálom-e. Persze a kérdés költői, de mégis ott motoszkál a fejemben nap mint nap. Tegnap különösképpen, amikor éppen fellcihelődtem legapróbbnéppel, hogy elkocsikázzunk a szomszéd kisvárosba baba-mama találkozóra.

Mert éppen indulóban voltunk, amikor életem párja viharzott lefele a lépcsőn, hogy az iskolából hívott a tanítónéni: Beni nagyon rosszul van, fáj a hasa, vigyük haza. Legapróbbat lepakol, kocsiba bevágódik, rohan az iskolába.

Beni alig bírt menni, tényleg láttam rajta, hogy fájdalmai vannak. Láza nincs, hányás-hasmenés nincs. Vakbél? Felhívjuk az orvost, berendel minket a rendelőbe, ultrahang, hasnyomkodás - semmi. Megbeszéljük, hogy így a legjobb, mert a gyerek nem beteg, de a kérdés, a költői, felerősödik a fejemben.

A nagyot alig látom. Háromig iskolában van, utána heti kétszer edzésen, szinte csak vacsorára találkozunk, a maradék három hétköznapon pedig nem kíváncsi rám, egyszerűen a barátaival akar találkozni, aztán este jön rá, hogy hát dehogyisnem jó volna anyázni kicsit, de addigra meg beindul az evés-fürdés-pizsi-mese-fogmosás-fekvés kombó, fáradt-nyűgös kisdeddel fűszerezve.

Szóval ha belegondolok, nem csoda, hogy fájt a hasa. Talán csak kíváncsi volt, mi történik otthon, amikor ő nincs ott. Az orvos azt mondta, hogy ha kilépünk a rendelőből, felejtsük el ezt az epizódot, nehogy olyan kényszerpályára álljon, ahol érzékeli, hogy ilyenkor különleges bánásmódban részesül, és ezért egyre sűrűbben fogja fájlalni a hasát.

Nem tudom. A palacsinta ebédre különleges bánásmódnak minősül?

Pear

Egy szó. Pear. Magyarul körte. A Beni tanulta az iskolában. De csak úgy jó, hogy pear. 10 pe(a)rcen keresztül pearregtünk Rebekának, mert ezt hozta ki belőle:

Meg ezt:

Meg ezt is:

Ezeket a képeket nem tudom nem megosztani.

Szívünk rég ide vár

Beni a minap levelet írt a Mikulásnak: „Kedves Mikulás! Nagyon szeretlek! Beni” Aztán meg: “Már nagyon várlak!” Ezek után vacsora közben kifejtette, hogy Mikulás márpedig nincs is, az csak egy bácsi beöltözve. Meglepődtünk, de kicsit örültünk is, hogy ennyire félvállról veszi a tényeket.

Na de Beni, akkor kinek írtad azokat a leveleket? Erre nem tudott válaszolni. Ámde:
Isten pedig van. Ő termesztett minket. Nem tudott volna minket termeszteni, ha nem lenne. Az elefántokat is ő termesztette, a mammutokból. Aha.

Aztán egyszer autóval tartottunk hazafelé, amikor felkiáltott: Anyaaaa! Nééézd! Ott a Mikulás! Hát mekkora szakálla van! Jaj de jó! Hát mégis létezik!

Na ebből már nem tudom, hogy fogunk kimászni, ha rájön, hogy az is csak egy bácsi volt, akinek be sem kellett öltöznie, mert magától volt akkora szakálla és hasa…