Ennek a vébének is vége, szögre akaszthatjuk a vuvuzelákat, hál' istennek, bár Rebeka remekül elszórakozik velük, élvezi, ahogy hangosítanak. Végre visszatér a normál esti kerékvágás, egy balhéfaktor magától kiszáll az életünkből (De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. De végig akarom nézni! De nem, csak az első félidőt nézheted, holnap iskola van. stb, stb, napi 100x, pedig már háromszor is baromi idegesítő, ugye?)
Én mindig a spanyoloknak drukkoltam, a németek ellen azért megszakadt a szívem, mert csak jó volt osztozni az örömükön és a büszkeségükön. Kivéve, mikor már százhuszadszorra kérdezték meg a bezzeg-drukkerek, hogy vajh' Magyarország mikor lesz ott egyáltalán. Ilyenkor elővettük a sablonos választ, hogy amióta '54-ben a németek megvették tőlünk a döntőt, azóta nincs kedvünk focizni. És ettől lehetett végre másról is beszélni. Még jó, hogy ma Grészklinika lesz a tv-ben, így zökkenőmentes lesz az átállás, és kellemesebb a megvonás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése