Jön a tavasz

Azt hiszem, legalábbis. Kint már egész tavasz-szag van, elég borús is az idő, szóval abszolút tavaszosba hajlik. Tényleg megint jó rég írtam, pedig mindig akarok, komolyan, de nem jutok hozzá. 

Most Rebus éppen beteg, vagy nem, nem tudom, vasárnap éjjel 40 fokos láza volt, aztán meg nem, most meg elvileg 39, de csipog, jön-megy, intézkedik, én már rég haldokolnék ilyen lázzal. Inkább nem hiszek a hőmérőnek. Bár kettővel is megmértem, mert nem akartam elhinni. Ja, ez úgy jön ide, hogy emiatt kényszerpihenőn vagyok, vagyunk, rég töltöttem ennyi időt itthon (csüt-pénteken nem volt Tagesmutter, most meg a betegség miatt), így kihasználom a helyzetet, és jelentek. 

(Lehetséges, hogy újra fogzik? Hogy már beindulnak a nagy rágófogak? Beni asszem 3 éves volt, amikor elkezdtek kibújni neki, de Rebes még csak majdnem 2,5. Tegnap ebédnél elkezdett sírni, hogy jajjj, a fogam, jajjj a fogam... Az orvos meg nem talált semmit az ég világon, már köhöést, középfül-gyulladást, vagy ilyesmit. Na mindegy, rejtély - jesszus, így írják?)

Tegnap is, ma is sétáltunk egy nagyot. Az úgy néz ki, hogy elindulunk, és onnantól kezdve illetékes elvtársnő mindenkinek hangosan köszön, jó hangosan, és vigyorogva mint egy őszibarack. Így az egész séta mókás. Délelőtt ugye jórészt a nyugdíjasok vannak úton (meg néhány kismama, őket nem számítom, mert nekik ez nem mókás újdonság, van nekik otthon ilyen akárhány)... Szóval a nyugdíjas nénik majdnem cigánykerekeznek örömükben (ami szintén mókás lenne), de mindenesetre mélyen belenyúlnak a cukorkás zsebükbe (és a mutatványért én is osztogatnék cukorkát... fúj, gonosz). 

Ja, igen, a tavasz. Rebeka mondatainak jó része úgy kezdődik, hogy "Ó...". Aztán:

Ó,...

- ...egy cica! Szeretem a cicát! cupp-cupp

- ...anya, szeretlek, anya! cupp-cupp

- ...Beni! Szeretem a Benit! cupp-cupp

- ...a nyuszkám! Szeletem a nyuszikám! cupp-cupp

- ...a cicim! Szeretem a cicim! (nem, itt nincs cupp-cupp, hiába, nem csak szép, de okos is :-D)

Stb, stb. Hát nem zabálnivaló? 

Hjaj, és Beni. Két napja valamin nagyon összevesztünk (egyre sűrűbben fordul elő, megy a bírkózás javában). Annyira dühös volt és frusztrált, hogy fuldoklott a hisztitől, miközben válogatott piszokságokat üvöltözött nekem. Hogyaszongya: 

Utállak! Nem vagyok a gyereked! Te vagy a leghülyébb! Te vagy a legbutább! Te, te, teeeeeeeeee, te isten buta teremtménye, te istentelen, teeeeee!..... 

Elnézést, de még most is nevetnem kell, ahogy ezt itt mesélem, pedig tudom, hogy milyen súlyos szavak ezek, főleg egy 8 éves szájából, de annyira tündéri volt, ahogy kereste a szavakat dühében, és hogy pont ezek jutottak az eszébe. Amúgy ott és akkor legszívesebben kiráztam volna a bőréből, de mikor ezeket a szavakat kimondta, alig bírtam ki nevetés nélkül. 

És ja, mit kezdjek vele? Néha nem tudom lekezelni a helyzetet, érzem, hogy legszívesebben én is üvöltenék, hogy miért nem érted már, amit magyarázok???, de tudom, hogy nem segít, így focizunk a frusztrációval és a feszkóval, robbanásig... Valakinek ötlete?