Szóval az történt, hogy Rebeka elindult. Először csak egy-két bizonytalan kis lépést tett, kb. 2 hete, de pár napja már önként és dalolva is (hihi, gyere ide anyához, gyere ide apához, nézd, mi van itt a kezemben, telefon, igen, na gyere....) "gyalog" indul el, nem négykézláb, csak akkor vált, ha már úgyis letottyant. Olyan, de olyan éééééééééédes! (Képeket majd Németországból töltök fel, ott korlátlan az internetünk)
Beni pedig készül a magyar iskolakezdésre. Már kicsit izgul, de próbáljuk erősíteni, hogy neki ez mennyire egyszerű lesz, hiszen már tud írni és olvasni is, de azért az új arcoktól tart. El is hiszem neki, és amellett, hogy folyamatosan az egóját fényezzük, próbáljuk azt is megtanítani neki, hogy ne hencegjen azzal, hogy ő német, és tud németül, és már volt ott elsős, mert úgy is nagyon nehéz lesz barátokat szereznie. Hogy legyünk okosok?
(Egyébként az első sokk a tankönyvárusításkor érte. Másfél (!) órát álltunk sorba a tankönyvekért. Akkor lett gyorsabb a kiszolgálás, amikor - ezúton köszönöm a felsőbb hatalmaknak - elromlott a számítógép. A technika csodái...)
Remélem nem bánjuk meg, hogy így döntöttünk, már hogy beírattuk magántanulóként, és szeretnénk, ha itthon be is járna, ha van éppen tanítás.