Ez a nap más...

...mint a többi. Igen, 7 éves lett. Tegnap este együtt szorgoskodtunk a nemzeti színű foci-muffinokon (mind egy szálig elfogytak ma a suliban), ma egy angyal volt délben, mikor hazajött, magától (!) megköszönte az ajándékot (gombfoci szett, extra csapatokkal), Tibor-nagyinak is illedelmesen (békatalpak). Jöhetett az extra meglepetés, elmentünk minigolfozni. 

Aztán jött nekem az extra meglepetés: nem Beni nyert, és ettől aztán tökéletesen kifordult önmagából. Először gondoltam biztos túlpörgött, szülinap, meg minden, de egyszerűen nem és nem lehetett kirángatni ebből a spirálból, hazáig visítva, vagdalkozva és hisztériázva jött, szigorúan betartva az 5 méter követési távolságot, egy centivel sem jött közelebb. Plusz mindenkit lehülyézett maga körül, még a barátnőmet is, E-t, aki velünk tartott. Ennek aztán az lett a vége, hogy mire hazaértünk én is teljesen kiakadtam, legszívesebben én is csak üvöltöttem volna, de inkább higgadtan, szépen hazaküldtem D-t, sűrű elnézéseket kérve, hogy így alakult (hiszen hát ez neki is büntetés, a legjobb barátjáról van szó). A további vaskos büntetés sem maradt el, 2 nap foci-stopp, nem nézheti a meccseket. Persze mindez csak olaj volt a tűzre, de végül csak hagytuk, hogy kitombolja magát. 

Eltelt egy jó óra, mire lehiggadt és elcsendesült, lesomfordált a nappaliba és birtokba vette a gombfociját. Aztán már beszélni is lehetett vele, újra az én kedves kis Benjáminommá vált, de ez a nap sajnos akkor is ott marad az emlékezetünkben, valószínűleg örökre, engem legalábbis nagyon megtépázott. Lefekvéskor azért összebújtunk egy kicsit, nehogy haraggal és fájó szívvel kelljen nekivágni az éjszakának... Holnap újra eljön D, akkor majd megesszük a tortát is. Remélem.

...

Az előbb lejött az emeletről, és nagy hirtelenjében át is estünk egy röpke szexuális felvilágosításon is, nevezetesen, hogy a kisbabák hogyan bújnak ki az anyukájuk pocakjából. Azután elmesélette velem, hogy ez velünk hogyan történt. Édesem, sugárzott a boldogságtól, ahogy hallgatta...