Benéztem...

... a szájába. És igen. De nem. Nem ott. Hanem fönt. Mindkét fönti kint van!!!!!!  Akkor már csak 9! És egyébként az utóbbi két éjszaka tűrhetőbb volt, bár nem ússzuk meg, hogy közöttünk aludjon. De legalább már aludtunk több órát is egyhuzamban, az is valami. (Amúgy vértezem magam Mo-ra, ahol van elég gyerekszoba, nem kell egy szobában aludniuk, és könyörtelenül le fogom szoktatni Rebest az éjszakai műsorról, nem riadok vissza semmitől sem, háháháháháhá).

Hoppácska

Teljesen véletlenül, öltözős-hátravetős őrület közben sikerült észrevennem, hogy kint van a jobb fölső rágófoga is Rebusnak. Mire nem jók ezek a küzdelmek... Szóval a fogsor fele már kint van, már csak 10-et kell végigszenvedni. Azért majd az alvás után jól meghisztiztetem megint (hehhh, csak nehogy fordítva legyen), mert van egy olyan érzésem, hogy a bal alsó is nagyon igyekszik kifele. Az elmúlt jópár éjszaka annyira, de annyira vacak volt, hogy kárpótlásul igazán kijöhetett volna már 2 fog egyszerre (vagy mind a 3., de nem akarok telhetetlen lenni, csak már nagyon nehezen viselem az alvásmegvonást).

Amúgy arról akartam írni, hogy első advent alkalmából gyönyörűen havazik ma egész nap, meg is marad, csodaszép. Minden hófehér, tiszta giccs az élet, csak autóba ne kelljen ülni. De sajna kell. Na nem baj, a hó mindig megnyugtat (khm, kivéve hazafelé, Ausztriában, amikor araszolunk miatta, na ez egy másik sztori és addigra már csak elolvad). Szóval minden csupa karácsony-giccs, jaaaaaaaaaaaj, imádom! 

Étlap

Hóóóóó

Itt van, megérkezett, az első hó. Imádom! Kár, hogy csak fél tízig havazott. Azóta eső esik. Azt utálom. De hátha holnap reggel megint havazni fog. Azért itt van két kép, hogy bizonyítsak, meg mert giccsesek kicsit, témaválasztást tekintve, és mert így bemutathatom nektek állandó vendégünket, akit úgy hívnak, hogy vau-vau. 

        

Negatív

Mert vannak ilyen napok is, és én meg pont ezekről írok, de nézzétek el, terápiás céllal teszem, hogy ne maradjon bennem a feszkó. Persze ez mindig azokon a napokon (nem-nem, olvass tovább!) van, amikor a drága időmet, azt az áldott 4 órát, amit tökéletesen gyerekmentesen tölthetek, ide-oda rohangálással ütöm el. Szóval vannak dolgok, amiket nem bírok. Kicsinyes kis figyelmetlenségek, leszaromságok, mint pl, hogy az autó nem villant, hogy menjek nyugodtan, mert ő még beszélget, hanem csak beszélget és áll, és én meg kénytelen vagyok tétovázni. Vagy hogy az anyuka a babakocsiját direkte nekem tolja sorbanállás közben a pénztárnál, mert nem engedem magam elé, én bunkó, ki-ha-én-nem szingli (mert annyi esze nincs, hogy átgondolja, ugye). És az ilyen, ezer és ezer apróság után jött ma, mindezt megkoronázva, ami annyira kihozott a sodromból, a csúcsjelenet: 

Megtelt a PET-palack visszaváltó egy bácsinál, akinek a bevásárlókosara még tele volt. Púpozva. Na jó, én nem tökölök 6 db palack miatt, majd máskor visszaváltom, vagy ha összekapkodtam, ami kell, visszamegyek az automatához, addigra csak működik újra. Na ezt elfelejtettem. Nem baj, a pénztáros hölgyet megkérdeztem, hogy visszaveszi-e ő is őket. Azt mondja igen, hagyjam nyugodtan a kocsiban őket. Visszavette, beütötte, levonta. Vannak apró örömök (is) az életben.

ÉS AKKOR. Elkezd számonkérni, hogy hogyhogy nem automata, és folytatja kioktatással, hogy akkor legközelebb legyek szíves sorban állni az automatánál, nem ám csak úgy idehurcibálni a kis palackjaimat, mert ez nem járja. Kérdem én, nóóóóóóóóórmális??? Annyira, de annyira elszállt az agyam a szitutól, a stílustól, az egésztől, hogy hú. Fogösszeszprítva, de azért tisztán hallhatóan beléfagyasztottam a szót azzal, hogy - na nem mosolyogva, azt nem tudtam -, inkább sziszegve megköszöntem neki a kedvességét, hogy megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. 

Ez nem előszőr fordul elő velem. Megkérdezek valamit, hogy lehetséges-e. Azért kérdezem, mert tudom, hogy nem ez az általános eljárás. Nem azt mondom, hogy váccsad mán vissza, noooooo, hanem udvariasan megkérdezem, hogy lehetővé teszi-e az üzletszabályzat. Erre mosolyogva válaszolnak, hogy igen. majd lebasznak, hogy de hát mér így? Most komolyan, miért érzi bárki is felhatalmazva magát arra, hogy kioktasson? Egy ilyen szituban főleg? Egyedül arra van felhatalmazva, hogy nemet mondjon, amikor kérdezek. Én meg akkor azt mondom, oké, majd legközelebb visszaváltom őket. Ha viszont igent mond, akkor fogja be örökre. Nem? 

(Aztán az autóban hazafelé az járt a fejemben, hogy van annak pozitív oldala is, hogy ez megtörtént. Nevezetesen az, hogy kinézte belőlem azt a fiatalságot, amivel szemben meg meri engedni magának ezt a stílust. Az, hogy így áll a fiatalsághoz, mondjuk (szintén) sajnálatra méltó).

Ez is kész

Készen lett az ovis csörgő-szett is, elég nyögve-nyelve ment, mert már nagyon más projekteken dolgozom, de végre erőt vettem magamon és befejeztem, mehet az ovisokhoz. 

Szülinap - avagy az elpazarolt meglepetés

Apafej vonatkozó jelenete megvan? Na, mi azért nem ilyen nagyszabásúan toltuk el, de gyönyörűen beleénekeltük valakinek a mobiljába, hogy bóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóldog, bóóóóóóóóóóóóóóóldog születésnapot... Na, nem a hugom volt. De nagyon örült nekünk, bár a szülinapja nem ma van. Aztán másodjára, mire végre a jó számot tárcsáztam, már nem volt akkora a lelkesedés. 

Ezúton is

1. elnézést kérek az idegen, ám kedves hölgyeménytől, amiért zargattuk, nem direkt volt, nem betyárkodás, becsszóra,

2. kívánok még egyszer bóóóóóóóóóóldog születésnapot drága!