2010. február 6., szombat

Köszönöm Kukabúvár【ツ】!

(Az alábbiakban közölt levél kizárólag kukabúvár【ツ】képzeletének szüleménye. Bárminemű hasonlóság bárminemű valós helyzethez pusztán a véletlen műve és a sors fintora.)


Kedves Erzsike!

Ez a leány egyszerűen egy csoda. Imádja a gyerekeit, az Ön kedves fiát és többször is áradozott úgy Önről, mint a legjobb anya, nagymama és anyós megtestesítőjéről.

Megerősítem (itt többször is elmondta), hogy az Öntől kapott ajándékai: a váza, a Buddha-szobor és a többi kedves apróság tényleg egy betörés alkalmával tűntek el, nem a szemétben kötöttek ki.

A kutyát nem Erzsinek hívja, félre tetszett érteni. Az ön arcképe a falon nem a dartozás során lett lyukas a szemek környékén, hanem sajnálatos módon egy agresszív szúfaj támadta meg, irtásuk folyamatban.

Kedves menye többször elmondta azt is, hogy az ön főztje egyszerűen zseniális. Kétnaponta esténként tíz miatyánkot mond az Úrnak és elmorzsol jó pár rózsafüzért köszönetképpen az ön mindennapos önfeláldozásáért, és azért, hogy mihamarabb ősszeköltözhessenek.

Tisztelettel,
egy ismeretlen rajongója, drága mama
(ugye hívhatom így, ahogy a menye?)


Kelt mint lent, Kukabúvár【ツ】billentyűzetéből, és kegyéből, mely által eme szösszenet itt megjelenhetett, kínjaimat enyhítendő. Ezúton köszönöm mégegyszer, jövök eggyel! ;-D

1 megjegyzés:

Emmama írta...

:o))))))))))))))))))