2010. február 19., péntek

Férfi

Megfogalmazódott bennem egy bejegyzés, sablonos, De nehéz az iskolatáska címmel. Fogalmaztam, fogalmaztam, aztán dobhattam ki a szemeteskukába.

Történt ugyanis, hogy - mint arról már beszámoltam - Benjámin egyedül jár iskolába. És van ugye a Lili, aki a legszebb kislány az osztályban, és már háromszor megpuszilt anya, a tornateremben. Történetesen ez a Lili a mi szembeszomszédunk, és szintén egyedül jár iskolába. Több se kellett nekünk, anyukáknak, rögtön megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi lenne, ha ezentúl együtt mennének reggelente. Természetesen mindkettő örült, hiszen hát - ehhez nem férhet kétség - Benjámin is igen tetszetős a Lili szemében, jó barátok is. Tegnap meg is valósult a terv, szépen elballagtak az iskolába, és akkor jött a denehézazsiskolatáska.

Ma reggel is nagy volt az izgalom, immáron több tényező is közrejátszott ebben, úgymint 1: újra egyedül az iskolába, 2: Lilivel, 3: nagy nap a mai, focibajnokság van a két általános iskola csapatai között.

A reggel a szokásos herce-hurcával indult, gyerek időben felöltözve, tűkön ülve, focicucc bepakolva, uzsi-innivaló úgyszintén. Hogyan mész át az úton? Mindig körülnézek. És a Liliért hogyan és hol mész át? Megnyomom a gombot, megvárom míg zöld lesz és megállt minden autó. Szuper, az elméletet betéve tudja, puszi puszi.

Na igen. Aztán csörgött a telefon, a Lili mamája volt, hogy hol a Benjámin. Hideg verejték, kattogó agy, úristen, pizsmában utána, kicsi is még pizsiben, klasszikus kép: anya hajcsavarókkal, papucsban, nagykabátban, magán kívül. Mély levegő, kifúj. Felhívtam a napközit. Igen, itt van, ne aggódjon, már reggelizik.

Jó, akkor nem aggódom, ügyesen eljutott az iskolába végülis. De komolyan ekkora férfi, hogy egy futballmeccs úgy elveszi az eszét, hogy még a nőről is megfeledkezik??? Tök ciki.

Nincsenek megjegyzések: