2010. február 15., hétfő

Kínos

Ma orvosnál voltam a gyerekekkel. Nem, nincs semmi baj, oltásra vittem őket, egyszerre mindkettőt - micsoda királyság! - de sokáig nem tartott az öröm, csak az egyik (Rebeka) kapta meg a magáét, Benivel vissza kell mennem egy-két nap múlva (számomra jelentéktelen, ám az orvost óvatosságra intő apróság miatt).

Na de a lényeg.

A váróban, ahogy az már lenni szokott, voltak mások is. Egy egyéves forma kisgyerek anyukája rögtön szóba is elegyedett velem, kérdezte, hogy Rebeka mennyi idős. Mondtam, hogy öt hónapos (te jó ég, rohan az idő!). Erre a nő teljesen elképedt, hogy mekkora baba, és rögtön meg is kérdezte, hogy akkor ugye az apja jó magas?

És én erre a kérdésre már megint nem tudtam frappánsan, gondolkodás és nyökögés nélkül válaszolni. Pedig már lassan ideje lenne rávágni egy igent, vagy akár egy nemet, megúszva, hogy hülyének néznek, hogy min gondolkodom, és elkönyvelnek rosszmájúan, hogy biztos azt se tudom, ki az apja.

Még akkor is, ha ez konkrétan így van.

3 megjegyzés:

Emmama írta...

Hehe, én lassan megtanulok ebben az ügyben rezzenéstelen arccal kamuzni, habár ez sosem volt erősségem. A múltkor is babauszin az oktató férje érdeklődött élénken vajon sportolok-e intenzíven, hogy ilyen lapos a hasam 6 hónappal a szülés után. Én meg: "hát nem, de úgy látszik szerencsés alkat vagyok". :)

ruju írta...

Ugye, hogy nehéz? Én sem vagyok az a csípőből szembehazudós fajta, bár már zsebeltem be én is a tiédhez hasonló bókokat további magyarázat nélkül :-DDD

Zsófi írta...

na tessék, én sose fogok ilyen bókot kapni :D
amúgy van egy ismerős család, ahol két aranyszőke örökbe kislány van. A szülők meg mindketten sötét hajúak. Ők is kapnak ilyesféle kérdéseket. Meg a nagyobbik nagyon hasonlít az apukára.
Amúgy én átlagos vagyok, a férjem meg pasinak kifejezetten alacsony-így vagyunk egy magasak. És van egy picike lányunk, meg egy óriási fiunk. Én mit mondjak? ;)