2010. március 12., péntek

Éééééés...

...ha mindez még nem volna elég, Rebeka bekapott valami hányós-fosós vírust is. Sikítani tudnék, rettegek, hideg verejték csorog a hátamon, ő alszik, én lesem, hogy lélegzik-e, hány-e álmában, lázas-e, kakis-e, és mindenfélét csinálok, hogy eltereljem a figyelmemet a paramamiságomról. Hirtelen újra a gyereknevelés egyik legsötétebb bugyrában találom magam.
-------------
Beugrott az orvos, bár azt mondta, csak holnap délelőtt jön. Tisztáztunk mindent. Nagyon rendes volt, időzött egy kicsit, mert látta, hogy szükségem van a megnyugtatásra. Megbeszéltük, hogy neki esze ágában sem volt, hogy mi bántottuk volna Rebekát, hanem pontosan azt gondolta, amit én is feltételeztem (hogy gondol, huhhh), hogy esetleg a Beni csinált valamit. Jól ki is röhögött, ami jól esett, mert kicsit visszarángatott a valóságba, ami nem feltétlenül olyan ijesztő, mint amilyennek én képzelem. Ezután még kicsit csevegtünk, elmondtam neki, hogy én a fürkészéseink eredményeként kizárom a szándékosságot, ő pedig megnyugtatott, hogy mindent jól csinálunk, és inkább nekem kéne a segítség jelen helyzetben, Rebeka rendben van, még ha fosik is. Igyekszem. Bár, miután egyedül vagyok ma a gyerekekkel, a felest sajnos ki kell, hogy hagyjam. Pedig jól jönne. Na majd holnap pótolok, ha nem lesz más program :-).

(Mielőtt bárki téves következtetéseket vonna le: nem bírom az alkoholt, így nem is élek vele, csak nagyon ritkán. Most eljött a nagyon ritkán ideje, sok volt az esemény az elmúlt napokban, és - vessetek a mókusok elé - bizony most jól esne a Russkii Standard. És hiába tolom át holnapra, tudom, hogy holnap már nem fog kelleni.)

3 megjegyzés:

Unknown írta...

adj egy eselyt a fagyinak:)

ruju írta...

ááááá, amióta megfogadtam, hogy leszokom, nincs itthon :-( még vész esetére se, tényleg, fel kéne találni egy olyan kis üveges ketyerét, ami mínusz fokot tart odabent, van benne egy adag fagyi, és ha gáz van, be lehet törni, mint a tűzjelzőket vagy miket. minden szobába tennék belőle :-)) de csoki van itthon, igaz, egyre kevesebb :-D

kukabúvár【ツ】 írta...

Remélem túl vagy már a felesen. :)
A kiszáradásra figyelj oda, ruju. Ha nem, vagy csak nagyon keveset pisil a csajszika, akkor hívd fel az orvost.