Az én fiam - eddig legalábbis így tudtam - mágikus futballtudása révén közszeretetnek és -tiszteletnek örvend az iskolában. Egyébként természetre is tök nyitott, mindenkivel barátkozik elsőre, (aztán majd másodikra már nem biztos, de egy esélyt mindenkinek ad, imádom érte).
Na szóval. Én igyekeztem nyugodt lenni mindig az iskolai beilleszkedést illetően, nem lesz neki ott gondja, nincs is, általában. Tegnap viszont történt valami, vele. Németül mobbing, angolul bullying, magyarul én szimplán - és szigorúan magunk között, nicht vor dem Kind - gecizésnek hívom.
Lüke Tóni nem is mesélte el itthon, a szomszéd anyukától tudom, akinek az egy osztállyal Beni fölött járó fia mesélte. Az történt, hogy Beni - órákig tartó győzködésem ellenére - bevitte az iskolába a MatchAttax kártyáit, mert a legjobb barátjával cserélgetni akart. Ezt megleste egy osztálytársa (!), és a szünetben nem volt rest, odaosont a fiamhoz és közölte vele, hogy ha nem adja oda neki a két legerősebb kártyát, akkor hívja a barátait és jól elverik. Gyerekem persze nem habozott.
Amikor aztán az egész kiderült, sokat beszéltünk róla. Nekem úgy tűnt, hogy Benit nem zaklatta fel nagyon a dolog, de igen meglepődött, amikor elmeséltük neki, hogy bizony ilyesmiért a felnőtteket akár börtönbe is zárhatják, és legközelebb mindenképpen mesélje el itthon, ha bármi ilyen történik megint. Ám első és legfontosabb a tanítónéninek szólni, mert ez olyan dolog, ami megengedhetetlen. A fiam, a bátor, a hős csak annyit mondott: anya, ne aggódj, ha meg akartak volna verni, úgyis úgy elfutok, hogy nem tudnak utolérni.
Ma beszélt egyébként a tanítónénivel, aki szerencsére komolyan vette az ügyet, a fiúnak holnap vissza kell adnia a kártyákat, ha nem, akkor bünti lesz. Én meg eszem a kefét, hogy nehogy aztán majd emiatt vegyék elő az én közszeretetnek és -tiszteletnek örvendő futballmágus tündér fiamat.
Na szóval. Én igyekeztem nyugodt lenni mindig az iskolai beilleszkedést illetően, nem lesz neki ott gondja, nincs is, általában. Tegnap viszont történt valami, vele. Németül mobbing, angolul bullying, magyarul én szimplán - és szigorúan magunk között, nicht vor dem Kind - gecizésnek hívom.
Lüke Tóni nem is mesélte el itthon, a szomszéd anyukától tudom, akinek az egy osztállyal Beni fölött járó fia mesélte. Az történt, hogy Beni - órákig tartó győzködésem ellenére - bevitte az iskolába a MatchAttax kártyáit, mert a legjobb barátjával cserélgetni akart. Ezt megleste egy osztálytársa (!), és a szünetben nem volt rest, odaosont a fiamhoz és közölte vele, hogy ha nem adja oda neki a két legerősebb kártyát, akkor hívja a barátait és jól elverik. Gyerekem persze nem habozott.
Amikor aztán az egész kiderült, sokat beszéltünk róla. Nekem úgy tűnt, hogy Benit nem zaklatta fel nagyon a dolog, de igen meglepődött, amikor elmeséltük neki, hogy bizony ilyesmiért a felnőtteket akár börtönbe is zárhatják, és legközelebb mindenképpen mesélje el itthon, ha bármi ilyen történik megint. Ám első és legfontosabb a tanítónéninek szólni, mert ez olyan dolog, ami megengedhetetlen. A fiam, a bátor, a hős csak annyit mondott: anya, ne aggódj, ha meg akartak volna verni, úgyis úgy elfutok, hogy nem tudnak utolérni.
Ma beszélt egyébként a tanítónénivel, aki szerencsére komolyan vette az ügyet, a fiúnak holnap vissza kell adnia a kártyákat, ha nem, akkor bünti lesz. Én meg eszem a kefét, hogy nehogy aztán majd emiatt vegyék elő az én közszeretetnek és -tiszteletnek örvendő futballmágus tündér fiamat.
1 megjegyzés:
A fiammal is folytattam ilyen szerü beszélgetést(3ikos) és az ö válassza is szóról szóra megeggyezett a fiad szavaival!
Megjegyzés küldése