2009. december 24., csütörtök

Köszönet

Amikor aláírtuk a papírokat, amivel Rebekát kihozhattuk a kórházból, Gabi a lelkünkre kötötte, hogy nehogy azt találjuk mondani az életet adó anyukának, hogy köszönjük. Ezt nem értettem, de gyorsan elmagyarázta, hogy ebben a helyzetben nem lehet azt válaszolni erre, hogy szívesen. Mert ki az, aki szívesen adja oda idegeneknek a gyermekét? Akkor ott álltam, és nem tudom, mit is mondtam hirtelen. Talán azt, hogy „minden jót kívánok“, ami szintén elég hülyén hangzott az adott helyzetben, annak ellenére, hogy teljes szívemből komolyan gondoltam.

Most azért én mégis szeretném Neked megköszönni, hogy ennyire komoly és felelős döntést hoztál, hogy minket ekkora boldogsághoz juttattál, hogy kiálltál mellettünk több fronton is. És főként, hogy kölcsönadtad a testedet egy kicsi babának, aki minden jel szerint hozzánk akart jönni, de nem talált más utat.

Kívánom Neked, hogy a lehető legkevesebb fájdalom, lelkiismeret-furdalás és gyötrelem nélkül tudjad tovább élni az életedet és egy napon, amikor eljön az ideje, boldogságban adj életet a Te kisbabádnak. Azt kívánom még, hogy az a kisbaba is ugyanolyan tündér legyen majd, mint Ő, aki immár testével-lelkével a miénk, és mi az övé vagyunk, és ez a boldogság nem lehetne nekünk, ha nem vagy Te.

Legfőképpen pedig azt kívánom Neked, hogy találd meg az életben a számításaidat, és amikor eljön az ideje, megadasson neked is az, ami megadatott most nekünk, Általad.

Így, a lehető legjobbakat és legszebbeket kívánva búcsúzom Tőled.

Mindenkinek a miénkhez hasonló boldog ünnepeket kívánok.

2 megjegyzés:

Zsófi írta...

ez végtelenül megható volt...

Névtelen írta...

:)))