Amúgy...

... akkor írtam egy másikat is, de annyira megijedtem tőle, pedig higgyétek el, totál fiktív. De mégis csak bennem volt. Azért ide bemásolom, bár újraolvasva elég patetikusnak is tartom. Amúgy lehet, hogy ez jobban bejött volna a zsűrinek, már csak a dráma miatt is :-D

Anyaság? Itt mi mind anyák voltunk vagy vagyunk, és valószínűleg leszünk is még. Van egy cigid? Köszi. Akkor adjál már kettőt légyszi. Kösz. Az anyaság. Illatos meg rózsaszín, a szart. Örüljön, akinek így jön össze. Hányat ismerek, akinek betegen született a gyereke, vagy halva, mirólunk idebenn nem is beszélve... Vagy mondjuk láttál már olyan családot, ahol 4-5 gyerek van, de bár egy se lenne? Anyaság, ja.

     Jó, persze irigy is vagyok, nekem ez már soha nem jön össze. Szép ház, boldog család, illatos baba, szerető apuka. Engem nem lehet szeretni. Pedig voltam anya én is. No nem így, illatosan, meg mittomén, hanem csak úgy egyszerűen. Csak van egy bibi. Engem az anyaság szörnyeteggé tett. Na, adj még egy cigit.

    Amikor megismertem Jánost, minden olyan szép volt. Szerettük egymást, figyeltünk a másikra, tudtuk, ez a szerelem, tudtam, hogy ő az az ember, akivel le tudom élni az életemet. Dolgoztunk keményen, meglett a ház, esküvő és a púderszagú teszt. Stop. A teszt is meglett. De csak én lebegtem tőle. Pozitív lett. Valójában láttam, hogy örül, hogyne örült volna, hiszen minden magazinban azt látta, hogy örülni kell, de láttam azt is - csak én láttam, mert ő tudta -, hogy ezt ő mégsem...

     Az első hónapokban veszítettem el minden méltóságomat és nőiességemet a szemében. Nem a várandós, szeretett feleségét látta már, hanem egy állandó rosszulléttől gyötört hisztérikát, aki vagy zabál, mert olyan éhes, vagy éppen öklendezik, esetleg hány, ahol rájön. Karikás szemek, elgyötört arc, ápolatlan haj. Nem volt kedvem. Igen, így van. Rosszul voltam, élni se volt kedvem.

      A második harmadban rakott ki a házunkból. A ruháimat vihettem magammal, meg egy kis pénzt indulásképp. Mit tehettem volna? Visszaköltöztem a szüleimhez, a szegénységbe és reménytelenségbe. Engem hibáztattak: nem voltam jó feleség. Ügyvéd? Miből?

      A hetedik hónap elején indult meg a szülés. Borzasztóan fájt. Egyedül voltam otthon. Elfolyt a magzatvíz, és egyfolytában görcsöltem. Nem tudtam menni sem nagyon. Akkor már rég tudtam, hogy nekem minden mindegy. Nem tarthatom meg. Ezt a gyereket én nem akarom. A férjem ölte meg, nem én. Én csak bevégeztem, amit ő elkezdett.

       Igen, tudom, hogy lett volna más megoldás is. Mostmár tudom. Akkor és ott csak a fájdalmam cselekedett. Hogy nekem nem jött össze. Nekem ez már soha nem jön össze. Szép ház, boldog család, illatos baba, szerető apuka. Engem nem lehet többé szeretni. Engem az anyaság szörnyeteggé tett. Gyilkossá.