Nincs visszaút

Aláírtam tegnap a szerződést, felmondtam a mostani lakást. Ez volt a legnehezebb. Nagyon hálás vagyok a főbérlőnek, hogy kiadta nekem a lakását úgy, hogy nem volt munkám. Oké, a férjem kezeskedett, de akkoris. Kb. 30 lakást néztem meg, a felére igent mondtam, a végén már gondolkodás nélkül bárhova beköltöztem volna, csak hagyják. Aztán lett ez a lakás, a béke kis szigete, amit nagyon szeretek, ráadásul. Szóval nehéz volt, de nagyon megértő volt a főbérlő, egyetértett velem, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhattam elmenni, és biztosított affelől, hogy nincs harag. Azért mégis kicsit nehéz a lelkem, de túl vagyok a nehezén. Költözés? Mi az nekem. Höhö. 

Beni egyébként nagyon örül, emlékszik a lakásra és ő is várja a költözést. Ha minden klappol, akkor lehet, hogy már április 1-gyel mehetünk. 

Apróbetűs. 

Khm. A férjem. Igen. Tartozom talán az igazsággal. Szétmentünk. Pontosabban én döntöttem úgy, hogy nem megy tovább. Gabikának a Gólyahírnél szóltam, itt mostanáig nem mertem leírni, Rebeka életetadója miatt. Nagy csalódás lesz ez neki. Sajnálom. Ha olvasod: A gyerekek egész jól viselik, Rebes is rendben van, az apjukat relatív rendszeresen látják, ugyanott lakunk, egy városban, szóval a láthatás lehetősége sem térben, sem időben nem korlátozott. Sokmindent csinálnak együtt. 

Tessék, egy újabb coming-out. Remélem senki vasárnapját nem rontom el vele. (De hülye vagyok, mit gondolok én, hogy ez bárkit is komolyabban érdekelne :-DD)

Óóóóóóóójeeeeeeee

Hurrá, költözünk!

Jajj. Költözünk.

Hurrá!!

Jajj.

Most akkor mivaaaaaaaaaaan?

Szóval az úgy volt, hogy tavaly, amikor vadul lakást kerestem, megnéztem egyet, amibe első látásra beleszerettem, Benivel egyetemben és nagyon-nagyon-nagyon akartam, hogy mi kapjuk meg. Nem mi kaptuk. De a tulajdonos csávó szabadkozott, meg rendes volt, stb., azért akkor a pokolba kívántam. Aztán lett ez a kis lakásunk, tök jó, szeretek itt lakni. A ház amiben van, elég kétes hírű, és, hogy is mondjam, a szomszédok valóban fura szerzetek, meg büdös néha a folyosó, de hát van kertünk, és nekem mint a béke szigete, imádok hazajönni, regeltől estig világos, és az enyém. 

Na erre. Pénteken várt egy email. A páros, akik helyettünk kapták a csodalakást, szétmentek, így hát újra eszébe jutottam a tulaj csávónak, és ha még mindig szeretném, májustól enyém a lakás. Jajj. Szeretném. Basszus. Csodaszép, modern és jóval tágasabb, mint ez, ráadásul csak kb. 50 euróval lenne több. És egy szobával. A gyerekeknek lenne külön szobájuk. Nekem lenne külön hálóm és egy pici dolgozóm. Nagyobb a konyha. Nagyobb a hűtő (szempont! Ebben a lakásban a minibárnál talán - talán egy picivel nagyobb van). 

Nincs viszont kert, "csak" egy nagy terasz. Az egész (klimatizált) tetőtér, szóval kevés az egyenes fal. De olyan szép. És tágas. És világos. És jobb környéken van (a sétálóutcával eggyel párhuzamos kisutca, belváros). Még az újbóli költözés sem riaszt meg túlságosan. 

Igen, én a lelkem mélyén már döntöttem, de kedden még lesz egy találkozóm újból a tulajjal. Biztosat csak azután tudok mondani. 

KVSzH

Perverz egy baba... De ha kreatív kezekbe kerül...

 

Jó kis MTI hír lehetne

Csütörtökön végre kiszedték Beni karjából a drótokat, így a kéztörés lassan elhalványulhat kellemetlen emlékké. Már "csak" a varratszedés van hátra, és aztán el lehet felejteni, ezen is túl vagyunk. Haszna talán annyi volt, hogy egyértelműen kiderült, hogy Beninek véralvadási problémái vannak, és az is kiderült, hogy tőlem jött a dolog, legalább már tudjuk. Annyira enyhe, hogy nem is érdemes rá több szót vesztegetni, a lényeg, hogy tudjuk, eggyel okosabbak lettünk. 

 

Jahahahaj....

2012

Tettem egy újévi fogadalmat, azt hiszem, talán, hogy újra írok rendesen, de mintha már nem emlékeznék rá tisztán...Most mindenesetre arra gondoltam, hogy szépen sorra veszem a fontos dolgaimat és elmesélem, hogy mi történt az aktuális frontokon.

Gyerekek

Az első karácsonyunk volt Németországban. Nyugodt volt és békés. Nem kellett rohamtempóban, két nappal az ünnepek előtt hazavágtatni, és utána egy nap alatt mindent összerántani az ünnephez, nyugodtan süthettem a sütiket éjszakánként... (Nem panasz, élveztem) Aztán eljött az ünnep, és Benjámin magától ünneplőbe vágta magát. Én igyekeztem Rebekát, de nem hagyta magát. Határozottan végigvitte az elképzelését, ez lett belőle:

 

 Igyekeztem a lakást is karácsonyivá varázsolni, azt hiszem, egész jól sikerült:

Most mindenkinek boldog új évet kívánok, és igyekszem tartani magam a fogadalmamhoz. Ígérem. Nagyon. Igen. Kisdobos becsszóra.

Okés

Szóval nagyon-nagyon kevés időm van olyan úri huncutságokra, minta blogírás, sajnos. Őrülten hiányzik, de mostanában valami mindig közbejön. Mint mondjuk a hülye autóbaleset. A kocsim gazdasági totálkár, de megjavították, aminek annyira nem örülök, vagy de, vagy nem, vagy de, vagy mittudom én. Eladni nem nagyon fogom tudni már normális értéken, viszont imádom, és újra egyben van és szép és mosolyog (és mondjuk kívül-belül kitakarították, már megérte, hahhh). 

A Tagesmutti pedig vasárnap 3-kor (!) bemondta, hogy olyan beteg, hogy nem mehetnek a gyerekek hozzá. Egész héten. Szóval az összes délutánom szinte azzal telt, hogy pániktól önkívületben telefonáltam jobbra-balra, hogy ki vigyázna Rebesre, amíg dolgozom. Végül minden napot sikerült megoldanom, de nagyon nagy stressz volt a hét. (Megállapítottam, hogy a Mami-Netzwerk, az valami fantasztikus dolog. Csodának tekintettem, hogy működik, és hogy nekem is meg van a helyem benne. Ez azért jó érzés. Mégsem vagyok annyira egyedül és vannak nők és asszonyok, akikre számíthatok.)

A lényeg, hogy rendben átvészeltük a hetet, Rebes kifejezetten élvezte, hogy visszamehetett a régi kisoviba, hihetetlen, hogy az összes kis érzékszerve emlékszik azokra az időkre, és azonnal tudta, hogy jó helyen van, már az első napon az ajtóban beugrott neki a régi rutin, és masírozott a korábban megszokott útvonalon, a kisszékre, cipő le, váltócipő fel, és irány a terem... Édesem, olyan ügyes. Ja, és beszél németül is már. Nagyon cuki. Ugyanúgy megkülönbözteti az embereket, hogy kivel magyarul, kivel németül, nem hagyja magát becsapni, és - ezt csak nagyon halkan - kicsit ügyesebb, mint Beni volt, vele nem kell majd logopédus, az már biztos, csoda tisztán beszél (jójó, tudom, Beninek komoly fülbajai voltak. Nem igazságtalan akarok lenni, csak írom, hogy hogyan áll fejlődésileg, oké?).

Amúgy minden a régi a gyerkőkkel. Beni ügyes a suliban meg mindenhol máshol (jaj, azt nem írtam, hogy Beni első lett a Dino-Touron, az egy sportverseny 5-10 éveseknek, ő most ugye 8, de ismerték, és a 9-10 évesekkel versenyzett együtt, megnyerte. Focin meg a 10 évesekhez akarják átrakni, mert olyan jó. És matekból is penge. A német kicsit döcög, de azért az is megy. Csoda a fiam is, na.) Zárójel törölve. 

Röviden ennyi a dolog, őrült hetem volt ismét, de vasárnap jön a felmentősereg, anyukám és apukám személyében, talán szusszanhatok egy kicsit. Vagy nem. Akkor pörgök tovább. 

Puszi nektek. Hiányoztok.

(ja, lassan már a babanapló és baba címkék aktualitásukat vesztik, nem? Már hivatalosan is kisgyerek, és nem baba. Hm. És egyébként meg, ha hétközben mindkettőt úgy kell kiráznom az ágyból, egyiket később mint a másikat, vagy korábban, mindegy, akkor szombat reggel, amikor se foci, se iskola, miért kelnek maguktól 6-kor????!!!! A hétvégi koránkelés monnyjon leeeeeeeeeeeeeeeeeee!)