Masha i Medved

Rebeka Masha i Medved

Jön a tavasz

Azt hiszem, legalábbis. Kint már egész tavasz-szag van, elég borús is az idő, szóval abszolút tavaszosba hajlik. Tényleg megint jó rég írtam, pedig mindig akarok, komolyan, de nem jutok hozzá. 

Most Rebus éppen beteg, vagy nem, nem tudom, vasárnap éjjel 40 fokos láza volt, aztán meg nem, most meg elvileg 39, de csipog, jön-megy, intézkedik, én már rég haldokolnék ilyen lázzal. Inkább nem hiszek a hőmérőnek. Bár kettővel is megmértem, mert nem akartam elhinni. Ja, ez úgy jön ide, hogy emiatt kényszerpihenőn vagyok, vagyunk, rég töltöttem ennyi időt itthon (csüt-pénteken nem volt Tagesmutter, most meg a betegség miatt), így kihasználom a helyzetet, és jelentek. 

(Lehetséges, hogy újra fogzik? Hogy már beindulnak a nagy rágófogak? Beni asszem 3 éves volt, amikor elkezdtek kibújni neki, de Rebes még csak majdnem 2,5. Tegnap ebédnél elkezdett sírni, hogy jajjj, a fogam, jajjj a fogam... Az orvos meg nem talált semmit az ég világon, már köhöést, középfül-gyulladást, vagy ilyesmit. Na mindegy, rejtély - jesszus, így írják?)

Tegnap is, ma is sétáltunk egy nagyot. Az úgy néz ki, hogy elindulunk, és onnantól kezdve illetékes elvtársnő mindenkinek hangosan köszön, jó hangosan, és vigyorogva mint egy őszibarack. Így az egész séta mókás. Délelőtt ugye jórészt a nyugdíjasok vannak úton (meg néhány kismama, őket nem számítom, mert nekik ez nem mókás újdonság, van nekik otthon ilyen akárhány)... Szóval a nyugdíjas nénik majdnem cigánykerekeznek örömükben (ami szintén mókás lenne), de mindenesetre mélyen belenyúlnak a cukorkás zsebükbe (és a mutatványért én is osztogatnék cukorkát... fúj, gonosz). 

Ja, igen, a tavasz. Rebeka mondatainak jó része úgy kezdődik, hogy "Ó...". Aztán:

Ó,...

- ...egy cica! Szeretem a cicát! cupp-cupp

- ...anya, szeretlek, anya! cupp-cupp

- ...Beni! Szeretem a Benit! cupp-cupp

- ...a nyuszkám! Szeletem a nyuszikám! cupp-cupp

- ...a cicim! Szeretem a cicim! (nem, itt nincs cupp-cupp, hiába, nem csak szép, de okos is :-D)

Stb, stb. Hát nem zabálnivaló? 

Hjaj, és Beni. Két napja valamin nagyon összevesztünk (egyre sűrűbben fordul elő, megy a bírkózás javában). Annyira dühös volt és frusztrált, hogy fuldoklott a hisztitől, miközben válogatott piszokságokat üvöltözött nekem. Hogyaszongya: 

Utállak! Nem vagyok a gyereked! Te vagy a leghülyébb! Te vagy a legbutább! Te, te, teeeeeeeeee, te isten buta teremtménye, te istentelen, teeeeee!..... 

Elnézést, de még most is nevetnem kell, ahogy ezt itt mesélem, pedig tudom, hogy milyen súlyos szavak ezek, főleg egy 8 éves szájából, de annyira tündéri volt, ahogy kereste a szavakat dühében, és hogy pont ezek jutottak az eszébe. Amúgy ott és akkor legszívesebben kiráztam volna a bőréből, de mikor ezeket a szavakat kimondta, alig bírtam ki nevetés nélkül. 

És ja, mit kezdjek vele? Néha nem tudom lekezelni a helyzetet, érzem, hogy legszívesebben én is üvöltenék, hogy miért nem érted már, amit magyarázok???, de tudom, hogy nem segít, így focizunk a frusztrációval és a feszkóval, robbanásig... Valakinek ötlete? 

Köszönöm...

... minden okés. Eszem-iszom-beszélek, az arcom már egyáltalán nincsen bedagadva, csak a nyelvem idegesít tulajdonképpen, de hát az sajnos 2-3 hétig is eltarthat, mire teljesen magához tér. Összességében szerintem sokan nagyon örülnének neki, ha ilyen simán megúsznák ez a beavatkozást. Azt hiszem, nagyobb a füstje mint a lángja, vagy hogy is. Na jó, azért egy hete nagyon ki voltam, de ez összesen 2 nap az életből, abszolút kibírható. 

Meg is jutalmaztam ma magamat, amiért ilyen f@sza csaj voltam: újra kilövettem a két, már évek óta benőtt lukat a fülemben. Már régóta akartam, és valahogy ma lett rá idő és alkalom. Isten hozta őket újra itthon :-D

Köszönöm még egyszer az érdeklődést!

Bolt

Mennek a boltba. Nem első darabok, csak valahogy mindig elfelejtettem fényképezni. Most az agóniámat enyhítendő végre megcsináltam. 

Aua

No, a büszkeségem mostanra egész összetöpörödött és a hétvégén minden nőiességemet és csöppnyi felnőttségemet is levetkőztem. Talán ezt a mítoszt mégsem kéne kitakarítani a fejemből, ez nagyon nem vicces... Idejét nem tudom, mikor aludtam ennyit, majd' 24 órát szinte egyben, olyan vagyok, mint akin átment egy úthenger és mecsípett a cecelégy, vagy mi. És igazából nem az a bajom, hogy fáj, hanem, hogy be van dagadva, hogy nem tudom kinyitni a számat rendesen, így az evés az abszolút méltóságvesztés kategória, a fogmosás pedig egy tortúra. 

Elfogyott a türelmem, na. Fejben a műtét előtt 1 napot adtam magamnak agonizálásra. Most ezt teljesítettem túl 100%-kal. Holnap meló. Vicces lesz.

Na ezt hallgassátok

Nagyon büszke vagyok magamra, hamarabb nem akartam írni róla, nehogy elárasszon a hű olvasóközönségem mindenféle horror-sztorival... 

Szóval ki kellett húzni a jobb alsó bölcsességfogamat. Ezt a bejegyzést úgy 2 órával a beavatkozás után írom. Én annyira, de annyira faszagyerek szupernő vagyok, hogy gondoltam, mijaznekeeeeeeem, húzzák vele a felsőt is, ha már bénítanak... Az alsót muszáj volt, mostanra szedtem össze a bátorságomat, hogy meg is engedjem, hogy hozzá nyúljanak. A nyáron nem mentem vissza a műtétre, az most még egyszer utoljára jól megbosszulta magát. 

Persze most még virgonc vagyok és jópofa, mert még nem állt ki a zsibbadás a pofámból. Mondanám, hogy beszéljünk egy-két óra múlva, de inkább ne. Bár ezt a fájdalmat már egész jól bírom, azt hiszem. Jajjj. Borzasztómód be voltam szarva. És jó túl lenni rajta. Mondjuk aludni nem tudok, mert néha még rám tör a reszketés a nagy izgalomtól, meg izgulok, hogy hogyan is lesz tovább. Meg innék is valamit, de még nagyon zsibbadok. 

Hurrá! Bátor voltam és felnőttes! és az egész nem tartott tovább, mint 5 szám az iPodomon! (Vagy 6 vagy 7? A Play That Funky Musicnál szóltak, hogy halkíííííícccsam már le, szólnának, hogy kész) A doktornő szólt egyébként előre, hogy a legjobb, ha hozok magammal mp3 lejátszót és füldugókat, mert a zajok a legrosszabbak az egészben. Szóval maximum hangerő egy kis reszketés ritmusra, és a következőre jutottam:

Ez az egész olyan, mint egy szülés. Az ember várja, de nagyon, hogy túl legyen végre rajta. De közben be is van szarva, mert mindenki tudja, hogy bizony fáj. És a szomszéd Julcsi is mesélte, hogy neki bizony, de mégis bezzeg... És akkor eljön a nagy nap, és a reszketés csúcsosodik, és aztán igen, szem becsuk és jöjjön, aminek jönnie kell. És aztán túl vagyunk rajta, és nem, a fájdalmat nem felejtem el azonnal, jelentem... Sőt, eszembe sem jut(ott), hogy azonnal jöhet a következő (gyerek, vagy foghúzás). De végtelenül boldog vagyok, hogy vége, túl vagyok rajta. És persze végre a kezemben tarthatom őt (őket), aki(k) odabent olyan sok galibát okozott (-tak).

No, amit ezzel mondani akarok, hogy egy újabb mítosszal és két foggal kevesebb lett a kis buksi fejemben. 

Hú, de képzeljétek, milyen bazi nagyok! A doktornő aszonta, hogy nagyobbak, mint én. Höhö. Tényleg bazi nagyok. Kicsit remélem, hogy most a maradék felső fogaim nyújtóznak egyet és szép gyöngysorba rendezik magukat, mindezt fogszabályzó nélkül, és lehetőleg már holnapra, mert nagyon utálom, hogy előreállnak. Ja, Kuka, szívem, mielőtt megkérdezed, a maradék 30-ról beszélek, nem, nem asszonykórusos... De még lehet, ugye. :-D.

Csak azért csacsogok ennyit, mert nem tudok aludni, és még rámtör néha a remegés a sok izgalom után, és különben is, az írás oldja a feszültséget. Már sokkal jobban is vagyok. De még mindig borzasztóan zsibbad a pofám. Lehet, hogy addig jó. 

Na befejezem a szájhősködést. 

De komolyan, őrült büszke vagyok magamra. Megtettem, amit évek óta halogattam, sőt túl is teljesítettem a tervet, 100%-kal, ugye. Nem tudom abbahagyni, bocsánat érte. Na de most. Mostaztán. Micsoda egy hét volt, Basszus.